Ricky Gervais brit turnéja teljes bevételét, közel 200 milliót oszt szét állatvédő szervezetek között

Szerző: Zubor Tamás

A kedden a Netflixre felkerülő Supernature show-ja lóvéjáról van szó.

A cancel culture egyik leghangosabb ostorozója, a brit humorista Ricky Gervais szupersikeres Supernature című show-ja brit turnéjának bevételeit egy-az-egyben kidobja három globális állatvédő szervezetnek.

Nem kevés pénzről van szó, ugyanis a jegyekből egész pontosan 427 243,42 font jött össze, ami olyan 193 millió forintnak felel meg.

A lóvét Gervais egyenlő arányban osztja szét az International Animal Rescue (IAR), az Animals Asia és a Nowzad között, vagyis ezek egyenként 142 414,47 (közel 65 millió forint) fontnyi adományt kapnak. Az adományozó így lelkendezett a felajánlás kapcsán:

Micsoda kiváltság, hogy segíthetek a rászoruló állatokon, egyszerűen azzal, hogy olyan munkát végzek, amit már amúgy is szeretek!

A Supernature netflixes verziója egyébként jövő kedden, május 24-én kerül föl a streaming-szolgáltatóra. A komédiásnak ez lesz a második műsora a Netflixen, melyben a „humor szabályairól” (erre kíváncsiak leszünk, hogy ugyan miféle szabályokat tud rendelni egy Gervais-féle figura a humorhoz), és benne lesz a macskája is.

Alan Knight, az IAR elnöke „el van ragadtatva Ricky hihetetlenül nagylelkű adományától”, és „megtiszteltetésnek” nevezi, hogy „rájuk bízták ezt a pénzt, amely lehetővé teszi számunkra, hogy számtalan állat életén változtassanak”. Mint mondta, az utóbbi időben elég nehezen tudtak adományokat szerezni, így Gervais felajánlása pont nagyon jókor jön.

Jill Robinson, az Animals Asia alapítója és vezérigazgatója a vonatkozó fajokat veszélyeztető medvetenyésztést emelte ki köszönő nyilatkozatában, mint azt a tevékenységet, melyet megtolnak a humorista pénzével.

Hála őszinte érdeklődésének és a globális kampányainkhoz nyújtott támogatásának, sikerült elérnünk, hogy Vietnamban hamarosan megtehetjük azt a történelmi lépést, hogy örökre véget vetünk ennek a kegyetlen gyakorlatnak. Hamarosan elkezdjük építeni az új menedékhelyünket.

Gervais nem mellesleg nem először jótékonykodik ekkorát, januárban mi is megírtuk, mikor nem az állatok, hanem lelki segélyre szoruló emberek felé tett komoly gesztust:

Állatos kontent még:

Itt van még jó kis kontent