JLo 50

Szerző: Ulla

Pár évtizede még a showbiznisz női szereplői sokszor mindent megtettek, hogy születési évüket eltitkolják, volt, aki kábé 15 évig volt 36 éves. Hálistennek ezek az idők már elmúltak, de azt azért elég kevesen vállalják be, hogy külön turnéval ünneplik fél évszázados fennállásukat. Ha másért nem is, már ezért nagyon bírnánk Jennifer Lopezt, de az ultimate latin dívának egyéb szerethető vonásai is vannak.

Képzeld el, ahogy tősgyökeres New York-iként álmaid koncertjét adod a Madison Square Gardenben, ráadásul már második este töltöd meg a helyet. Ez életed nagy pillanata, amire mindig is vártál, anyukád és a szerelmed a közönség soraiban, te pedig pár nappal az 50. szülinapod előtt nagyobb istennő vagy, mint valaha.

És akkor elmegy az áram.

Beüt az évtized áramszünete New Yorkban, ki kell üríteni az épületet mindössze 25 perccel kezdés után.

Hogy JLo mennyire nem veszi félvállról, ha meló van, és mennyire nem ijed meg a nehéz helyzetektől, szépen mutatja, hogy másnap simán lenyomta a showt újra. Míg mások általában hónapokkal tolnak el egy elmaradt koncertet, ő úgy gondolta, a rajongói, főleg azok, akik esetleg messziről utaztak New Yorkba a koncertért, megérdemlik, hogy ne kelljen átszervezni az életüket egy áramszünet miatt. Nos, így bulizik egy igazi latin díva, nem hiába fut a turné It’s My Party címmel.

Ez az ő partija.

Jenny From the Block

Még JLo nagy számban jelen lévő kritikusai is elismerik, hogy a művésznő egyedülállóan ötvözi magában a dögös szomszéd lány és a luxusban fürdő stílusikon imidzsét. Lopez egy Puerto Rico-i származású, spanyol ajkú családban nőtt fel Bronxban, de ma már méregdrága ruhákat hord, legendásan nagy slepp kíséri mindenhová, hogy az utolsó szemplillája is tökéletesen álljon, és dollár százmilliókat érő vagyona van. Mindeközben viszont ő az, akinek simán elhiszed, tényleg nem felejtette el, honnan jött:

És ez nemcsak abból látszik, hogy filmjeiben előszeretettel játssza el az egyszerű sorból származó, erős, dolgozó, latin nő szerepét, hanem abból is, hogy

karrierje során rengeteget tett az USA-ban élő latin közösségért.

Dollármilliókat gyűjtött különböző egészségügyi és oktatási programokra, melyek kifejezetten a szegény, spanyol ajkú amerikaiakat segítik, az utóbbi évek Karib-térséget sújtó hurrikánjai után pedig rendszeresen szervezett jótékonysági akciókat exférjével, Marc Anthonyval együtt.

JLo életének olyannyira szerves részét képezi a jótékonykodás, hogy ezt már több díjjal is elismerték.

A lány, aki megcsinálta

Jennifer Lopez szegény, de szorgos családba született, apja éjjeli őrből lett számítógép-technikus, anyja háztartásbeliként nevelte három lányukat. Kemény munkájuknak és takarékosságuknak hála pár év múltán venni tudtak egy két szintes házat, ami nagy fegyverténynek számított arrafelé.

Középsuli

Egy pár hete készült interjúban Lopez arról mesél, hogy a zene és a tánc a családi élet szerves része volt náluk. Édesanyja az a fajta anyuka volt, aki bármikor körbetáncolta és énekelte a nappalit, és bevezette lányait a klasszikus musicalek világába. A kis Jenny ötéves korában kezdett tánc- és énekleckéket venni, és hétévesen már a sulival turnézott.

Az iskolában egyébként sokkal inkább jeleskedett a sport, mint a tanulás területén: szertornázott, softballozott, és

országos szinten jegyzett futó volt a középiskola alatt.

Minden bizonnyal a sportolói múltnak is köszönhető máig bámulatra méltó állóképessége, amelynek hála gond nélkül táncolja végig a koncertjeit, és ha egy film kedvéért kicsit bele kell szagolni a mondjuk a krav magába, az sem jelent gondot.

