„A külső nem minden, a belső szépség számít igazán.” „Fogadd el önmagad, ne törődj az elvárásokkal!” „Te így vagy jó, ahogy vagy, ettől vagy egyedi és megismételhetetlen.” Szép és sok szempontból igaz mondatok ezek, csak kicsit álságosan hangoznak olyanok szájából, akiknek van választásuk. Vélemény következik.
Talán te is láttad már azt a videót, amelyben egy spanyol hajléktalan külsejét változtatják meg teljesen: rendbe teszik a fogait, levágják, és befestik a haját és a szakállát, egyszerű, de igényes ruhába öltöztetik. A procedúra végén egy jó 15 évvel fiatalabb, markánsan jóképű férfi néz vissza a tükörből, aki a végeredményt látva elsírja magát.
Vérbeli szkeptikusként az első gondolatom ez volt:
„Oké, ez mind szép, de hogy fog kinézni 2 hónap múlva lenőtt hajjal és szakállal, vajon hány napig maradhat az az ing fehér, és különben is, a depresszióján nem segíthet pár óra egy szépségszalonban, ez az ember láthatóan továbbra sincs jól.”
Ráadásul már mintha egyenesen divathullámmá dagadt volna a hajléktalanok átfazonírozása, a YouTube tele van ilyen jellegű videókkal. Néha az az érzésem, hogy ezeknek a célja sokkal inkább valamiféle − szinte már kissé perverz − szórakoztatási igény kielégítése (vagy az olcsón szerzett ismertség − a szerk.), mintsem a valódi segítségnyújtás.
Oh… wait
Rögtön ezután azonban azon kezdtem törni a fejem, miért indít meg a spanyol hajléktalan videója mégis, mi az, amitől időről időre szívesen nézek végig egy-egy átalakítós epizódot akár a legbugyutább változatból is. Túl azon, hogy az ilyen műsorok egyszerűen szórakoztatóak, a jobbak pedig esztétikai kérdésekben kifejezetten informatívak, adódik egy ezeknél talán lényegesebb tanulság is: emberi méltóságunk megőrzéséhez és a hosszú távú boldogsághoz elengedhetetlenül fontos
fenntartani a változtatás jogát.
Akár az életkörülményeinkről, akár a külsőnkről van szó, éreznünk kell, hogy végső soron mi uralkodunk a saját életünk felett. Ami nem jelenti azt, hogy folyamatosan változtatni is kell, hogy soha nincs megállás, és soha nem lehetünk elégedettek azzal, ami van. Természetesen valamilyen távlati cél érdekében le is lehet mondani erről a jogról, és alárendelni magunkat mások döntéseinek, de jó tudni, hogy a változtatás joga mindenkié.
#1 A tűzoltónő
Ahhoz, hogy ezt ne érezzük annyira evidensnek, nem kell feltétlenül hajléktalannak lenni, elég például családanyának. Az NBC átalakítós műsorának alábbi epizódjában épp egy tűzoltónőt változtatnak át, aki még soha nem festette be a haját, vágni is ő maga szokta:
Ez az asszony nem tűnik boldogtalannak, sőt kifejezetten kiegyensúlyozott nő benyomását kelti, és jól néz ki az átalakítás előtt is. De mégiscsak ott toporog a tömegben, remélve, hogy kiválasztják, és az új külső okozta reveláció, hogy ő ilyen IS tud lenni, egyértelműen kiül az arcára (a testvéréére meg pláne).
Nem minden a külső. De elég sok.
Persze a külsőt illető változás önmagában nem old meg semmit, és nem is mindig tartós. Tele van a világ jojódiétázó emberekkel, valaha izgalmas, de csúnyán lenőtt hajszínekkel és műkörmökkel. Mindig az adott egyénen múlik, mit kezd annak a tapasztalatával, hogy lehetséges a változás.
#2 A veterán, akinek nem jött be
Van, aki egy idő után visszasüllyed a régi életébe, mint az az amerikai veterán, akinek hiába drukkoltak sokan, a pia miatt újra a börtönben kötött ki.
Ennek ellenére azt mondja, hogy az átalakítás pozitív hatással volt az életére, ráadásul a sok milliós nézettséget produkáló videó rengeteg pénzt hozott a hajléktalan veteránokat felkaroló jótékonysági szervezetnek. És ha csak néhányuknál sikerül tartós változást elérni, az is nagy eredmény, mert segítség nélkül ezeknek az embereknek még ennyi esélyük se lenne.
Azonban van valami, ami folyton kalitkába zárja a boldogság szárnyalni vágyó kék madarát, mégpedig az a fájdalmas tény, hogy
a világnak valójában nem nagyon kellenek a boldog emberek.
