A szemed helyett sminkeld inkább a szemöldököd

Szerző: Brooke

Legalábbis ezt sugallja a legújabb szemöldöktrend, amivel − nagyjából az összes eddigihez hasonlóan − nem igazán tudunk mit kezdeni, bár ezt megszoktuk az utóbbi időben.

Mint ahogy azt is, hogy nem telik el úgy egyetlen hét sem, hogy ne bővülne a szépségvilág egy-egy új trenddel, legyen ez akár királylányos szemsmink vagy fura, madártollak inspirálta szemöldök. A szemöldökre az utóbbi években hatalmas hangsúlyt fektettünk, és pontosan tudjuk, hogy soha nem fogunk tudni két egyformát készíteni.

Ennek ellenére az új sminktrendek mégis a tökéletességre inspirálnak minket.

Ha emlékszel még a cut crease smink elkészítésének alapjaira (katt ide, ha nem), akkor tudod, hogy ennek a technikának az a lényege, hogy egy bizonyos részre (szemsmink esetében ez a rész a mozgó szemhéj) nem kerül smink. Ezen az alapgondolaton nyugszik az új szemöldöktrend is. Ez itt:

Érdekes. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a szem viszonylag naturális marad, csak szempillaspirál kerül a pillákra. A szemöldök ellensúlyozza a szem egyszerűségét, határozott vonalakkal, erős színekkel és durva kiemelésekkel működik a dolog. A leendő trend kitalálója nem más, mint az Austinban élő Alexa Link, aki így mesélt alkotásáról:

“Szeretem az egyszerű szemsmink és az avantgárd szemöldök közt létrejövő kontrasztot.”

Sminkművészet szempontjából egyedi, különleges, és képeken jól néz ki. Nem kell hozzá más, csak színes szemhéjtus meg egy kis kézügyesség és kreativitás. Alexa ötletét azóta már többen is kipróbálták.

Via The Fashion Spot

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás