Mi, nők szeretjük azt hinni, hogy mindent jobban tudunk. Még akkor is, ha olyan titokzatos dolgokról van szó, mint a férfiak lelkének legmélyebb bugyraiban megbújó gondolatok, érzelmek és ritkán előforduló összefüggések. De miért is ne lehetne ez így?
Hiszen mi sokkal többet agyalunk, sokkal komplexebben gondolkodunk, a dolgok mögé látunk, és még hetedik, sőt talán nyolcadik érzékünk is van, ami szupererővel tesz minket mindent (át)látóvá. Ha meg már túl vagyunk néhány párkapcsolaton is, akkor evidens, hogy négy-öt férfi alapján be tudjuk kategorizálni az egész férfitársadalmat. És akkor aztán nincs olyan élő hím, aki jobban tudná nálunk, mi is van a saját fejében.
Mentségünkre szolgáljon, hogy szegény ember vízzel főz, a szegény nő meg azért kényszerül egymaga megfejteni a megfejthetetlent, mert ritkán hozza össze a sors olyan egyeddel, aki szívesen szavakba öntené őszinte véleményét. És itt a hangsúly baromira az őszintén van.
Ergo
a „te túl jó vagy nekem” vagy „most magamra és a karrieremre kell koncentrálnom” szakító dumák
nem minősülnek előremutató, őszinte, bármilyen jellemfejlődéshez is alapot adó véleménynek.
Ahogyan a kocsmai, whisky+sör+elhagyott az a szemét r*banc esszenciával fűszerezett gondolatmorzsák sem feltétlen fedik a valóságot. Bár azt mondják, a részeg ember legalább őszinte.
Lényeg: szerintem tök érthető, hogy mi, nők mindenféle útmutató nélkül magunk próbáljuk megfejteni, mikor mi is lehetett a baj −
még akkor is, ha sokszor nem is volt baj, csak két össze nem illő darab próbált egészet alkotni.
A probléma inkább az, hogy ez kicsit olyan, mint az IKEA-s szekrényt összerakni a leírása nélkül. Lehet, hogy szereltél már hasonlót, talán logikusnak tűnik útmutató nélkül is a folyamat, aztán a végén ott ülsz egy összerakott valamivel meg egy csomó szakmai hozzáértésből adódó felesleges csavarral, és ha kihúzod a fiókot, a kezedben marad.
Kommunikálni tessék!
Ezzel most nem azt mondom, hogy mindenkinek a maga útmutatójával a hóna alatt kellene elindulnia az első randira, mert akkor hol marad a megismerés izgalma, a rácsodálkozás varázsa,
de fejtegetések és prekoncepciók helyett érdemes néha a másik felet is meghallgatni, főleg, ha még nyilatkozna is.
Mert még az is elképzelhető, hogy a férfiak nem is annyira felszínesek, mint amilyennek egy-két csalódás után látjuk őket. Hogy nem azért lépnek le a fiatalabb titkárnővel, mert az belefér a XS-es ruhába, és még van ideje a heti 5 kondira, hanem azért, mert
az ő jellemében, viselkedésében még megtalálható valami, ami a miénkben már nem.
Félreértés ne essék, van a férfitársadalomnak az a szabad szemmel is jól látható hányada, akinek egy feszes segg még akkor is többet fog jelenteni, ha már csak az ágytámlája hátát tudja felállítani (és azt is csak távirányítóval), de az egy másik téma. Most koncentráljunk arra a rétegre, amelynek − a mi elképzeléseinkkel ellentétben − nem az ad okot a futásra, ha XS helyett M a méretünk, vagy ha nem a legújabb MAC kozmetikumokat használjuk a legdrágább göncökben parádézva. Merthogy ilyen is van.
Fölösleges önmarcang
De kezdjük a dolgot a saját házunk táján. Induljunk ki abból, hogy én is nő vagyok, ismerek más nőket is, és végigasszisztáltam jó pár szakítás utáni felépülést. Részt vettem tengernyi világmegváltó csajos estén, és ha ezekből nem tudnám, hát a Dove-reklámok úgyis elárulják, hogy mi, nők az esetek 80 százalékában kívülről futunk neki a hibakeresésnek, ha választottunk nem vagy nem eléggé lángol értünk. Legtöbbször a külsőnkkel vagyunk elégedetlenek, hiszen mi más oka lehetne annak, hogy egy pali nem minket akar, mint az, hogy
még mindig nem vagyunk elég vékonyak, formásak, babaarcúak, nagy mellűek, divatosak.
Hát én megkérdeztem. Persze a brit tudósok biztos lekutatták ezt már nagyobb számosságban is, de én hús-vér magyar fiúk véleményére voltam kíváncsi, méghozzá olyanokéra, akiknek kortól, stílustól függően sokan adnátok a véleményére (igen, jó pasikat kérdeztem, olyanokat, akiket behúznál Tinderen, ha ott lennének, de nincsenek − az megint egy külön sztori, hogy miért nincsenek).
A módszertan
Ugyanazt az egy kérdést tettem fel minden alanynak, miszerint: mit tart a legkevésbé vonzónak egy nőben, ha úgy tetszik, mi az, ami számára inkább már taszító vagy kiábrándító. Ez egy elég tágan értelmezhető kérdés, és szerintem pont ettől jó. Persze egyből jöttek vissza a kérdések, hogy de most külső vagy belső kell-e, 1-2 mondatot kérek, vagy lehet kisregény is. (Megjegyzés: meglepő, hogy ha valaki megkérdezi őket, és túljutnak az első vekengésen, akkor egyébként mennyi mondanivalójuk van a férfiaknak ebben a témában.) A válaszom ezekre a visszakérdezésekre csak annyi volt, hogy őszinteséget kérek.
Nyilván kíváncsi voltam, hogy szavakat vagy novellákat kapok-e, hogy a külsőre vagy a belsőre hegyezik-e majd ki, hogy tényleg olyan elcsépelt válaszokat látok-e majd, amiket pár éve a női magazinokban még én is hümmögve olvastam.
Nos, le kell, hogy lőjem a poént.
Egy szó sem esett a külsőről mint elsődleges parafaktorról,
legalábbis nem olyan szinteken és mélységekben, ahogyan mi magunkat egyébként centiről centire vagyunk képesek elemezni és kritizálni. A válaszokban pedig olyan bájosan bújik meg a humor, a kedvesség (a szókimondó őszinteség mellett), hogy ha épp valamiért kiábrándultál a férfitársadalomból, kérlek, olvasd el ezeket. De ne a kritikus, belemagyarázó szemeddel, ami képes kiforgatni a legártatlanabb mondatokat is, hanem azzal a megértéssel, ami a tükör helyett a te fókuszodat is képes kicsit befelé irányítani.
„Te mit tartasz a legkevésbé vonzónak egy nőben? Mi az, ami számodra taszító vagy kiábrándító?”
1. alany
45 éves, 20 éve házas, mintaapa és -férj, aki mellesleg facéron simán „piacképes” is lehetne
Válasza:
„1, Ha nem lehet vele beszélgetni
2, Ha csak magáról lehet vele beszélgetni
3, Ha koszos a körme
4, Ha feminista (ide tett egy smiley-t)
5, Ha nem őszinte, és nem iszik sört!”
2. alany
32 éves, kreatív blogger, ügynökségi head of, volt belvárosi bulihuligán, a társaság középpontja, alias TomHardy, jelenleg szingli
Válasza: „A legkiábrándítóbb az, ha az ő értékrendje a világ értékrendje is kell, hogy legyen, és minden más téves és elítélendő. Ergo sosem hibázik, sosem bánt meg, és bocsánatkérés helyett támad, minősít és sérteget. Nálam ez a TOP 1. Aztán ebből következik az önzőség is, az empátia hiánya. Nem kérdez, csak mesél, az ő problémája mindig nagyobb. De TOP-os az alacsony EQ is abból a szempontból, hogy valójában nem akarja megismerni a másikat, nem akar átlátni rajta, amikor az mutat valamit a kapcsolat érdekében, csak a saját vágyait vetíti ki rá, és kegyetlen lelki terror következik, amikor ez az erőltetett kivetítés találkozik a valósággal. Nevezhetjük ezt érzelmi elnyomásnak is tulajdonképpen.”