Egy pofás Guess kampány a közelmúltból

JLo ma több lábon álló művész és üzletasszony: színésznő, táncos- és énekesnő, saját parfüm-, ruha- és kozmetikai márkája van, producerként is dolgozik. Ezzel még nem is lenne egyedül, de azzal már igen, hogy az összes területen egyenletesen magas színvonalon teljesít – ha művészileg nem is mindig, de anyagilag egészen biztosan. Eladott vagy 80 millió lemezt, a filmjei 3 milliárd dolcsit csengettek a kasszánál, és mindenféle gazdagsági listákon szerepel, az amerikai hispán közösségből ő az első nő, aki feljutott a világ csúcsára.

Ez azonban nem sikerült egy csettintésre,

a tánc nyitotta meg a kaput.

Lopez tinédzserkora végétől vállalt munkát táncosként, az első áttörés az volt, amikor bekerült az In Living Color című tévés komédia tánckarába. Amint az az alábbi videóból is kiderül, JLo már itt is teljes erőbedobással dolgozott – ennek ellenére ezen a castingon speciel nem ő lett a befutó:

De aztán csak összejött ez a tévés meló, Lopez pedig

nemes egyszerűséggel elhatározta, hogy ő bizony filmsztár lesz, és innentől kezdve mindent ennek rendelt alá.

Drámaórákat vett, és tudatosan építette karrierjét, aminek meg is lett az eredménye.

A filmes áttörést a Selena című életrajzi dráma jelentette, amelyben olyan jól hozta a nálunk tökéletesen ismeretlen, az amerikai latinok körében viszont kultikus, tragikusan fiatalon elhunyt mexikói énekesnőt, hogy az Golden Globe-jelölést ért, és megnyitotta Hollywood kapuit a csudaszép fiatal színésznő előtt.

Balra az igazi Selena, jobbra Jennifer Lopez

Egy kevésbé ambiciózus lány talán kimaxolta volna a filmes karriert, mielőtt éneklésre adja a fejét, de JLo egy felfelé ívelő színésznői pálya mellett vágott bele a zenélésbe, komoly szkepszist kiváltva a környezetében. Az 1999-es On the 6 (ami egyébként a Bronxot Manhattannel összekötő vonat száma) viszont toronymagasan felülmúlta a többség reményeit, és a színésznő harmincéves korában kipipálhatta a popdíva rubrikát is.

JLo muzsikáját nem a mélyenszántás és az artisztikum miatt szeretjtük, de az tény, hogy az ezredforduló nem lett volna ugyanaz az ő tökéletes vizuállal megtámogatott dance himnuszai nélkül:

Mindeközben JLo

szinte egy személyben vetett véget a botsáska soványságú nők kultuszának,

mainstreammé tette a méretes hátsót, és ezzel többet tett a tespozitív szemlélet elterjedéséért, mint több tucat vérfeminista különítmény. Persze amikor Iggy Azaleával karöltve dalban mondta el, hogy a nagy segg klassz dolog, akkor kapta az ívet rendesen, mert ha egy gyönyörű holywoodi szuperdíva veri nagy dobra, hogy ő bizony szereti a testét olyannak, amilyen, és ezzel nem átall még jó sok pénzt is keresni, az valamiért nem önelfogadás, hanem a női test eltárgyiasítása.

Azt csak halkan jegyezzük meg, hogy mikor az ausztrál repperlány született, JLo már a tévés castingon rázta, a fenti képsorokat elnézve mégsincs az az érzésünk, hogy egy anya-lánya duettet látunk.

Fent és lent

JLo karrierje során jó pár mélypontot megélt, színésznőként és énekesként is benyelt számos buktát, a kritika pedig soha nem szerette igazán, színészi és énektudását egyaránt számtalanszor kikezdték már.

JLo, Diddy és az ikonikussá vált, botrányos „dzsungel ruha” a Versace-tól 2000-ben

Tavaly a LinkedInnek adott interjújában arról beszél, hogy kb. 40 filmet forgatott karrierje során (ebből a Guardian rangsorolt is 22-t itt), amire több mint száz visszautasítás jutott. Hitvallása szerint

nem az a kérdés, hogy hibázol-e, mert biztos, hogy igen,

a kudarcok egyszerűen minden karrierben borítékolva vannak. A lényeg az, hogyan áll fel az ember a padlóról, és mit tanul a bukásokból.

