A Mátrix harmadik része óta csak kapkodja a fejét. Szerencse, hogy most már itt a negyedik!
Olyan az élet, mint egy audiókazetta: ahogy fogy a szalag, egyre gyorsabban pörög – ezzel a kevéssé eredeti, de legalább találó hasonlattal fűszerezte merengéseit Keanu Reeves a Guardian brit lap internetes kiadásának adott, frissen megjelent interjúban.
Azon szerencsés olvasóink kedvéért, akik nem tudják, mi az a kazetta, íme:
(Kapcsolódik, hogy a ’90-es években volt egy olyan vicc: „ne vegyétek meg a japán TDK együttes kazettáját! Nincs rajta szám.” Na mindegy. – a szerk.)
A beszélgetés apropója a Mátrix negyedik részének (Resurrections, azaz Feltámadások) bemutatója, és a tetralógia 57 éves főszereplőjének pont arról jutott eszébe az öregedés gyorsulása, hogy az első három rész leforgatása óta hogy elrepült az idő.
(Reeves – és mindannyiunk – megfigyelését egyébként tudományosan is vizsgálták már, kétféle magyarázatot találtak a jelenségre. Az egyik, hogy az időt attól függően érzékeljük, hogy egy adott intervallum az addigi életünk mekkora hányadát teszi ki; a másik, hogy az időérzékelésünk az általunk feldolgozott új információk mennyiségétől függ. Bővebben itt.)
Szóval az angol-hawaii-kínai származású, Bejrútban született, Ausztráliában, az USA-ban és Kanadában felnőtt színész jobb híján sok munkával igyekszik lassítani az időt, de ez saját bevallása szerint sem sikerül neki.
”Inkább felgyorsítja a dolgokat” – ismeri el.
A borongós interjú kissé feloldódik, amikor az újságíró bevallja, hogy az első Mátrixhoz képest mekkora csalódás volt neki a rá következő két rész, és Reeves azzal reagál, hogy nézőként nagyon is ismerős neki ez az érzés: ő a harmadik Csillagok háborúja-filmmel volt így gyerekként.
Gyászról, versekről
40 éves kora környékén úgy döntött, a művészoldalát is szeretné megélni. Verseket ír, megjelent verseskötete is, a 2016-ban kiadott, Alexandra Grant fotóival illusztrált Shadows. Ezzel kapcsolatban beszél a gyászról, amelynek feldolgozása nehéz feladat, de szerinte sokat segít, ha az ember az élet részeként tekint rá, amit el kell engedni, nem pedig hagyni, hogy béklyóba zárjon.
Akkor még nem sejtettem
Nem játssza meg magát akkor sem, amikor szóba kerül, hogy a transznemű rendezőpáros, Lilly és Lana Wachowski utólagos közlése szerint a trilógia az átalakulás allegóriája, vagyis az igazi identitás megtalálásáról, az elnyomással és a konvenciókkal szembeni ellenállásról szól. Azt mondja, annak idején fogalma sem volt erről, de úgy véli, egy mű elsősorban az alkotóié, az embernek tehát tiszteletben kell tartania az elgondolásaikat.
Amúgy meglehetősen nagylelkű srác ez a Keanu. Portrét itt írtunk róla: