Az asszony vonulva jó

Szerző: Ulla

Úgy tűnik, a nők alaposan ellopták a show-t a frissen beiktatott új amerikai elnök elől. Míg Trump eskütételén lézengtek az ünneplő résztvevők, addig a Women’s March névre keresztelt, eredetileg 200.000 fősre tervezett washingtoni diszkriminációellenes tüntetésen és „nővér” rendezvényein végül kb. 4 millióan vettek részt világszerte. Ez bizony jó sok megragadni való pussy. Még akkor is, ha örvendetesen sok férfi vonult a tömegben. Örülünk? Örülünk.

sanders

Egy kis vonulástörténet

Az a kezdetben igencsak perverznek tűnő gondolat, hogy a nők nem pusztán keltetőgépek, házicselédek, illetve a férfiúi vágyak kielégítésére szolgáló szextárgyak, hanem a hímneműekéhez hasonló intellektuális képességekkel rendelkező emberi lények, valamikor a felvilágosodás idején kezdett komolyabban szöget ütni a fejekbe. Más értelmezések szerint persze ez volt a világ máig tartó hanyatlásának kezdete, melynek során a kristályként csillogó női princípiumot fokozatosan maga alá gyűri a szabadosság istentelen generálmocska, míg végül izmosra gyúrt, szőrös lábú, szülni nem akaró szinglihordák harapják át a lovagias férfierő torkát, kihalásba taszajtva az emberi fajt.

Annie_Kenney_and_Christabel_Pankhurst

„Szavazatot a nőknek”

A 19. század második felére odáig fajultak a dolgok, hogy a nők nem átallottak politikai választójogot követelni maguknak, és ennek a követelésnek különböző békés és kevésbé békés módokon hangot is adtak. Hol tüntettek, hol éhségsztrájkot folytattak, hol odaláncolták magukat különböző helyekre. 1913-ban egy nappal azelőtt, hogy Woodrow Wilsont beiktatták, több mint 5000 nő tüntetett az általános választójogért. A szüfrazsettek módszerei végül hatékonynak bizonyultak, ma már a világ fejlettebb felében elképzelhetetlen, hogy a nők ne szavazhassanak arról, ki vezesse az országot, amiben élnek.

Fun fact: Hitted volna, hogy ebben megelőztünk egy csomó nyugati országot? Míg Magyarországon már 1918-ban választójogot kaptak a nők, addig a francia nők 1944-től, az olaszok 1949-től szavazhattak, Svájcban pedig csak 1971-ben (!) terjesztették ki a választójogot a nőkre is.

C2svNd9WQAAzvSr

„Ugyanaz a szar, másik évszázad”

A mostani tüntetéshez hasonló nagyságrendű felvonulás utoljára a 2000-ben anyák napjára időzített Million Mom March volt, amelyen egy évvel a columbine-i lövöldözés után összesen kb. 1 millió ember tüntetett szigorúbb fegyverviselési szabályokért az USA-ban.

chi-the-million-mom-march-14-years-later-video

Érdemes még megemlíteni a Slutwalk mozgalmat, amelynek első megmozdulása 2011-ben volt Torontóban. Ekkor több ezer miniszoknyás, szűk ruhás, magas sarkú cipős, illetve egyéb kihívó módon felöltözött nő vonult az utcára a rape culture és az áldozathibáztatás ellen nem sokkal az után, hogy a helyi rendőrfőnök egy egyetemi campuson elkövetett nemi erőszakot követően azt bírta tanácsolni a nőknek, hogy ha nem akarnak áldozattá válni, ne öltözzenek úgy, mint a kurvák. Ismerős?

o-SLUTWALK-CHICAGO-2013-facebook

„A kislányok öltözködése nem teremt pedofilokat. A nagylányok öltözködése nem teremt erőszaktevőket.”

Miért vonultak a nők most?

