3+1 meglepő film a férfilétről, amiből tanulhatsz

Szerző: Mack

Mitől férfi a férfi? És mi az a pont, ahonnan így hivatkozhatsz magadra? Atipikus filmekkel, a teljesség igénye nélkül elemezzük ki a nemünket meghatározó aspektusok egy szeletét.

Ha olyan perverz lennél, hogy követnéd a példámat és rágugliznál, hogy filmek a férfilétről, akkor hadd spóroljak meg egy kattintást neked: háborús epikek, gengszterballadák, bunyós könnyfakasztók és inspiráló sikersztorik fognak exkluzíve szembe jönni veled. Ennyi lenne a férfilét? Küzdelem és siker? Macsóság és áldozat? Pénz és sárm?

Ha nem Berényi Mikit gondolod a legjobb motivációs forrásodnak, akkor mutatunk pár filmet, ami jóval burkoltabban, de meglepően érdekes módon mond valamit a férfiként való létezés milyenségéről. Némelyikből talán magadra ismersz, némelyik pedig akár tanulsággal is szolgálhat, de legrosszabb esetben is jól szórakozhatsz mindegyiken.

#1 Scott Pilgrim a világ ellen (Scott Pilgrim vs. The World; 2010, rendező: Edgar Wright)

Amikor tiniként először láttam a Scott Pilgrimet, akkor egészen máshogy láttam a filmet és vele együtt a világot is. A cukros kólán és wasabis csipszen pörgő agyam körülbelül annyit dolgozott fel a látottakból, hogy egy kvázi lúzer csávó megszerzi álmai nőjét, szó szerint szétgyepálja az exeit, abszolút a saját életének a császárává válik. Mindezt egy olyan stilisztikával, ami nem egyszerűen videójátékok által inspirált, hanem egészen konkrétan egy videójáték.

Azt hiszem, hogy pont ez a lényeg, és pont ettől zseniális és inspiratív ez a könnyed akcióvígjátéknak kinéző darab. Pár évvel és pár kapcsolattal később megnézve egy egészen új olvasat rajzolódik ki, és hirtelen úgy fogod a fejedet, mint amikor valaki szembesít egy régi emós fényképeddel, amit a Facebook bugyraiból ásott elő. Miért gondoltad úgy valaha, hogy egy lány szívéhez valid út az exeinek a legyőzése? Eleve miért kéne kiállni egy ilyen explicit faszméregetést?

Miért kellett bármelyik barátnődtől is aggódó tekintettel megkérdezned, hogy amúgy mennyi csávóval is volt előtted?

Komolyan annyira elfuserált értékítéleted van, hogy inkább mennél a fölöslegesen rejtélyes, ijesztően összetett és totálisan krézi csajjal, mintsem egy kiegyensúlyozott és odaadó opcióval?

Valahol ott húzódik a fiú- és a férfilét határa, amikor rájössz, hogy a videojátékos enteriör egy nagyon okos hasonlat a gyerekded felfogásra és egy módszer a párkapcsolati intrikák leegyszerűsítésére. Lehet, én néztem másik mozit, de minden túltolt menősége és vizuális kreativitása ellenére nekem a küzdelemmel kiérdemelt happy end idősebb fejjel kifejezetten problematikus. Csak ajánlani tudom.


#2 Az utolsó cserkész (The Last Boy Scout, 1991, rendező: Tony Scott)

Ha sokunkkal egyetemben te is azon nőttél fel, hogy izzadt, koszos, vérpettyezett trikójú férfiak szántják be az ellent hangyafociba átcsúszó mágneskaziról, akkor a Ridley Scott rendező és Shane Black író klasszikus buddycop-mesterkurzusa alapjaiban fogja megrengetni a macsóságról alkotott képedet. De ne valami paródiát képzelj el, vagy egy posztmodern kiforgatást – a Last Boy Scout ízig-vérig akciófilm minden cool beállással, fenyegető rosszarcúval és idézhető egysorossal. Csak éppen a főszereplője és egyben a

gyerekkorod nagypofájú akcióhőseinek mintapéldája egy megkeseredett szarházi, aki képtelen fenntartani egy házasságot és felnevelni egy gyereket.

Ha ez egy tanmese lenne, akkor a végén azzal a tanulsággal emelkednél fel a kanapéból, hogy nem éri meg érzelmileg elérhetetlennek, misztikusnak és erőltetetten vagánynak lenni. Amíg John McClane rendőrhadnagy terroristákat dobál le a tetőről, hogy megmentse a házasságát, addig Willis itteni hőse, Joe Hallenbeck kijelenti csalfa feleségének, hogy leköpni sincs elég kedve, mert kiszáradt a szája.

