Ezekért a hajakért őrültünk meg 2017-ben

Szerző: Brooke

Az elmúlt egy évben rengeteg hajtrenddel találkoztunk. Voltak, amiket az Instagram ihletett, voltak, amiket celebek és hírességek, míg más frizurák anyáink lánykorából köszöntek vissza 2017-ben. Kétségtelen, hogy a közösségi média nemcsak a ruhaipar forradalmasítását, hanem a hajtrendek folyamatos megújulását is elősegíti. Ennek örömére és 2017 búcsúztatására hoztunk egy összefoglalót a (szerintünk) legjobb frizurákról, amiket az elmúlt egy év termelt.

2017-ben a szokásosnál is több olyan szakmai cikket írtunk, amiben a beautyFY profi fodrászai segédkeztek. Így készültek el azok a nagy sikerű írások, mint például az ikonikus frizurák első és második része, de elmondtuk azt is, miért ne ess otthon dobozos festékkel a fejednek, és hogy hogyan gyorsíthatod a hajnövesztést egy kis odafigyeléssel:

A hajápolás és hajnövesztés magasiskolája

#1 Fallayage

A természetes hajfestési módszerek közül az ombre kistestvére, a balayage az egyik kedvencünk. A fallayage névre keresztelt technika lényege, hogy őszies árnyalatokat (barna, világosbarna, szőke, sötétszőke) kevernek össze úgy, hogy a végeredmény egy újragondolt, sokkal naturálisabb és finomabb balayage érzetét keltse.

Összességében ha barna vagy sötétszőke hajad van, de szeretnél egy kicsit változtatni a frizurádon, ezzel együtt a megjelenéseden, ezzel a módszerrel elég jó eredményeket lehet elérni.

Nem túl feltűnő, de nem is unalmas.

A “fallayage” az új balayage

A fallayage mellett a másik, nem titkolt kedvenc hajfestési módszerünket color melting névre keresztelték. Tulajdonképpen annyit kell róla tudnod, hogy az ezzel a technikával elkészített színvilág szuperül kiküszöböli a „csíkosnak ható frizura” problémáját. A lenti cikkben találsz ezzel kapcsolatban egy kicsit bővebb összefoglalót és képeket, amik inspirálhatnak.

4 hajtrend, ami pörög ezen a nyáron

Természetes hajfestési technikákból nem volt hiány a múlt évben, Marcos Verissimo például az Instagramon mutatta be, hogyan lehet kézzel hajat festeni úgy, hogy az eredmény naturális legyen.

 #2 Frufru és celebek

A hajvilágban talán az egyik legtöbb kérdést felvető téma a frufru. Tudjuk, hogy megosztja a társadalmat, és azzal is tisztában vagyunk, hogy nem mindenkinek áll jól. Viszont arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy attól függetlenül, hogy 1-2 fazon nem feltétlen áll jól valakinek, még simán benne van a pakliban, hogy a fodrászod talál olyan verziót, ami az arcformádhoz és a személyiségedhez is passzol.

Még 2017 augusztusában írtunk egy összefoglalót azokról a celebfrufrukról, amik inspirálhatnak téged 2018-ban is. Bár mostanában a középen elválasztott frizura a trend, vannak olyan frufruk, amik időről időre visszatérnek a divatba, tehát az alábbi cikk mindenképp hasznos lehet.

Frufruinspiráció a hétre

A frufru mellett persze számos más frizurával is találkozhattunk 2017-ben, amelyeket nemcsak a celebek, hanem mi magunk is bevállalhatunk. Durva hajtranszformációkon mentek át a hírességek a múlt évben, várhatóan ez 2018-ban sem fog változni. Ennek azért is örülünk, mert ők azok, akik bevállalják helyettünk az extrém változásokat, így nagyjából mi is el tudjuk képzelni, hogy ránk hogyan hatna egy-egy frizuraváltás.

A trendeket ők diktálják, szóval érdemes figyelni, hogy ki és milyen frizurára vált éppen, mert ezek azok, amik valóban meghatározzák a hajdivatot.

