6 szokatlan karácsonyi film, hogy épületesen ünnepelj

Szerző: Bronson

Nagy szerkesztőségi összefogással segítjük olvasóink tartalomválasztását a küszöbön álló szeretetünnepi filmnézésekhez. Hat munkatársunk vette magának a bátorságot, hogy olyan néznivalót dobjon be a családi idillbe, aminek a kifogástalan szórakozáson túlmutató rétegei is vannak.

#1 Ulla: Az élet csodaszép (It’s a Wonderful Life, 1946), mert

azoknak való, akik rühellik a karácsonyi nyáltengert, de unják az ezt reflexszerű izgalmassággal romboló cinizmust is.

Első ránézésre ez a film nem több, mint egy szájbarágósan didaktikus tanmese arról, hogy a Jóisten fentről figyel, és ha nagy a baj, küldi a személyre szabott őrangyalt, szóval never don’t give up. Ma már megmosolyogtató az a papírmasé világ, ahol senki nem káromkodik, a fiúk tökéletesen fogalmazott mondatokban beszélgetnek, feddhetetlen erkölcsű, bölcs apjukkal, ahol aki színesbőrű, az nyilván csak háztartási alkalmazott lehet, és ahol a nők előtt nagyjából két út áll: vagy mártíranyák lesznek, vagy prostik.

A cukormáz mögött azonban olyan húsbavágó kérdések sejlenek fel, mint hogy lehetsz-e boldog, ha minden álmodról lemondasz a szeretteidért, hogy mi van akkor, ha te mindent megteszel, mégis mindig beüt valami gebasz, és hogy tényleg szükségszerűen megeszi a pénz és a hatalomvágy az amerikai álmot reggelire.

A világ rengeteget változott az elmúlt 75 évben, de a James Stewart által remekül hozott karakter vívódásait és egyre inkább eluralkodó depresszióját sokan magunkénak érezhetjük.

Ami kiemeli ezt a mozit a karácsonyi nyáltengerből (a színészi játék és a fényképezés mellett) az az, hogy mindezeket a kérdéseket végső soron nyitva hagyja. Annyit állít mindössze, hogy bár ez a földi lét sokszor elviselhetetlenül szarnak tűnik, mindig vannak olyan ügyek és emberek, akikért érdemes a részének maradni. És nem kell hinni az angyalokban ahhoz, hogy belásd: az egyetlen dolog, amit senki nem vehet el tőled, az az, amit te adsz másoknak. Szóval ha hozzám hasonlóan rühelled az Igazából szerelmet, de a cinikusan realista karácsonyromboló vonalat is unod már, ez a klasszikus film tökéletes választás, amit teljes verziósan itt linkelünk a Videán (beágyazás nem működik).

#2 Lovasi Andrea: A lator (Il Iadrone, 1980), mert

azért benne van Jézus, mégis mer viccelni.

A film azzal kezdődik, hogy a főszereplő, Kaleb, a jószívű galileai tolvaj a szellentés elleni csodaszert árulja. Nem éppen romantikus téli hangulatot idéző téma, mégis kitűnő választás az ünnepekre. A nyitójelenet meghatározza az egész film alaphangulatát. Zseniális abszurd vígjáték, mely vallási témát dolgoz fel, még ha olykor igencsak profán módon is.

A rendező sajátos látásmódot kínál a Jézus életére, azon belül is a bibliai latorra. A csavargó Kaleb sok pénzre, a fehérnéppel való közös eszem-iszomra, kényelmes életre vágyik. Szabad római polgár akar lenni, de erre nem sok esélye kínálkozik. Vándoréletét azzal tölti, hogy vásárokon lép fel bűvészmutatványaival, vagy árulja a maga készítette csodatévő szereket. Deborától, dúskeblű prostituált szerelmétől aztán megtudja, hogy van egy másik csodatevő is, akit Jézusnak hívnak.

Kaleb elhatározza, hogy megnézi kollégája mutatványait. Meg van győződve arról, hogy Jézus szemfényvesztő, és úgy találja, kevés érzéke van a bizniszhez. Elhatározza, hogy felkeresi, és felajánlja neki üzleti segítségét. A Jézushoz vezető úton rendre bajba sodorja magát, de mindig megússza. A megpróbáltatásait mindvégig áthatja az elnyomhatatlan, igazi életöröm, még a legkiszolgáltatottabb pillanatokban is. Még a legutolsóban is, amikor a folyton kétkedő lator megbékél Jézussal.

A film átütő sikere az alaptörténet szokatlan feldolgozásán túl a karakteres színészekben rejlik. Kalebet Enrico Montesano alakítja, az olasz filmtörténet egyik legnagyobb humoristája. Deborát Edwige Fenech, a 70-es évek egyik helyi szexszimbóluma, a zene pedig Ennio Morricone műve. Itt a teljes film a szintén a Videán.

#3 Mack: Halálos fegyver (Lethal Weapon, 1987), mert

egy meghitt karácsonyért néha fel kell venni a kesztyűt.

A nem-karácsonyi karácsonyi filmek (újra)nézése, féktelen promótálása és kisfiús lelkesedéssel történő éltetése számomra egy megunhatatlan örömforrás, ami minden évben egy kicsit feldobja az ünnepeket. Gondolj bele: úgy tudsz akciófilmet nézni szenteste is, hogy papíron nem szentségtelenítetted meg teljesen a szentestét, elvégre két agyvelő-kirobbantás közt meg mernél rá esküdni, hogy fagyöngyöket és égősorokat is láttál. Utóbbival mondjuk lehet, megfojtottak valakit.

Ha már unod, hogy ilyenkor a csapból is a Die Hard folyik (megérdemelten amúgy), akkor fordulj rá az ódzsí karácsonyi akcióorgiára, az eredeti Lethal Weaponre, ahol Shane Black sztáríró karrierjében először mutatta meg, hogy a meghitt ünnepek előterében esik a legjobban a gyilok.

Főszerepben a kiöregedett családapa és a magányos-depressziós félőrült, mellékszerepben pedig egy balkonról magát ledobó kokainista, egy favásár közepette bucira vert geng, pár prosti, egy hulla a vízben, és Gary Busey málé szája – mindez a téli időjárástól teljesen mentes Los Angelesben, ahol az üres karácsonyi díszletek kongásánál csak a robbanások és a poénok vernek nagyobb visszhangot.

Kellemes ünnepeket! Itt a film is teljes verzióban ingyen nézhetően.

#4 NLD: Szörnyecskék (Gremlins, 1984), mert

mert megunhatatlan, kajánul nevetős szórakozás, melynek helyén van a szíve.

“1. Ne érje nedvesség a testét!
2. Tartsd távol az éles fénytől!
3. És ami a legfontosabb: hiába sír, hiába könyörög, soha, de soha ne etesd meg éjfél
után!”

Amikor egy apuka furcsa lénnyel lepi meg fiát karácsonyra, ezt a három instrukciót kapja a szőrös, kis mogwai mellé. Persze a szabályokat nem tartják be, és sz.r kerül a palacsintába (illetve gremlin a turmixgépbe): az aranyos karácsonyi film hirtelen átmegy elszállt horrorvígjátékba, amelyben sorra követik egymást a groteszk jelenetek, miközben a film mindvégig megőrzi a báját – köszönhetően a cuki Gizmónak, és persze a Phoebe Catesnek. Sajnos a teljes filmet sehol se találtuk videomegosztón, pedig már 38 éves, de mivel fönt van a Netflixen, azok nyilván lekaparták égről-földről, úgyhogy a talán legjobb jelenetet tesszük ide:

Joe Dante filmjének forgatókönyvét a kevinezős Chris Columbus írta, és nem fogta vissza magát: a felelős állattartásról szóló, furcsa hibridmozinak ott a helye a nyolcvanas évek legjobb horrorfilmjei és legviccesebb vígjátékai között is. (A hipermeta, paródiába csúszó második rész is adja, bár a karácsonyhoz nem sok köze van.)

Remek választás karácsonyra, mert egyrészt hozza az ünnepi fílinget, viszont kellően szubverzív ahhoz, hogy a karácsony-hatereknek is élvezhető legyen. Phoebe Cates bizarr karácsonyi története pedig demonstrálja, hogy az ünnep nem feltétlenül mindenkinek jár örömmel.

#5 Horváth Kálmán: Black Mirror – White Christmas (2014),

mert sose lehet elég, ahogy letaglóz szívfacsaró disztópiájával.

Kevesen tudják olyan szórakoztatóan feltárni az emberi psziché mélyrétegeiben zajló folyamatokat, mint Charlie Brooker, a Black Mirror antológiasorozat alkotója. A széria White Christmas karácsonyi különkiadása ugyan már 7 éves, de szemernyit sem veszített értékeiből és sokadszorra nézve is letaglóz lélekfacsaró disztópiájával.

Pedig az összetevők a szokásosak: céges karácsonyi buli, hó borította táj, meghitt beszélgetések egy asztal körül és egy gyanús hógömb – ezek alapján akár az Igazából szerelem is lehetne, mégis egy ponton annak a reciprokává válik, amikor a szereplők megkezdik sajátos pokoljárásukat.

Őszintén irigylek mindenkit, aki először láthatja ezt az epizódot és letaglózó meglepetésként éri az 2-3 csavar, amit a készítők elhelyeztek benne.

#6 Duncan: Tapló Télapó (Bad Santa, 2003), mert

nem szarozik.

Az unásig ismert, kommersz sallangok pufogtatásától tartózkodó Terry Zwigoff egyike azon figuráknak Hollywoodban, akik a túltolt politikai korrektséggel aligha vádolhatók. A Junó című filmről például egyszer azt mondta, hogy az ő Ghost World című mozijának “retardált változata”, a Bad Santáról meg elmesélte, hogy a stúdió át akarta variálni a filmet, hogy jobban bejöjjön azoknak a tömegeknek, akik a plázában mászkálnak. Mire ő azt válaszolta: “Ugyan, menjél már be egy plázába! Ha ezeknek akarsz filmet csinálni, meg vagy b…va. Ne akarj olyat csinálni, ami ezeknek az embereknek bejön!”

Elmondta azt is egy interjúban, hogy Harvey Weinstein csapata egy szoftos “Amerikai pitét” vágott össze a Bad Santából először, hogy még mainstreamebb legyen, amire a producerek (a legendás Coen fivérek) akkora balhét csaptak, hogy a vita végén “mindenki a k.rva anyjába küldte el a másikat”.

Szóval ebből lett a Bad Santa, és nagyjából olyan is. Megnézős, például itt tudod.

Karácsonyi könnyű pályás kaják pedig itt vannak:

Itt van még jó kis kontent