3. alany
32 felé közeledő, lassan apuka státuszba lépő, tartós kapcsolatban élő, sportimádó
Válasza: „Igénytelenség: önmagában kevés, ha valaki szép, ha magára és a környezetére igénytelen. Viszont ha valaki igényes, ápolt, rendezett, nem visel közönséges vagy olcsónak ható dolgokat, akkor az alapadottságoktól függetlenül is lehet szép.
Vakolat: a túl sok smink iszonyatosan taszító tud lenni, néha több a kevesebb. Egy szép pofit kár eltakarni, ha túl sok a smink, máris elvész a természetesség, az egyediség, és tömegcucc lesz az egész. Smink esetében is fő a természetesség, ne arra alapozzatok.
Mértéktelenség: lehet inni, de legyen határ. A mértékletesség számomra a kulcs. Szexi lehet egy spicces pillantás, viszont egy alkoholtól öklendező, összefüggéstelenül hadováló nő egyenesen taszító.”
4. alany
22 éves, nagy dumás, fociimádó, fiatal kora ellenére tartós kapcsolatban él
Válasza: „A legkiábrándítóbb az, ha egy lány csúnyán beszél. Itt nem arra gondolok, hogy pár csúnya szót elejt, hanem ha trágárul beszél a hangsúlyt is tekintve. Ez számomra az igénytelenségét is mutatja. A másik kiábrándító dolog a lustaság és az elvárás, hogy a párja elkényeztesse őt luxusdolgokkal. Egy férfi nem attól férfi, hogy van kocsija, vagy mert mindennap színházba/moziba/wellnessbe viszi a barátnőjét. Sok lány nem tudja értékelni azokat a dolgokat, amik ténylegesen a férfiasságot szimbolizálják. A lustaságot pedig nem úgy értem, hogy főzzön, mosson rám, hanem hogy el tudjak menni vele aktív programokra is, ne csak otthon üljünk a TV előtt pop-cornt habzsolva. A sok sminktől is kikészülök. A kapcsolat elején, a randifázisban sminkelje magát nyugodtan, de nem kell, hogy kilós vakolat legyen rajta, csak amennyitől jól érzi magát, és amivel még természetes tud maradni. Viszont amikor már kapcsolatban vagyunk, én sokkal jobban örülök annak, ha semmi smink nincs rajta, és felvállalja a pattanásait, hiszen nekem úgy is szép lesz. Hiszen a barátnőm.”
5. alany
14 éves, jó tanuló, élsportoló, a lányok iránt még csak módjával érdeklődő, viszont kiváló megfigyelő
Válasza: „Ha túl sokat beszél, vagy ha rendmániás.”
(Ebben a lényegre törő válaszban persze biztosan nem játszik szerepet az anyai minta. Vagy de.)
+1 Duncan válasza
A beautyFY alapítója és egyik szerkesztője
„A negatív tulajdonságok számomra nem univerzálisak, amennyiben a szükséges pozitívak az adott személyben megvannak. Értsd: ha valakit igazán szeretek, a legirritálóbb tulajdonságait vagyok képes szenvedélyesen imádni, azokat is, amik bárki mást instant ellenszenvessé tennének. A szeretet kellő volumenén felül a házsártosság mókás bohósággá, a bénázás kedves ügyetlenkedéssé szelídül. Persze léteznek olyan fájó attribútumok, amelyek megléte eleve megakadályozza, hogy valakihez ilyen elnéző szeretettel tudjak viszonyulni. Ezek főleg az elemien negatív tulajdonságok, például a túlburjánzó rosszindulat vagy az irracionális mértékű önzés.”
A válaszadókról azzal a nem titkolt szándékkal írtam néhány szavas bemutatkozókat, hogy további nyomatékot adjak szavaiknak. Hiszen az ő véleményük nem biztos, hogy olyan távol esik a te kiszemeltedétől, akinek a feltételezett kedvéért éppen önsanyargató diétába kezdtél, vagy készülsz magadra erőltetni a Kim Kardashian-külsőt. Persze ahány ember, annyi ideál, de az biztos, hogy ha magadat ismered, és őt is sikerül kiismerned, nagy valószínűséggel súlyos órákat és feleslegesen kidobott összegeket spórolhatsz meg.