A legjobb alkalmi frizurák

Szerző: Brooke

A báli szezon nemcsak azt jelenti, hogy farsangi bulik promói lepik el a közösségi médiát, hanem azt is, hogy végre előtérbe kerülnek azok a frizurák, amikbe tényleg lehet effortot tenni. Ha követtek minket, tudjátok, hogy messzemenően a lazaság és hétköznapi elegancia hívei vagyunk, azonban tudjuk, hogy nem szabad megfeledkeznünk a klasszikusan elegáns, alkalmi megjelenésről sem.

Ezért is írtunk nemrég a business lookok típusairól, amit ide kattintva olvashatsz el. Plusz megmutattuk, hogyan tudsz hatékonyan vásárolni, és olyan alapszínekben gondolkozni az öltözködés terén, amikre konkrétan egy komplett gardróbot húzhatsz fel. Az ezekhez hasonló az iránymutatásokat nemcsak a divatban, hanem frizurákban is igyekszünk követni. Legtöbbször a hétköznapi ember viseletét célozzuk meg, és ha kicsit izgalmasabb hajkreációkat is mutattunk, az maximum a fesztiválszezonban viselhető frizkókban teljesedett ki – legalábbis a mai napig biztosan.

Most viszont eljött az idő, hogy kicsit felturbózzuk az alkalmi hajviseletről szóló témát, és alaposabban beleássuk magunkat ennek rejtelmeibe.

Alkalmi frizurák címszó alatt értünk minden olyan hajkreációt, ami megállja a helyét egy esküvőn (akár menyasszonyként, akár vendégként), céges rendezvényen, bálban, különleges eseményen, fotózáson, satöbbi.

Egy előkelő, black tie partihoz csakis előkelő frizura dukál, ezért azt javasoljuk, olyan hajban gondolkodj, ami engedi érvényesülni a ruhád, de még inkább az arcod. Ha pedig arc, ne felejtsd, hogy a tökéletes frizurához tökéletes smink való, a kettő együtt mutat igazán jól. Ha a sminked extrém, válassz visszafogottabb frizurát. Ha a hajadra akarod terelni a figyelmet, vegyél vissza a füstös cicaszemekből.

#1 Klasszikus hullámos

Szeretjük a hullámos fürtöket, ennyivel viszont képtelenek vagyunk megelégedni, ha alkalmi frizuráról van szó. Javasoljuk, hogy valamit mindenképp kezdj még a hajaddal, miután szétégetted az ujjaid (is) a göndörítővel.

 

A legtöbb nő fejében még mindig az a gondolat él, hogy egy frizura már akkor is alkalmi, ha be van göndörítve, és csak úgy lóg. Nos, a hullámos haj mindenképp alkalmibb, mint az egyenes, de összességében nem hisszük, hogy azért, mert hullámos, már egyből komolyabb eseményre való, sőt. Mielőtt félreértenél, nem a bongyori frizurák alkalmi viselete ellen szólunk, mindössze szeretnénk bebizonyítani, hogy a hajgöndörítésen túl is vannak olyan lehetőségek, amik kellően alkalmiak egy esküvőre, de akár nagyobb volumenű összejövetelen is bőven megállják a helyüket.

A hullámos frizura természetesen akkor is kivitelezhető, ha copfba szeretnéd fogni a hajad.

Első körben mindenképp az alul összefogott verziót ajánljuk. Nemcsak azért, mert a múlt században szinte minden eseményre a tarkónál összefogott hajra szavaztak a hölgyek, hanem azért, mert jó alternatíva, ha nem vagy oda a kontyért.

#2 Fonott

Az utóbbi években megint hatalmas divat lett a fonott frizura, és ezen kicsit sem vagyunk meglepődve. Elsőre hétköznapi viseletnek mondanánk, mindössze azért, mert a három tincsből összefont verziónál komolyabbra a legtöbbünk nem képes. Mindesetre a fodrászok olyan iszonyat menő frizkókat tudnak fonni, hogy azok láttán még a szavunk is eláll. A lenti képen láthatsz egy oldalra font, illetve egy kontyba fogott verziót is. Mindkettő tökéletes választás mondhatni bármilyen alkalomra, arra viszont figyelj, hogy

a fonott konty akkor lesz igazán elegáns, ha szorosan van fogva, és nem össze-vissza.

A legegyszerűbb háromtincses fonáson túl persze rengeteg lehetőség van arra, hogy alkalmi frizurát varázsolj magadnak. Ott van például a halszálkafonás, amihez tény és való, hogy rengeteg gyakorlás kell, ha magadnak akarod elkészíteni. Sőt, még a sok gyakorlás sem garantálja, hogy vállalható formájúra sikerül összehoznod a loboncod, viszont mindenképp megér egy (vagy több) próbát.

Ha pedig kiemelten fontos eseményre készülsz, igenis illendő különlegesebb frizurával megjelenned, ami nem jön szembe mindenhol. Az utolsó bekezdésben egyediséget fokozó kiegészítőket mutatunk, amik természetesen a fonott fazonokhoz is passzolnak.

