Kiverte nálad a biztosítékot, amit a szingli nők kínai megbélyegzéséről olvastál? Megkönnyebbülten sóhajtottál fel, amiért téged nyugatabbra dobott le a gólya? Szerintem ne nagyon dőlj hátra. Kína közelebb van, mint gondolnád.
Szeretnéd tudni, ki a szexizmus egyik legnagyobb magyar apostola, aki már zsenge gyermekkorodban elkezdte az agyad átmosását? Ő az:
Ha így arcról nem ugrik be Weöres Sándor bácsi, akkor szégyelld magad, mert ha csak egyszer is felálltál a Teletubbies elől, és beszédelegtél egy óvodába, jó eséllyel kaptál az arcodba legalább egyet megzenésítve az ő gyerekversei közül. Például ezt:
Ha esetleg már az első pár ütem után kedved támadt szívlapáttal szétverni a hardvert, megkíméllek, íme az utolsó strófa:
Már közhírré szétdoboltatik:
Minden kislány férjhez adatik.
Szőkék legelébb, aztán feketék,
Végül a barnák és a MARADÉK.
Nos, az én hajam speciel barna. Szerinted mennyire éreztem magam selejtnek kisgyerekfejjel? De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy
NEM KELL KÍNÁIG MENNI SZEXISTA NYOMASZTÁSÉRT.
Már oviban ki van adva a program: ha jön a tavasz, férjhez kell menni, és kész. De ez a versike legalább van annyira politikailag korrekt, hogy az olyan genetikailag selejteknek is esélyt ad, mint a barna hajúak. Hogy mi a helyzet a vörösekkel? Ők boszorkányok, ne kezdj velük sohasem. Egy Weöres már csak tudja.
Szerencsére itt, a kies Magyarhonban még nincs életkorhoz kötve, hogy mikortól számítasz sheng nunak, egyre inkább kitolódik a házasságkötés időpontja, már ha van egyáltalán, hiszen az együttélés is egyre elfogadottabbá válik. De azért az élet mindig szállítja a muníciót ahhoz, hogy selejtnek érezze magát az a nő, aki nincs férjnél. A pártában maradt fehérnépnél már csak egy rosszabb létezhet: az, aki el tudja képzelni a boldogságot anélkül is, hogy minden este egy férfi mellett hajtaná álomra a fejét. Aki egyáltalán nem akar férjhez menni evör.
Talán van még, aki emlékszik az azóta egyébként harmadszorra is elvált Mikola István egykori miniszterre, aki szinglihordás beszédével megalkotta az utóbbi évek közbeszédének egyik legerősebb metaforáját. Ha egyszer megvalósítom a bakancslistámról a tételt, miszerint lesz egy anarcho-feminista mocskosmetál zenekarom, az jó eséllyel a Horde of Singles névre fog hallgatni.
Szegény, popzenészből haza bölcsévé avanzsált Ákosnak egy zsíros szponzori szerződésbe fájt osztani az észt a női princípiumról, pedig csak elvitte a balhét valamiért, amit a világ nagy része büntetlenül művel velünk pelenkás korunk óta. Ő explicit módon kimondta, amit inkább csak sugallni szoktak:
A NŐ AKKOR ÉR VALAMIT, HA VAN MELLETTE EGY FÉRFI
Páran most biztosan felhördülnek, hogy igazságtalan vagyok, valójában fénysebességgel hasítunk a női egyenjogúság felé, sőt nyilván olyanok is vannak, akik szerint már túl is toltuk. Én meg azt mondom, hogy minden nézőpont kérdése. Tény, hogy engem már nem adhat el az apám egy kecskéért, és maratont is futhatok, ha akarok, senki nem aggódik azon, hogy ki fog esni a méhem a rázkódástól.
De nézd csak meg ezt a képet:
Gondolom, jót mosolyogtál rajta annak idején, ahogy én is, tényleg poénos. De tudod, mi a fura? Hogy sehol sem találtam kék változatot „Angelina is single” felirattal. Azt mindenki természetesnek veszi, hogy (az egyébként valóban istencsászár) Brad még ötvenen túl, alkoholproblémákkal is vonzó a női populáció számára, de az még poénból sem jut eszébe senkinek, hogy a szingli Angelinának reklámértéke van. Hiszen ki akarna összejönni egy nővel, aki dolgozik, hat gyereket nevel, jótékonykodik, aki túllépett a drogokon, a depresszión és azon, hogy mindkét mellét leoperálták. És aki ki merte rúgni Brad Pittet.
EGY ERŐS SZINGLI NŐNEK NINCS REKLÁMÉRTÉKE. MÉG MINDIG.
Térjünk vissza kicsit az agymosáshoz. Valamikor a pleisztocénban, mikor az emberek jobb híján még könyvnek nevezett, több millió karakteres tartalmakat olvastak, már gyermekkorban kialakult az a leosztás, hogy a fiúk az indiános-kalandos-felfedezős könyveket szerették, a lányok pedig a szerelmeseket. Nagy ritkán a kalandos-szerelmeseket. Mert hát ilyenek a lányok, na, tudod, a női princípium. Ha voltak is olyan „fiús” lányok, akik nem átallották szeretni mondjuk Verne regényeit, a piac nemigen számolt velük, a nagylányoknak szánt, csíkos könyvek között pl. Jane Eyre volt, Nemo kapitány nem.
Márpedig kevés dolog hizlalja jobban a szexista sztereotípiákat, mint a klasszikus lányregények, amelyekben az egyetlen sikermutató az, hogy összejön-e a hőn áhított férfi megszerzése. Még az egyébként zseniális Jane Austen is, aki egyedülálló pontossággal mutatja meg, mekkora szívás, ha a nők számára az érvényesülés egyetlen formája a férjhez menés, még ő sem meri megtenni, hogy ne legyen hepiend. Az nem is kérdés, hogy a szerelem házasság nélkül bűn, és hogy egy nő kb. annyit ér, mint az apja vagy a férje éves jövedelme. A regények problematikája többnyire abban merül ki, hogy el kell hárítani a házasság elől az akadályokat, és ez rendszerint sikerül is.
Persze nem sok értelme van modern kori értékrendet számon kérni egy viktoriánus regényen. De ha azt hiszed, hogy miután a nők megvívták a maguk harcát szavazati jogért, fogamzásgátlásért, olimpiai súlyemelésért és egyebekért, a 21. századra alábbhagyott a szexista sztereotípiák sulykolása, akkor tévedsz. A mainstream kultúrát illetően legalábbis mindenképp. Ha visszanézek az utóbbi 20 év legnagyobb, nőknek/lányoknak szánt durranásaira Bridget Jonestól a Twilighton át Terézanyuig, ugyanazt látom:
A LEGCIKORNYÁSABB ÚTVONAL IS EGY ESKÜVŐ FELÉ VEZET
Kiderült, hogy a sztenderdizált szépséggel való nyomasztás gáz, és hogy a duci, ellenben vicces nőknek is jár az álompasi (Bridget Jones), ahogyan a sokszínű nemi élet és mindenféle tabuk döntögetése is állampolgári jog, ami a nőket is megilleti (Szex és New York).
De ami első látásra baromira újszerűnek és tabudöntögetőnek tűnik, az valójában ugyanannak a mantrának a mondogatása: találj pasit, addig nem lehetsz boldog. A legalja persze A szürke ötven árnyalata, ami BDSM-nek állítja be egy zéró önismerettel és testtudattal rendelkező, faék bonyolultságú lány és egy manipulatív ficsúr nettó bántalmazó kapcsolatát.
A nők számára szánt bestsellerek titka az, hogy ugyanazt mondják, mint a Weöres-féle gyerekvers:
MUSZÁJ PÁRT TALÁLNOD, DE NYUGI, NEM VAGY REMÉNYTELEN ESET
Persze nyilvánvaló, hogy ha nem akarunk kihalni, akkor valahogyan életképes utódokat kell létrehoznunk, és erre a házasság kiválóan alkalmas, nincs vele semmi baj. De nem mindenkinek való, és nem is mindenki akarja. Van, aki akarja, de nem sikerül neki, és vannak, akik évtizedeket élnek le boldogan házasságban. Van, aki gyereket szeretne, de házasságot vagy tartós párkapcsolatot nem, és van, aki mindkettőt szeretné, de mondjuk egy azonos nemű emberrel.
A világ sokkal színesebb annál, hogy néhány sztereotípiával leírható legyen. De mennyivel egyszerűbb évszázados sablonok és elvárások mentén gondolkodni, mint önismeretet fejleszteni, tudatosságot gyakorolni, és nem hagyni, hogy mások találják ki helyettünk, mi a jó nekünk…