Így változtak a celebhajak 2017-ben (2. rész)

#3 Inspired by: Instagram

Ahogy azt a cikk elején is említettük, vannak hajtrendek, melyeket az Instagram inspirált. Nem fogunk hazudni, ezekkel a trendekkel első körben az a legnagyobb problémánk, hogy az agyonfilterezett, tökéletes fényviszonyok között készített fotók elég csalókák tudnak lenni. Különösen igaz ez olyan esetekben, amikor az újonnan népszerűsödő hajtrendek mindegyike a haj színével kapcsolatos.

Tudjuk, hogy nyáron minden menő, ami extrém és színes, ezért kicsit sem lepődtünk meg, amikor belebotlottunk négy olyan Insta-trendbe, amit egyetlen hét alatt termelt a média, név szerint a következőket:

highlighter highlights, rainbow hair, salmon sushi és color misting.

4 Instagram-hajtrend, amit a múlt hét termelt

Egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy a 2010-es években minden divatos. Mi azért inkább óvatosságra intünk, hiszen nagyon csúnyán mellé lehet lőni egy-egy nem megtervezett hajszínnel vagy fazonnal. Attól, hogy valami jól néz ki egy képen, még nem biztos, hogy élőben, a te fejeden is úgy fog mutatni. Mindig konzultálj a fodrászoddal, és kérd ki a véleményét, mert nagyjából ő az egyetlen, aki releváns információt adhat a frizurával kapcsolatban.

A személyre szabott hajszínnél egyedibbet úgysem tud készíteni neked senki, és hiába élsz-halsz a szőke összes létező árnyalatáért, ha a bőröd színe és a stílusod soha nem adná vissza azt a megjelenést, amit vársz tőle. Nézelődj, és inspirálódj, de próbálj az ízlésesség határán belül maradni.

Drasztikus változtatásokkal kapcsolatban például az Insta-celebek inspirálhatnak leginkább.

A legújabb hajtrend, ami meghódítja az Instagramot

#4 Amit ki kell próbálnod

Még tavaly februárban írtunk egy szakmai anyagot, amiben összeszedtünk öt olyan frizurát, amit muszáj kipróbálnod. A haj fiatalabb korban gyorsabban nő, szóval miért is ne vállalnál be egyik nyáron valami extrém, nagyobb volumenű változást? Ezüstösszőke hajszínre váltott még 2017-ben például Cara Delevingne, Kylie Jenner, Kristen Stewart és Lady Gaga is – katt ide a cikkért.

Vannak hajtrendek, amiket simán kipróbálhatsz a fesztiválszezonra, és vannak frizurák, amik olyan szinten kiállták az idő próbáját, hogy évtizedek múltán is bátran állítjuk róluk, életedben legalább egyszer ki KELL próbálnod őket. Ebben a témában nem nyitunk vitát, így van és kész.

5 frizura, amit életedben legalább egyszer ki KELL próbálnod

Hiába volt divat a kék haj – még ha csak röpke fellángolás erejéig is – és babonázott meg minket a kristályok inspirálta frizura, a szőke hajszín az összes árnyalatával együtt örök kedvencünk. A fenti cikkben az öt frizura között a második helyen szerepel a rövid, szőke frizura, de a felsorolásban találsz még boyfriend és asszimetrikus fazont is.

Ha 2018-ban szőke hajat szeretnél, mindenképp ajánljuk gyorstalpalónak az alábbi cikket, amelyben kitárgyaljuk profi szakmai segítséggel, miért sárgul be a szőke haj, hogyan működik a szőkítés és a szőkének melyik árnyalata illik hozzád a bőrszíned alapján. (Utóbbival kapcsolatban még a hüledezés és hisztéria előtt, elöljáróban csak annyit fűznénk hozzá, hogy a szőkítés valóban roncsolja a hajat, de hajszerkezet-javító használatával azért sokat lehet javítani a helyzeten.)

Így lesz szőke a szőke

#5 Trendek a divatvilágból

Sokszor a hírességek, színésznők és celeblányok inspirálják az átlagembert olyan változtatásokra, mint a hajszín- vagy a fazonváltás. Alapvetően minden önmagán változtatni akaró hölgyeménynek erősen ajánljuk, hogy kezdjen mindenféle változást a hajával, nem feltétlen vagyunk odáig a drasztikus és drámai váltásokért. Inkább haladjunk lassan, de biztosan.

Még tavaly februárban szedtünk össze 5 divatházat, amelyek modelljeiknek olyan frizurákat készítettek a divatbemutatókra, amiket a hétköznapokban simán viselhetsz, sőt, még te magad is meg tudod csinálni a cikkben említett kreációkat. A fonott haj örök classic, ahogy a hullámos, nagy loknis frizura is, ami évek óta az egyik legnépszerűbb trend a világon, és simán veri az egyenes hajat.

Ezekért a hajtrendekért őrül meg a divatvilág

Vivi magánvéleménye

A bob frizura és leginkább a long bob volt nagyon népszerű nálam az elmúlt évben. Nagyon szeretem is vágni, mert ebben a fazonban szinte mindenki megtalálhatja önmagát, ha sikerül a számára ideális hosszt eltalálni. Bár sokak számára túl vakmerő ez a frizura, még nem volt olyan vendégem, aki megbánta volna, hogy ezt választotta. Ami igazán fontos a bobnál, hogy

ne ragaszkodj foggal-körömmel ahhoz, amit egy bizonyos sztárfotón láttál;

ehelyett olyan variációt keress, ami a saját hajtípusoddal is könnyen kezelhető lesz. Például hiába szeretne az ember egy teljesen egyhossz, tömör bobot, ha hatalmas tömegű göndör haja van. Ezzel csak megnehezíted a saját dolgod a mindennapokban. Ne félj a stílusodhoz, az arcformádhoz, a hajtípusodhoz és az öltözködésedhez illően megbolondítani a frizurádat.
„Festéstechnikában az ombre és a  balayage tényleg nagyon népszerű volt, továbbá a színes tincsek és a harsány átmenetek is nagyon mentek. Ezeknél szerintem arra érdemes figyelni, hogy

olyan világosságig menjünk csak el, ami a hajunk állapotának jelentős roncsolása nélkül elérhető.

Természetes vagy festett sötétbarna hajjal kockázatos erőltetni a platinaszőke hajvégeket, hiszen a kívánt szín csak sok esetben csak olyan eljárással érhető el, ami jelentős károkat okoz a hajban. A kevésbé drasztikus változás sokszor természetesebb hatással és egészségesebb végeredménnyel jár.”
A fenti képeken Vivi munkáit láthatod, akihez szintén tudsz időpontot foglalni a beautyFY új, online foglalási rendszerében, a képre kattintva:

Összegezve

2017 olyannyira termékeny volt hajtrendek terén, hogy sokszor már követni sem tudtuk a gyors változásokat. Annak ellenére, hogy néha döbbenten álltunk egy-egy fazon és szín mellett, vagy elmélkedtünk azon, hogy miként válhat egy Instagram által inspirált hajszín divatossá,

azt kell mondanunk, elég jó évet zártunk – már ami a hajakat illeti.

Volt itt minden. A legkülönbözőbb fazonok és színek hódítottak a szépségvilágban, és olyan frizurákat vállaltak be a celebek, amelyek egytől egyig inspiráltak és motiváltak minket a változásra. 2017-ben minden lehetséges volt. Amíg tavaly a bob és a lob mindent vitt, addig idén nagyon úgy néz ki, hogy a derékig érő egyenes haj lesz az igazi sláger. Ideje még most elkezdened ápolni és növeszteni a hajad, ha nyáron hosszú lobonccal vetnéd bele magad a fesztiválszezonba.

Búcsúzóul itt van egy előretekintő cikk, amiben négy divatosnak ígérkező frizurát mutatunk 2018-ra.

Négy frizura 2018-ra

Itt van még jó kis kontent