A Harry Potter-könyvek olyanok, mint a Marmite. Akik kipróbálják, azok vagy rövid úton a rajongói lesznek, vagy képtelenek felfogni, hogy lehet bekajálni ilyen szart.
Én Harryt és a Marmite-ot is nagyon szeretem, de nem azért vagyok itt, hogy meggyőzzelek, szeresd őket te is. A Ki a királynő? rovat, ahogyan tesztoszteronban dúskáló bratyója is, azzal a céllal jött létre, hogy felmutassunk néhány izgalmas, időtálló szigetet a felszínesség és a percemberek óceánjában. Hogy olyanokkal időzzünk egy kicsit, akik valamilyen szempontból példaértékűek lehetnek, vagy akikkel szívesen elbeszélgetnénk egy gin-tonik mellett.
JO ROWLINGOT NEM AZÉRT SZERETJÜK, MERT EGY STÍLUSIKON,
de a külső szemlélő számára is világosan látszik, ez a nő nem kis utat járt be. Egy Guy Richie-filmbe illő, némileg leharcolt családanyából indult:
És mára egy dögösen elegáns, ötvenes művész-üzletasszonnyá érett, akivel sokan szívesen meginnának valami édeset:
Ehhez a metamorfózishoz nyilván nem kevés köze van azoknak a millióknak, amiket Rowling az elmúlt közel húsz évben keresett, de elég csak René Zellwegerre vagy Meg Ryanre gondolnunk, hogy belássuk, a pénz önmagában nem minden, és nem mindenki tud jól sáfárkodni a vagyon és a szépségipar adta lehetőségekkel.
Szereti a cipőket, íme egy remek darab
Jo Rowling szépülése azonban csak a felszíni visszatükröződése annak az útnak, amit bejárt, mert ő aztán tudja, milyen igazán mélyen. Ha látom vagy hallgatom, számomra egyértelmű, hogy ez a nő máig minden egyes nap összerakja magát. És mindeközben létrejött egy olyan saga, ami egyszerre terméke és az egyik fő mozgatórugója annak a varázslatos utazásnak, amin Harry Potter megálmodója átment.
ÁLDOTT HIBÁK
2008-ban Rowling remek beszédet mondott a Harvard végzős diákjai előtt. Ha értesz angolul, érdemes rászánnod azt a 21 percet, mert magába sűríti mindazt, amit a Potter-szériában és szerzőjében igazán szeretni lehet: humor, műveltség, intelligencia és valami mélységes tudás az emberi lélek legmélyebb bugyrairól. A szöveg és talán Rowling egész eddigi életútja is belesűríthető két szóba: hiba és képzelet.
Rowling a Harvardon 2008-ban
A Harry Potter-könyvek szerzője gyermekkora óta történetek kitalálásával szórakoztatta magát, és voltaképpen egész életében arra vágyott leginkább, hogy író lehessen. Azonban, ahogyan az lenni szokott, középosztálybeli szülei úgy gondolták, hogy fantáziálásból nem fog megélni, ezért az egyetemen francia szakra iratkozott be, de amint tehette, felvette az ókortudományt, és magába szívott nagyjából mindent, ami fontos az európai kultúra elmúlt két és fél ezer évéből.
KÖNYV VS. MOZI
Itt most sietek leszögezni, hogy a Harry Potter-széria egy könyvsorozat. Én nem mondom, hogy a filmek rosszak, sőt nagyon is tisztességes iparosmunka mindegyik, de ha ezek alapján próbálsz képet alkotni a sztoriról, az kb. olyan, mintha a világ egyik legfinomabb tortaszeletének tetejéről leennéd a kandírozott cseresznyét némi rátapadt tejszínhabbal, a többit meg otthagynád.
Rowling és a Perselus Pitont alakító Alan Rickman (RIP)
Én kb. 2−3 évente végignyomom mind a hét kötetet, jellemzően karácsony környékén kap el hév. És ez nemcsak a jó sztori meg a zseniális karakterek és a hiteles lélektani ábrázolás miatt van, hanem azért, mert tele a regény olyan utalásokkal, kultúrpoénokkal, amiket a magamfajta, papír alapon szocializálódott bölcsészek egyszerűen képtelenek megunni.
HA MÁR NINCS LEJJEBB, INDULJ FÖLFELÉ
Szóval Jo Rowling világ életében írónak készült, de ezt az álmát csak akkor tudta megvalósítani, mikor nyakig merült a szarban. Az szabadította fel igazán, amikor már nem volt mit veszítenie. Ehhez kellett egy hirtelen jött ötlet, miszerint elmegy Portugáliába angoltanárnak. Kellett egy rövid, ám viharos házasság egy portugál tévéssel, amelynek a végén úgy tért haza Angliába, hogy mindene, ami volt egy pár hónapos kislány, egy távoltartási végzés, az orvosilag diagnosztizált depresszió és három fejezet a készülő regényből, amit még három évvel korábban kezdett írni. Számos hibát kellett elkövetnie ahhoz, hogy hét évvel az egyetem elvégzése után ott álljon munka nélkül, és segélyből nevelje kislányát. Azonban ez volt az a pont, ahol végre azt tehette, amire igazán vágyott: írhatott.
