Fergeteges buli kerekedett egy angliai temetésen

Szerző: Zubor Tamás

Birminghamben történt az eset.

Nem nyugszik békében, legalábbis a temetés után egyből biztos hogy nem, de nyilván ő maga akarta így – Angliában a gyászoló tömeg a hivatalos szertartás után egyszer csak parádés táncra perdült, miután egyikük kipakolt egy keverőt és lemezjátszókat a sír mellé, és elkezdett rajtuk játszani.

Az elhunyt Kattyt a közép-angliai Birmningham (a csaknem 1,2 milliós nagyváros konkrétan szinte Anglia mértani közepén van) Witton temetőben búcsúztatták röhögve, táncolva, énekelve és ugrálva. A videó alatt kommentelők többsége szimpatizált az ötlettel, de persze akadt pár vaskalapos is, aki szerint ezzel mérhetetlenül meggyalázták a többi ott nyugvó embert.

És persze volt olyan is, aki ebből egyenesen azt a mostanság igen divatos, ám valójában rendkívül nevetséges narratívát bírta kihozni, miszerint megérett a világ a pusztulásra.

De ki az, aki nem ilyen temetést szeretne magának?

Itt van még jó kis kontent