Jogos a kérdés, mi értelme van tüntetni egy demokratikus ország demokratikusan megválasztott elnöke ellen, akire nyilván nők milliói is szavaztak Amerika-szerte. Egyfelől az USA választási rendszerének köszönhetően Trump úgy lett elnök, hogy darabszámra kevesebb szavazatot kapott, mint ellenfele, Hillary Clinton (cirka hárommillióval − a szerk.), ez azonban egy elektori rendszer esetén mindig benne van a pakliban, nincs mit tenni. Másfelől viszont nagyon úgy néz ki, hogy néhány orosz hacker befolyásolta az amerikai választásokat Trump javára, és egy esetleges Putin−Trump cimboraság nem biztos, hogy sok jóval kecsegtet a földgolyó többi része számára.

15871976_10154974865241108_5857668952967589886_n

Ami viszont a gyújtózsinórokat végképp beizzította az az, hogy Trump, aki a kezdetektől a megosztás és a bűnbakkeresés politikáját műveli igen nagy hatékonysággal, magára haragította azokat, akik úgy vannak kisebbségben, hogy a lakosság több mint felét adják: a nőket.

C2s2UwGUoAAcnqM

„A nő vagyok, aki a Trump-tornyot építette”

Mi is írtunk már arról, mennyire alulreprezentált a nők aránya vezető pozíciókban. Emögött végső soron az a hímsoviniszta hozzáállás húzódik, amelynek nemcsak a férfiak körében vannak lelkes hívei, de mégiscsak egy férfi az, aki egy nagyhatalom első számú vezetőjeként igyekszik ezt legitimálni. Duncan nem túl visszafogottan, viszont annál alaposabban kifejtette már jóval a választások előtt, hogy miért és mennyire gáz az, ahogyan Trump viszonyul a nőkhöz.

Cheeto Jesus saves us all

Persze Donald Trump most nem lenne az USA 45. elnöke, ha ez a távolról nagyon tökösnek látszó attitűd nem találkozna sokak igényével. Lehet nem örülni annak, hogy 2000 éven át stabilnak gondolt értékek felbomlani látszanak, és lehet vitatkozni is társadalmi szerepekről, illetve arról, mi nőies vagy férfias. Viszont a „nőket a p.nájuknál kell megragadni” tétel úgy viszonyul bármiféle intellektuálisan artikulált véleményalkotáshoz, mint a pufi kuki a cézár salátához. Finomnak és kielégítőnek tűnik, főleg, ha nincs más, de ha csak ezt kapod, előbb-utóbb beledöglesz. Nem véletlenül ragadt rá Trumpra a nálunk talán kevésbé közismert, viszont eléggé találó Cheeto Jesus gúnynév.

cheetojesus_clczincusaitpkp

„Mér’ csak a nők?”

A Women’s March szervezését női szervezetek indították el, de korántsem csak a nőkről szól. Ahogyan az több szónoklatban is elhangzott, a tömeg elsősorban az amerikai nemzet, közvetve az emberiség mindennemű megosztása, egymásnak uszítása és bármilyen kisebbség elnyomása ellen demonstrált. A Trump-félékkel épp az a legnagyobb gáz, hogy egy idő után mindenki üldözött kisebbséggé válik, aki nem úgy gondolkodik, mint ők.

white guy

„Egy csomó heteró fehér férfi is utálja Trumpot”

A tömeg hatalmas volt, és mindenkinek megvolt a saját egyéni oka, amiért vonult, a Women’s March nem azért volt örömteli és felemelő, mert mindenki mindenről ugyanazt gondolta. Egyszerűen csak jó volt látni, mennyi embert vitt az utcára nemtől, kortól és egy csomó mindentől függetlenül a szándék, hogy az árokásás és a sárdobálás helyett a szeretet és a szolidaritás erejét hirdesse.

mckellen

Gandalfnak új, erősebb botja van

Aztán az eufória elmúltával talán érdemes lenne elgondolkodni azon is, mi minden vezetett idáig a kis- és nagypolitikában vagy a szürke hétköznapokban. Mert amikor ismét atombombák kódjai kerültek egy megalomán, korlátolt tulok kezébe, akkor már utólag egy kicsit késő okosnak lenni. És mert a legjobb tüntetés mégiscsak az, amire nincs is szükség.

Itt van még jó kis kontent