J. K. Rowling és Stephen King − érdekes feature lenne
És írt. Hatalmas önfegyelemmel, hosszú órákon át, sokszor egy kávézóban, mert kislánya akkor aludt a legjobban, ha sétálni indult vele. A kéziratot tizenkét kiadó dobta vissza, mire egy kisebb cég végül esélyt adott neki, állítólag azért, mert a főnök nyolcéves kislányának tetszett a kézirat. A többit már tudjuk: siker, pénz, még több siker és még több pénz.
KÉPZELŐERŐ, AMI A VALÓSÁGOT ALAKÍTJA
Rowling életútjának másik kulcsszava a képzelet. „Ha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét” − tartja a mondás. A problémás gyerekkorból, a rideg apából, a halálos beteg édesanyából, a sok csalódásból, a depresszióból és a szegénységből Jo egy olyan képzeletbeli világot alkotott, ami érvényes és képmutatásmentes válaszokat ad az élet legalapvetőbb kérdéseire. Mint megannyi más szöveg, a Harry Potter-sorozat is nagy részben terápia. Annak, aki írta, és sokszor annak is, aki olvassa.
Jo tett helyébe…
A képzelőereje a siker és a gazdagság beköszöntével sem hagyta el Rowlingot. A mai napig el tudja képzelni, milyen lehet az élet árnyékos oldalán lenni, ezért több alapítványa is van. Főleg olyan ügyeket támogat, amelyekben ő is valamilyen módon érintett: sclerosis multiplex (ebben halt meg az édesanyja), depresszió, egyszülős családok, nemi sztereotípiák elleni küzdelem. A politikai véleményét sem rejti véka alá, rendszeresen hangot ad neki Twitterén, nyíltan vállalja munkáspárti elköteleződését, és annak idején sok pénzzel támogatta a kampányt Skócia (a mai napig Edinburghben él) Nagy-Britanniában maradása mellett.
És persze az írással sem hagyott fel. Saját néven írott regénye és álnéven megjelentetett krimije után visszatért Harry Potter világához. Nemrég mutatták be a regény folytatásaként is értelmezhető színdarabot (Harry Potter és az elátkozott gyermek), melynek munkálataiban közreműködött, és megérkezett az első spin-off mozi (Legendás állatok és megfigyelésük), amelynek elkészülésénél szintén bábáskodott. Azt mondta, több roxforti történetet nem ír, de Harry világa folyamatosan ott van a fejében, képtelen egészen elszakadni tőle.
Rowling és Oprah Winfrey, aki szintén tudja, milyen lent
Én talán leginkább azt bírom Rowlingban, hogy megvan benne minden, amiért a brit kultúra igazán szerethető. Több ezer év kulturális tradíciója karöltve a mindezek elleni lázadással és a saját út követésével. Nagyon erős közösségi identitás, szociális érzék és empátia, de az egyéniség kibontakoztatása is tűzön-vízen át. Spártai fegyelem és alázat a munkában, mindeközben nagyvonalúság az élet örömeinek élvezetében. Öntudatos érdekvédelem a pénzügyeket illetően (nagyon keményen perel mindenkit, aki lenyúlja a szellemi tulajdonát), egyszersmind bőkezű adakozás és civil elkötelezettség a jónak tartott ügyek mellett.
De van Jonak egy kényelmetlenül egyértelmű üzenete is mindannyiunk számára:
HA IGAZÁN AKARSZ VALAMIT, AKKOR NE RINYÁLJ, HANEM CSINÁLD!
Végül a top 5 jóság, amit a Harry Potter-széria adott a világnak:
5. helyezett: Kviddics
A kviddics menő, értem? Ha nem vágod a szabályokat, az alábbi életrevaló, kicsit sem kocka kaliforniai egyetemisták majd elmagyarázzák neked három percben:
4. helyezett: Magyar mennydörgő (Hungarian horntail)
Hát nem cuki?
3. helyezett: Mindenízű Drazsé/Beanboozled challenge
Enélkül tinédzserek ezrei kényszerülnének arra, hogy Youtube-on majomkodás helyett valami értelmes tevékenységgel töltsék az idejüket. Mondjuk olvassanak. Még belegondolni is szörnyű.
2. helyezett: Emma Watson
Emma Watson szép és okos. Szeretjük.
1. helyezett: Matthew Lewis
Egy srác, aki nemcsak a filmben, hanem az életben is embert faragott magából. Ha esetleg nem ugrana be elsőre, segítek, ő az:
