Énekesnő, dalszerző, színésznő. Posztmodern popikon és gátlástalan pozőr. Az emberi méltósághoz való egyetemes jog és a feltétel nélküli elfogadás élharcosa. Mother Monster, aki milliók példaképe, miközben egy személyben testesíti meg a konformista átlagember félelmét mindattól, amit a korlátok nélküli szabadság jelent. Joanne.
Amikor 2008-ban Lady Gaga berobbant a köztudatba, a kezdeti értetlenséget követően egyre többször kezdték az új Madonnaként emlegetni. Azt nem egészen értem, miért kell mindenáron egy új Madonnát találni, amíg itt van nekünk a régi, de az biztos, hogy számos hasonlóság mutatkozik a két énekesnő karaktere között.
Mindketten olasz-amerikai családból származnak, katolikus neveltetést kaptak, és elég hamar kitűntek a környezetükből excentrikus személyiségükkel, provokatív viselkedésükkel. Ebből adódóan a megbélyegzésből és a bántásokból is kijutott mindkettőjüknek, főleg, hogy egyikük sem tekinthető szabályos szépségnek, miközben erotikus kisugárzásuk kevés embert hagy hidegen. Mindkettejük karrierje New Yorkból indult, és szintén közös vonás a nagyfokú tudatosság és munkabírás, illetve a mérhetetlen alázat, amivel a mai napig dolgoznak.
Ciccione vs. Germanotta
Azonban míg Madonna Louise Ciccione annak idején Detroitból érkezett New Yorkba 35 dollárral a zsebében, addig Stefani Joanne Angelina Germanotta az Upper East Side-on nőtt fel, és a stabil, támogató családi háttér erejét maga mögött tudhatta mindvégig. A minap James Cordennek mesélt arról, hogy mikor pár hónappal ezelőtt megszerezte a jogosítványt, az egész családja kivonult, és az édesapja sírt, annyira büszke volt az ő (idén 30 éves) kicsi lányára.
További lényeges különbség még a két díva között, hogy… mit szépítsük… szóval, hogy Gaga tud énekelni, ami Madonnáról minden tiszteletünk mellett sem mondható el egyértelműen. Ettől függetlenül jogos a kérdés, hogy ha Madge ekkora viszonyítási pont, akkor miért nem róla írunk most a Ki a királynő?-ben. A válasz: a szerkesztőségben nem tudtuk biztosan eldönteni, hogy királynő-e még, viszont annyit megígérhetek, hogy így vagy úgy, de vissza fogunk térni rá.
Kvalitás meets exhibicionizmus
Most azonban foglalkozzunk Lady Gagával, akivel kapcsolatban nekem mindig is az volt a benyomásom, hogy aki nem elvakult rajongója, az szívesebben rúg bele egyet, mintsem hogy elismerje a kvalitásait.
A KIS STEFANI
négyéves kora óta zongorázik, első dalát tizenhárom évesen írta, és egy évvel később elkezdett rendszeresen szerepelni New York-i szórakozóhelyek open mic-estjein. Különböző gimis darabokban is fellépett, színészmesterséget tanult, és tizenöt évesen nyúlfarknyi szerepet kapott a Maffiózók egyik epizódjában:
A Lady Gaga név 2006-ban született meg, amikor Stef még elsősorban dalszerzőként próbált boldogulni. Rob Fusari producer, akivel egy darabig jártak is, nap mint nap, mikor a stúdióban találkoztak, a Queen Radio Gaga című számát énekelte köszönés helyett. Aztán egyszer SMS-írás közben az automatikus szövegbevitel megtréfálta őket, amikor is radio helyett ladyt írt, így jött létre a művésznév.
Mielőtt uralma alá hajtotta volna a világot, Gaga (megint csak Madonnához hasonlóan) végigcsinált pár tanulóévet a New York-i éjszakában, amiből ma már valószínűleg nem mindent tenne ki az ablakba. Bandaalapítás és feloszlatás, avantgarde revüműsorok, provokatív performanszok, drogok és jó katolikus lányhoz nagyon nem illő szerelmi kalandok. Miközben folyamatosan kereste az őt feszítő önkifejezési vágy megfelelő megjelenési formáját, és igyekezett beindítani a karrierjét,
EGY DOLGOT NAGYON MEGTANULT: SZÓRAKOZTATNI.
Mégpedig kompromisszumok nélkül, ha kell, bármi áron, akár a külvilág értetlenségét vagy megvetését is vállalva.
A Fame (2008), majd a The Fame Monster (2009) című lemezek rövid idő alatt a csúcsra repítették, és miközben dollármilliókat csengetett a kassza, Gaga a show-biznisz egyik legmegosztóbb figurájává vált: van, aki szerint zseni, mások szerint simán elmebeteg, a legtöbben értetlenül állnak az egész jelenség előtt, de kevesen vannak, akik közönyösek iránta.
Muh muh muh muh
A csúcson töltött első pár év kétségtelenül a hype-ról és a polgárpukkasztásról szólt, az énekesnő zenei kvalitásai csak viszonylag ritkán mutatkoztak meg, bár egy-két végletesen lecsupaszított akusztikus előadást látva azért már sejteni lehetett, hogy
EZ A NŐ TÖBB, MINT EGY POLGÁRPUKKASZTÓ ZENEBOHÓC,
bár kétségtelen, hogy színpadi jelenlétének ez is szerves része.
A 2011-es Born This Wayjel folytatódott a sikerszéria, és Gaga az üzleti életbe is belekóstolt, többet közt piacra dobta parfümjeit, illetve a világ első csúcsminőségű ékszerfülhallgatóját. Mindeközben lupust mutattak ki nála, és bár tünetei nincsenek, vissza kellett vennie a tempóból, és azóta is egy egészségesebb életmóddal igyekszik elejét venni az autoimmun betegség előtörésének.
Again again
2012 táján aztán üzleti értelemben lelassítani látszott a sikervonat. Az Artpop (2013) nem szólt akkorát, mint a korábbi lemezek, a kortárs képzőművészet és a habkönnyű pop összeházasításának kísérlete közben Gaga két szék között a pad alá esett. Hiába dolgozott együtt olyan arcokkal, mint Jeff Koons (a mi Cicciolinánk exura), a dalok és a klipek „belehaltak a szépségbe”. Ráadásul egy csípősérülés miatt műtéten esett át, ami miatt a turné egy részét is le kellett mondani. Sikerült olyan buktákba is belefutnia, mint a Rodriguez-féle Machete Kills, de paradox módon művészi értelemben egy virágkor kezdete is volt mindez.
A Tony Bennett-tel készített jazzlemez és turné a szórakoztatóipar legnemesebb hagyományait vitte tovább kiemelkedő színvonalon, nem véletlen, hogy komoly szakmai elismerés és díjeső lett a jutalma. És közben Gaga azért jó pár tételt kipipálhatott a menőség checklistjéből, a Saturday Night Live-tól a Simpson családig mindenhol ott volt, ahol kell.
A most megjelent Joanne-t megelőző három évben Gaga nem adott ki hagyományos poplemezt, sőt olyat is nyilatkozott, hogy visszavonul a zeneiparból. Három tétlen esztendő a show-bizniszben hosszú időnek számít, és nagyon úgy tűnik, hogy az énekesnő valóban nem akarja onnan folytatni, ahol az Artpoppal abbahagyta.
Közben egy évadon át szerepelt az Ameican Horror Storyban, amiről csak korlátozott érvényességgel tudok nyilatkozni. A látványvilága engem lenyűgözött, szerintem Gaga is gyönyörű benne, viszont a horror az a zsáner, amit én sajna gyomorral nem bírok, így csak keveset láttam belőle. Mindenesetre egy Golden Globe-ot megért a dolog, úgy tűnik.
Egy nemrég készült interjúban Gaga arról beszélt, hogy a zeneipar ipari részétől valóban megcsömörlött, ma sokkal fontosabb számára, hogy az elmúlt években megélt élmények és saját személyisége mélyére ásson.
AZ ÉLVE BONCOLÁS
fontos állomása volt tavaly a nemi erőszakról írt Till it happens to you című dal, ami nem csak azért fontos, mert Oscar-jelölést hozott a számára (bár szerintem botrány, hogy végül minden idők legunalmasabb Bond-dala vitte el a díjat). Egyrészt olyan egyszerűen, mégis szívbemarkolóan küld el minden áldozathibáztató okostojást a vérbe, mint eddig szerintem senki, másrészt drámai módon e dal révén tudta kiadni magából Gaga azt a nyomasztó titkot, amiről még a közvetlen családja se tudott: hogy korábban ő maga is nemi erőszak áldozatává vált.
A lemez címadója Joanne, Lady Gaga nagynénje volt, aki még az énekesnő születése előtt, 19 évesen meghalt lupusban, és akinek a halála olyan töréseket okozott a családban, amelyeket csak mostanában sikerült kibeszélni, feldolgozni. Saját bevallása szerint Gaga mindig is úgy érezte, hogy nagynénje benne él tovább. Nem csak a közös betegség kapcsolja össze őket, Joanne jelenlétét olyan őrangyalként érezte maga mellett, aki segített neki megküzdeni a legsötétebb démonokkal is. Az ezért érzett hála kifejezése, egyszersmind egy önismereti utazás dokumentálása ez a lemez.
„flitter-glitter-glam elektropop”
A dalokban a flitter-glitter-glam elektropop világa helyett a young, wild, American életérzés uralkodik inkább, az egészet belengi egyfajta vintage hangulat. Ha szereted a Bruce Springsteen-féle tradicionálisabb amerikai rockzenét és a country rockot, vagy az olyan progresszív popot, mint a Tame Impala vagy Mark Ronson munkássága, akkor ez a lemez neked való.
Az újfajta zenei világhoz új marketingstratégia is társul. A hosszan előkészített csilli-villi promóciós hadjárat helyett a lemez népszerűsítése mindössze a megjelenés előtt pár héttel kezdődött, mégpedig kifejezetten családias klubkoncertek formájában, mint például az alábbi buli Nashville-ben:
Persze könnyen lehet, hogy ez a közvetlenebb, kitárulkozó Lady Gaga pusztán egy újabb szerep a sorban, és talán azoknak is igazuk van, akik temetik a polgárpukkasztó, giga popsztár Gagát. Viszont egyáltalán nem biztos, hogy érdemes popsztárnak lenni egy olyan világban, ahol Taylor Swift és Ariana Grande is azok lehetnek. Ide lőjetek, de szerintem Gaga krumpliszsákba öltözve, smink nélkül, némán is izgalmasabb, mint a két másik művésznő.
Bárhogy is van, számomra Lady Gaga egész eddigi életútja azt mutatja, hogy ha valaki tehetséges, akkor rengeteg munka, fájdalom, alázat és szívás árán ugyan, de a nyúlfogúnak csúfolt, szétalázott rút kiskacsából is lehet királynő.
Természetesen most sem úszod meg szubjektív lista nélkül, következzék hát az 5 (szerintem) legjobb Lady Gaga-videó:
1. JUST DANCE
Én jobban szeretem, mint az ikonikussá vált Poker Face-t. Ez volt az első klip, amit Lady Gagától láttam, és emlékszem a zavarodottságomra is. Nem igazán értettem, hogy ez most mi, csak azt tudtam, hogy valamiért tetszik. Szombat esti veretéshez tökéletes még ma is.
2. BAD ROMANCE
Talán a legerősebb WTF-élményem Lady Gagával kapcsolatban. Egyfelől újra a hatodikos sulifarsangon érzem magam a nyolcvanas évek végén, ugyanis kb. ott hallottam utoljára ennyire minimál europop dolgot. Másfelől itt tombol először teljes pompájában az az egyszerre grandiózus és groteszk látványvilág, amit magamban csak Gaga-barokknak hívok, és ami engem általában lenyűgöz. Lehetne még boncolgatni a metaforikát, és felfejteni a jelentésrétegeket, de szerintem az egyik kulcs Lady Gaga művészetéhez éppen az, hogy ne akarjunk feltétlenül többet látni bele, mint ami benne van. Ez leginkább színtiszta szórakoztatás, annak viszont remek.
3. EDGE OF GLORY
A videó, aminek kedvéért Donatella Versace kinyitotta bátyja archívumát. Ennyi.
4. TELEPHONE
Ha csak egy Lady Gaga-videót vihetnék magammal egy lakatlan szigetre, ez lenne az. Úgy figurázza ki a nagy amerikai filmes toposzokat a Bonnie és Clyde-tól a Remény rabjain át a Thelma és Louise-ig, hogy közben az egész egy popzenébe csomagolt feminista kiáltvány (női lét = börtön). Külön tisztelet Beyoncénak, amiért saját magából és férjéből is kész viccet csinálni. A kólásdoboz-hajcsavaró pedig a legkomolyabb beautyhack ever.
5. PERFECT ILLUSION
Szeretem a Gaga-barokkot, de tetszik ez a natúr, young, wild, American imidzs. Plusz van benne Mark Ronson. Kell ennél több?
+1. MÓKA ÉS KACAGÁS A KIFUTÓN
Szupermodellek, Tom Ford 2016-os tavaszi-nyári kollekciója és nem mellesleg egy remek feldolgozás.