#4 Konty

Az úgynevezett messy bun igazi messy girlöknek való, és nem véletlen az sem, hogy az utóbbi időben egyre többen szavaznak a kócos megjelenésre. Nem kell túlgondolni a frizurát, ugyanis pont az a lényege, hogy minél lazább legyen a végső look. Bármennyire is a laza elegancia hívei vagyunk, azért egy alkalmi frizurát nem feltétlen úgy képzelünk el, mint valamiféle kócos kontyot. Sokkal inkább letisztult, elegáns formákra gondolunk. Két lehetőséged van: az egyik, hogy szoros, erősen a fejhez simuló verziót készítesz magadnak. A másik pedig, hogy a kicsit lazább, nőiesebb megjelenéssel párhuzamosan a hajad mennyiségére tereled a hangsúlyt.

Utóbbira látsz példát a lenti képeken, amelyeknél a lányok frizurája nemcsak fel van tupírozva, de nagy valószínűséggel úgy lett megszárítva (körkefe segítségével), hogy a tincsek elég nagy tömeget kapjanak.

A konty egyik nagy előnye, hogy meglehetősen rövid frizurából is el lehet készíteni. Tény, hogy egy túl rövid bobból nem feltétlen lehet összehozni, ha viszont a frizurád inkább már lob, erőteljesen javasoljuk valamiféle konty viselését. Elég jó ötlet az is, ha nem a fejed tetejére, hanem alulra, a tarkódhoz kerül a konty, de még extrább, ha oldalt fogod össze.

Ebben a videóban rövidebb hajból készít a lány különböző kontyokat, érdemes megnézni.

#4 Póthaj

Optikailag egész könnyen lehet csalni a hajtömeggel kapcsolatosan, viszont ha valóban dúsabb frizurát szeretnél, ne zárkózz el a póthaj lehetőségétől sem. Nem arra gondolunk, hogy egy alkalom miatt rakass fel tartós technikával készülő 200 tincses plusz hajat (bár esküvőre why not?), hanem a csattos megoldásra. Amit bármikor kivehetsz, és berakhatsz, amikor csak kedved tartja. Mindenképp praktikus annyira, hogy befektess mondjuk egy jobb minőségű póthaj szettbe. A témával kapcsolatosan itt és itt írtunk korábban, érdemes megnézned őket, ha nem szeretnél csúnyán melléfogni műhaj ügyben.

Ha alkalmi frizurákról nézel képeket a neten, és úgy érzed, a fotókon szereplő lányok hajmennyiségéhez képest a tiéd egészen pontosan 3 szálnak felel meg, ne aggódj, a legtöbbjüknek póthaja van. És igen, ez afféle nyílt titok a celebek között, hogy póthajjal vagy épp komplett parókával a fejükön lépnek a vörös szőnyegre. Te is bátran megteheted, ha úgy érzed.

Tény, hogy hosszú hajból sokszor egyszerűbb bármilyen frizurát összehozni, viszont akkor sem kell keseregned, ha rövid tincsekkel büszkélkedsz. Egy percig se hidd, hogy rövid hajból nem lehet szépséges frizurákat készíteni, és hogy kimaradsz valamiből, ami a hosszú hajúaknak megadatott. A lehetőségeid száma nem sokkal kevesebb, mint derékig érő lobonccal megáldott nőtársaidnak, csak egy kis kreativitás, na meg ügyes kezek szükségesek, hogy össze tudj dobni valami egészen pompás hajkoronát.

Ha nem érzed annyira a póthaj dolgot, itt egy videó, amiből inspirálódhatsz:

#5 Kiegészítő

Egy alkalmi frizura lehet attól is alkalmi, hogy valami egészen különleges kiegészítő kerül a hajadba. Hidd el,

a hullámcsatokon túl is van élet,

és sok-sok lehetőség, hogy feldobd a frizurád. Nem kell hozzá túl nagy képzelőerő és kreativitás, hogy képes legyél egy csatot normálisan a hajadba tűzni. Tény, hogy egy fodrász mindig sokkal ügyesebben fog a fejeden ügyködni, de ha úgy érzed, képes vagy valamiféle kiegészítőt a frizurádba applikálni, tedd meg.

Szalagavatóra, végzős bálra, diplomaosztóra és még sorolhatnánk, hogy mennyi olyan esemény van, amikor érdemes a frizurádba egy kis pluszt tenned. Csatok milliói várakoznak rád még a legolcsóbb üzletekben is, rengeteg fazon, típus és szín közül választhatsz. Alkalmakra mi a fényesebb verziókat javasoljuk, lehetőség szerint olyan köveset válassz, aminek a színe megy az outfitedhez. Ha nem feltűnősködni akarsz, tedd úgy a hajadba, hogy éppen csak kilátszódjon itt-ott. Szintén rengeteg lehetőséged van, ha valami még szemet gyönyörködtetőbb frizuráról álmodozol. Ahogy a lenti képeken is látod majd, nemcsak a felfogott kontyba, hanem a kiengedett loboncba is tökéletesen passzolnak a csillogó kiegészítők.

Farsang is on, itt az ideje, hogy a fenti inspirációkkal felvértezve belevesd magad a báli szezonba. Ha még sosem vettél részt ilyesmin, az még egy okkal több, hogy a szombat esti veretés helyett kipróbálj valami hagyományosat. Annak is megvan a maga bája, hidd el.

Itt van még jó kis kontent