Az elégedett, kiegyensúlyozott, önazonos ember ugyanis sokkal nehezebben manipulálható, lepereg róla az érzelmi zsarolás, önbecsülése, akarata nehezebben megtörhető. Ráadásul véleménye van, amiért időnként még harcolni is hajlandó, erős indíttatása van az érdekérvényesítésre, szóval baromi macerás, na. De ami még fontosabb,
az elégedett ember nem jó fogyasztó.
Nem fogok itt konteókba meg közgazdasági alapvetésekbe bocsátkozni mamutcégekről (már megtetted, drága Ulla. − A szerk.), amelyeknek az éves költségvetése nagyobb, mint mondjuk Finnországé, de a lényeg az, hogy kábé ugyanazok győzködnek arról, hogy egy jégkrémtől garantáltan elélvezel, akik majd probiotikumos joghurttal teszik rendbe az édességevéssel szétcseszett bélflórádat.
Ugyanazok mondják, hogy nincs idő a fájdalomra, hajtani kell akkor is, ha szétesik a fejed, akik majd eladják neked a növényi hatóanyagú bogyókat stressz ellen, hogy tudjál aludni. De ha másnap reggel mégiscsak szarul néznél ki, a legújabb sminkcuccokkal legalább természetesre sminkelheted magad. Mert a természetes a szép.
VÁLTOZTATNI NEHÉZ, DUMÁLNI KÖNNYŰ
Nem is kell a gonosz multikig menni ellendrukkerekért, elég, ha szétnézel magad körül. Minden „De szépen lefogytál!„-ra jut néhány „De többet már ne fogyj, jó vagy így!„. Minden lelkesítő fogyástörténetre jut pár száz „Nekem XYZ ducin (értsd: klinikai értelemben elhízottan) sokkal jobban tetszett, most sovány, de látszik, hogy boldogtalan a koplalástól” komment, a nettó ekézésekről már nem is beszélve.
Mikor úgy hét éve egy szívásokkal tarkított kemény időszak alatt/után lefogytam harminc kilót, még olyanoktól is megkaptam, hogy „Majd ha minden rendbe jön, úgyis visszahízod„, akik nem is utáltak különösebben. Egy idő után meguntam magyarázni, hogy a fogyás pont a dolgok rendbetételének folyománya, így inkább megvontam a vállam, felhúztam kétgyermekes testemre a gimis koromban vásárolt, huszonvalahány éves farmerszoknyám, és mentem a dolgomra.
#3 Az angyali hang, akinek bejött
A fenti képen Ted Williams látható, akire New Yorkban az utca embere csak random homelessként hivatkozott 2011-ig, amikor is egy jóindulatú srác ezt a videót dobta fel róla a Youtube-ra:
Mi az oka, hogy a fentebbi úrral ellentétben ő eljutott a gödör aljáról egy saját rádióműsorig, egy kiegyensúlyozott, teljes életig és addig, hogy hajléktalanokat segítő, nonprofit szervezetet vezessen? Alighanem az intellektus, ami a maszk mögött rejlik.
KINT ÉS BENT
Mégis a kinézetünk az, amin keresztül kapcsolatot teremtünk a világgal, és tetszik vagy nem, az emberek 99%-a nem is kíváncsi belőlünk ennél sokkal többre. Bármekkora csiszolt gyémánt a lelkünk, a legtöbb ember, akivel életünk során találkozunk, nem jut tovább az első benyomásnál. Aki boldogulni akar, annak bizony játszania kell a játékot, és ebből kell kihoznia a lehető legtöbbet ahhoz, hogy további esélyekhez jusson.
Persze keskeny a határmezsgye a külsővel kapcsolatos igényesség különböző fokozatai és a test eltárgyiasítása között, amikor valaki mániákusan akar megfelelni valamilyen külső vagy belső elvárásnak, miközben egyáltalán nem él szerves egységben saját fizikai valójával, kizárólag a külső szemlélő szemével látja azt.
Pedig test és lélek ugyanannak az éremnek a két oldala, egyik sem lehet igazán rendben a másik nélkül.
Könnyű azt mondani, hogy a természetes szépség az igazi, vagy hogy szakállat festetni buzis, de akinek nem jutottak a tiédhez hasonló adottságok, annak talán tényleg egy új hajszín kell a boldogsághoz, vagy két implantátum.
Ha meggyengül a személyiség, előbb-utóbb utánacsúszik a porhüvely is, ha viszont megszépül a test, annak a lélek is örül, ezért sír a videóban szereplő férfi, mikor meglátja magát új külsővel, és ezért jár a tisztelet mindenkinek, aki másokat segít a megújulásban. És ezért ne vitasd el soha senkitől a változtatás jogát.