Lopez például üzletasszonyként megtanulta, hogy bár kockázatosabb, hosszú távon sokkal kifizetődőbb, ha ahelyett, hogy egyszerűen licencként eladja a nevét a világ legnagyobb cégeinek, saját maga fejleszti a termékeit, tulajdonosi szemlélettel viszonyul a saját énmárkájához, és mindenről maga dönt. Ezzel a hozzáállással hozta létre az évek alatt azt a csinos kis céges portfoliót, ami akkor is tisztes megélhetést és derűs nyugdíjaséveket biztosítana neki, ha holnaptól se a külsejére se a hangjára nem lenne kíváncsi senki.

Mindeközben karrierje első felében a bulvárlapok folyamatosan közvetítették a nagyérdemű felé magánéletének szinte minden pillanatát, JLo pedig lubickolt a népszerűségben. Eleinte P. Diddyvel nyomult, majd az ezredforduló környékén Ben Affleckkel alkottak álompárt, és egészen az eljegyzésig jutottak.

Bennifer

Végül azonban elváltak útjaik, Lopez pedig hamarosan Marc Anthonyval lett latino álompár, de ezúttal már tudatosabban kezelte a médiát, és amennyire csak lehetett, igyekezett távoltartani az újságírókat a magánéletétől. Pontosabban csak azokat engedte be sok pénzért, akiket jónak látott. A házaspár 2008-ban született ikreinek exkluzív fotóit pl. a People magazin készíthette el 6 millió dollárért, amennyit azelőtt még soha nem perkáltak családi fotókért.

Az anyasággal Lopez saját bevallása szerint a boldogság egy új szintjét tapasztalta meg, a házasság viszont zátonyra futott, 2012-ben Marc Anthony benyújotta a válási keresetet, JLo pedig egy időre padlóra került.

Egy boldog asszony

JLo&A-Rod

Mostani vőlegényével, a minden idők egyik legjobb baseball játékosának tartott Alex Rodriguezzel két éve kezdtek randizni, és vele is álompárt alkotnak, igaz kicsit másképpen, mint eddig. A külső szemlélő szemével két érett ember szerelmének tűnik ez a kapcsolat, akik már saját karrierjükben elértek mindent, amit lehet, így nyugodtan átadhatják magukat egymásnak. Ráadásul mindketten szülők is, így minden esély megvan arra, hogy egy igazi, temperamentumos latin családként éljenek boldogan.

Az se hátrány, hogy külön-külön is bőven van mit a tejbe aprítaniuk, így például némi tanakodás után apu gond nélkül megvehette a piros Porschét anyunak, aki ugyan 25 éve nem vezetett, de hát ahogy A-Rod kérdezi az alábbi, netet letaroló videóban:

Mi a francot lehet venni ajándékba valakinek, akinek mindene megvan?

A fentebb említett, Billboardnak adott interjúban, mikor arról kérdik, mi lenne az az egy szó, ami leginkább jellemezné most az életét, JLo azt válaszolja, hogy a tökéletesség. Ugyanis a magánéleti boldogságot, a szakmai és az üzleti sikert külön-külön többször is megtapasztalta már, de most érzi először, hogy minden együtt van, és hogy ez élete legboldogabb szakasza.

Tavaly újra összefutottak Vegasban Lopez rezidens showjának záróbuliján.

Nos, arról lehet vitatkozni, hogy JLo mennyire tehetséges művész. Az viszont tény, hogy azt

nagyon érti, hogyan kell szórakoztatni,

nyilván nem véletlenül van ott a showbiznisz élvonalában lassan 30 éve. Ráadásul aki ennyit melózott, ekkora brandet hozott össze, és mindeközben 50 évesen ennyire egyben van, az mindenképp tiszteletet érdemel.

De amiért én személy szerint nagyon bírom JLo-t, az a hihetetlen stílusérzék, amivel minden pillanatban jelen van a világban. Nagy kedvencem az alábbi videó, ahol mindez jól nyomon követhető: zseniálisan összerakott inverz Playboy villa, albínó páva, strasszos bowling golyó, rongyrázás level végtelen, mindez finom humorral nyakon öntve (Dinero – De Niro, érted).

Ilyen egy Gucci gang, ha felnőttek csinálják.

 

Itt van még jó kis kontent