Egyszerre intőpélda arra, hogyan ne legyél toxikus férfi, másrészt az egyik legszebb és valóságszagúbb fejlődéstörténet, amit karakternél és fikciós házasságnál valaha látni fogsz. Ha egy ilyen fickó elég dedikáltsággal, abszolút hihető módon tudja visszahozni a peremről a tetszhalott kapcsolatát, akkor létezik valódi megváltás, és semmi soha nem elég késő.

(Nem mellesleg Bruce Willis és Damon Wayans lazán a legmenőbb buddycop-páros, akik egyetlen film alatt jobban kimaxolják a férfibarátságot, mint a Lethal Weapon 3-4 rész alatt, pedig a léc ott is nagyon magasra lett téve.)


#3 Csak Isten bocsáthat meg (Drive/Only God Forgives; 2011-2013, rendező: Nicolas Winding Refn)

Érezted már valaha úgy, hogy legyél bármennyire is pacifista, vagy egy faölelgető hippi, néhanapján ízesen pofánvernél valakit? Hogy nem kezdenél bunyót senkivel, de adná az ég, hogy valaki kiprovokáljon egyet? Hogy a testi adottságaidtól függetlenül bárkit le tudnál (és akarnál) zúzni, ha kiverné a kezedből a csokis jégkrémet az utcán? Játszottál le már a fejedben teljes akciófilm-jeleneteket, melyekben válogatott módszerekkel kerekedsz felül random rosszarcúakon és mented meg egy szerettedet?

A Nicolas Winding Refn által jegyzett Drive és Only God Forgives egy olyan nem hivatalos double feature, ami nekem mindig is erről a visszatartott, fikciós erőszakról szólt. Mármint félreértés ne essék, abszolút nem erről szól egyik film sem, de Ryan Gosling mindkettő főszereplőjeként tökéletes gazdatest ehhez az érzéshez. Visszahúzódó, visszafogott és jólelkű (?), de közben úgy néz ki a fejéből, hogy ökölbe se kell szorítania a kezét ahhoz, hogy érezzük a feltörni vágyó agressziót.

Kevés olyan film van számomra, ami akaratlanul és

szinte pusztán képileg leírja ezt az amúgy teljesen ártalmatlan érzést, amikor egy pillanatra keményebbnek gondolod magad a valóságnál.

Pluszpont, hogy a neonfényektől tocsogó látványvilág mögött nem John Wick-es kúlság, hanem melankólia és vereség bújik meg: Gosling barátunk egyik filmben sem jár jól azzal, hogy meglóbálja az öklét olyan dolgokért, amik fontosak számára. Ráadásul mindkét darab elég szürreális és elvont ahhoz, hogy benned bizonyára egészen más húrokat pengessen meg, mint bennem, szóval tegyél velük egy próbát.

+1 Állj, vagy lő a mamám! (Stop! Or My Mom Will Shoot; 1992, rendező: Roger Spottiswoode)

Teljes értékű helyett nem kapott a listán, de a méltatlanul/méltán elfeledett Állj, vagy lő a mamám! a nosztalgiától megsokszorozott humorfaktor mögött az egyik legtalálóbb bemutatása és egyben kiforgatása a klasszikus anya-fia-kapcsolatnak. Ha más nem, akkor a barátnőid már bizonyára rávilágítottak arra, hogy a fiúgyermekek kapcsolata az anyukájukkal mennyire elképesztően sok tud lenni külső szemmel, és ezalól kevesen képeznek kivételt.

Ugyan lehet, hogy neked anyuci nem szappannal mossa ki a szolgálati fegyveredet, mint Stallonénak, de

a gellert kapott elszakadás, a túlburjánzó szülői befolyás és úgy egyáltalán, a férfivá válássál járó kellemetlenségek nagyon ismerősen csenghetnek bárkinek.

Nem azt mondom, hogy tanulni lehet belőle, de mindenképpen az egyik legkönnyedebb feldolgozása ennek a komplex témának, ami elég jó referencia pont is lehet az életedben. És nem mellesleg néha jó röhögni azon a tényen, hogy bármekkora férfinak is gondoljuk magunkat, anyukánk előtt lehetetlen keménykedni. Reality check, yo.

Mack kolléga legutóbbi filmes listája:

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás