Ha nem vagy az a mantrázó típus, és a bölcselkedésektől is ver a víz, mégis vágysz egy olyan mondatra, ami a rosszabb napokon is motivál, a jobbakon pedig segít, hogy hezitálás helyett egyszerűen csak megéld, amire vágysz, akkor jól látható helyre vésd fel magadnak, hogy „Egy életed van csupán”. Ha ezt egyszer tényleg megérted, és megérzed a bőrödön, akkor több bölcsességre már nem is nagyon lesz szükséged ahhoz, hogy egy percet se akarj elpocsékolni, amit valami igazán boldogító, bizsergető, libabőrözős, #dejóhogyélek érzéssel tölthetnél. Még akkor se, ha az csupán egy egynyári kaland lesz a sok között, amire talán mosolyogva emlékszel majd, vagy épp eszedbe se jut már, amikor fotóalbum helyett virtuális felhőből próbálod majd remegő kézzel visszakeresni az életed legszebb pillanatait őrző képeket.
Szerintem létezésünk két nagy ajándéka közül az egyik az a fajta fiatalság, amikor még nem kötnek minket ígéretek, 20 éves lakáshitelek, vagy egy életen át tartó boldogságra szóló közös tervek a nagy Ő-vel, csupán önző, szabad, kíváncsi lelkünk után futhatunk, jóformán következmények és felelősség nélkül. A másik boldogság természetesen ennek ellenpólusaként pont az a kötelék, amit csakis egy másik emberrel összekapaszkodva alkothatsz meg, és ami ideális esetben a sírig (de legalábbis hosszú éveken át) fogja édes teherként nyomni a válladat. Az igazán profik mindkét életformát kimaxolják, még ha a sorrend olykor változó is. Ők azok, akik tudják, hogy talán, ha ki-ki hite szerint több életet is remél, olyan, mint ez, biztosan nem lesz több.
Ami azt jelenti, hogy az olyan méltánytalanul lekicsinyelt élvezeti faktorokat is maradéktalanul ki kell használni, amelyeket csak egy tipikus nyári kaland ígérhet. Már csak azért is, mert számos olyan objektív érv szól mellettük, amelyekkel talán anyáink sem tudnának vitába szállni, azzal együtt, hogy annak idején nagy valószínűséggel ők is inkább ész nélkül, mint ésszel mentek a maguk szíve után egy-egy olyan jóképű zsivány meghódításával, akiktől ők maguk sem reméltek sírig tartó szerelmet. Szóval ha ez a nyár nem úgy köszöntött rád, hogy másolni tudnád a tavalyi hashtag-kicsimmelolaszba feliratot, és a tavaszi zsongás sem hozta el a nagy szerelmet, akkor lenne néhány objektív és talán néhány vitatható (egyéni belátástól függően kategorizálandó) érvem is amellett, hogy miért hozd ki az idei nyárból a legtöbb szerelmet.
Nincsenek hiábavaló találkozások
Emlékszel az óvodás szerelmedre? (Én mondjuk nem…) De aki igen, az sem biztos, hogy felnőtt fejjel is őt választaná már, vagy választotta akár csak az iskolapadba átülve is. És ez nem feltétlen csak azért van, mert eltelt mondjuk 1-2, vagy épp 20-30 év, és mindenki megváltozott, hanem talán azért is, mert anno, még a legszebb homokozóvödröt birtokló pajtira mentünk, később pedig a legcsillogóbb tekintetűt akartuk már, majd a legviccesebbet, aztán azt aki okos is, és mindenek előtt kockás a hasa… vagy talán inkább legyen odabújósan mackós?
Sokszor előbb akarunk párt választani, minthogy magunkat ismernénk, és valóban tudnánk, hogy mi tesz minket boldoggá.
A kulcsszó pedig a valóban, hiszen elképzelhetek én egy életet magamnak a nagykönyv szerint, csak nem biztos, hogy abban találok magamra. Olykor a prioritási sorrend, amit fejben felállítunk, a gyakorlatban egészen másként fog majd boldog életet kirajzolni. Ahhoz viszont, hogy idáig eljussunk, szükség van számos működésképtelen kapcsolatra. Hiszen minden románctól kapunk egy kis leckét magunkról és egy kis útmutatást „az igazi” megtalálásához is. Mindegyiktől. Attól is, ami egy éjszakára szólt, és attól is, ami évekre. Szóval nincsenek hiábavaló találkozások és értelmetlen nyári kalandok, még ha olykor így is érezzük.
Mindennek megvan az ideje
Annak is, hogy egy életre szerelembe ess,és annak is, hogy olyan telefonszámokat ments el a címtáradba, mint „Laci a strandról” és „Zsolti a buliból”. Utóbbiak azok, akikre adott esetben nagyobb szükség van, mint egy falat kenyérre, hiszen jókedvet hoznak, élményeket gyűjtesz velük, tanulsz magadról és az életről, mégsem feltétlen ők lesznek azok, akiknek aztán majd örök hűséget ígérsz. Talán azért sem, mert ők nem azt látják benned, és talán azért sem, mert te sem abban az életszakaszban vagy. És ezt nem lehet erőltetni egyik oldalon sem. Megélni viszont igen. Hiszen
hiába akarnál később játékból kalandozni, ha valakit beengedtél a szívedbe, és te is kizárólagos tulajdonosa vagy az övének, akkor az ilyen mókákba már kevésbé tudsz jó szájízzel belemenni.
Amíg azonban Mr Big nem robog be az életedbe, addig „pultos Béla” és „Tomi a könyvtárból” se tiltott.
Szerelmet nem érdemes akarni, de élményeket igen
Attól, hogy a nyárból a télbe már nem ugyanazzal az emberrel karöltve szökkennél, amit talán már az első randi első másodpercében eldöntesz, még nem feltétlen kell egyből futásnak eredned, és sóval felszórni még az utánad maradó utat is. Hiszen lehet közös élmény a rakpart fölé ereszkedő naplemente, a mezítlábas hajnali hazatalálás, a Duna vizén eltöltött vacsora és a belvárosi forgatagban átrozézott éjszaka anélkül is, hogy ennél többet ígérne.
Egy nyári kalandban éppúgy jogodban áll romantikát, felszabadultságot, élményeket, érzéseket keresni,
mintha magasabb rangjelzéssel ellátott szerelmi címkét tűznél az adott kapcsolatra. És aki ettől megfosztana az erkölcs, a józan ész, a szokások, az elvárások vagy egyéb nagy szavak puffogtatása közepette, arra egy pillanatig se hallgass.
A kalandor nem feltétlenül ribanc
Nekem ribanc például az, aki tisztességtelenül játszik. Aki gátlástalan, ha az kell neki, aki a másé. Aki pénzre megy vagy egyéb földi javakra, és nem retten meg ezért minden plasztikai kincsét latba vetni. Másnak talán mást jelent. És talán nem is mindig vagyunk határozottak abban, hol is húzzuk meg a vonalat, kiváltképpen ha mások és magunk összehasonlítása van terítéken. Mindenesetre
lehet, hogy az erkölcsi tisztaságunkat nem feltétlen és kizárólagosan a bugyinkban őrizzük,
még ha mást is neveltek belénk. Attól, hogy volt egy-két kalandod, még nem leszel kevésbé értékes nő, ahogy kevesebbet érő feleség vagy anya sem. Nyilván nem a Szex és New Yorkban összeszámolható strigulaszám az etalon, de nem is feltétlen tisztább és pláne nem boldogabb jövőképpel rendelkező az, aki az első férfihez hozzámegy, aki az útjába akadt. Sem a kevés, sem a sok, de még csak a matematikailag átlagos sem garancia semmire. A Számos pasas Anna Faris és Chris Evans főszereplésével megvan? Ha nincs, talán eljött az ideje, hogy megnézd.
Ami könnyen jön, talán még könnyebben marad
Egyébként meg ki mondta, hogy egy nyári kaland nem szólhat életed összes nyarára? Hogy aki könnyen jött, az könnyen is megy? Mi van akkor, ha pont abba szeret bele valaki, hogy nem akarod őt görcsösen? Vagy ha pont aközben ismered meg a másik minden szerelembeejtő tulajdonságát, hogy tiszta tekintettel nézed ahelyett, hogy az idealizált rózsaszín ködbe burkolva légvárat építenél? Szerintem
kevés tényező növeli jobban két ember esélyét valami igazán jóra, mint az elvárások nélküli boldogságkeresés.
Nyilván ez is csak ideig-óráig igaz, hiszen előbb-utóbb elkerülhetetlen a „közös” szó beiktatása a kapcsolatba, amit szabályokra, elvárásokra, célokra, jövőre nézve kell szentül hinnie mindkét félnek, de ha már fülig ér a szerelem, talán nem is lesz ez olyan nehéz.