Jó egy hónapja írt cikkében Duncan egy a neten pörgő szöveg kapcsán érdekes jelenségre világított rá. Képmutatásmentes női reakció következik. (Amelynek értelmezéséhez tényleg érdemes elolvasni az előzményt is. − a szerk.)
Miért van az, hogy miközben a mozikban tarolnak a trendi, ápolt, sportos és sármos férfiak, akiknek közösségi oldalait félig elalélt női rajongók lelkendezik tele, aközben időről időre végigsöpör a neten egy-egy okosság arról, hogy az igazi férfi kemény, mint a vídia, nem piperézi magát, és különben is, 100 kiló alatt legfeljebb karácsonyfadísznek jó? A kérdés jogos, a válasz pedig kiábrándítóan egyszerű:
AZÉRT, MERT MOZIBA ÁLMOKÉRT JÁRUNK, FACEBOOKRA MEG VALÓSÁGÉRT.
Míg a moziban pár órára bárki részese lehet egy képzeletbeli világnak, addig a Facebookon mindenki olyan színesnek hazudhatja a szürke valóságot, amilyennek akarja. Ha ez nem megy, megpróbálhatja magát meggyőzni arról, hogy a szürke is szép, és ha az se megy, dühödten mehet neki mindenkinek, aki színesebb, mint ő.
Kifejtem kicsit bővebben.
Természetesen vannak olyan nők, akik tényleg a szőrös férfiakat szeretik, meg minden bizonnyal olyanok is, akik gerjednek a testszagra. Ahogyan az is megesik, hogy alapból a kölyökarcú, sima testű szőkék jönnek be, aztán mégiscsak úgy alakul, hogy azzal gyullad fel a lepedő, aki olyan szőrös, hogy az arubai nők gyöngyöket fonhatnának bele, ahogy Samantha Jones mondaná. Én nem róluk beszélek, és szerintem te sem. A férfiak és a nők egyaránt sokfélék, sokféle ízléssel, de ami mindegyikükben közös, hogy
AKI BOLDOG, AZ NEM ÁLL BE UJJONGANI OLYASMIÉRT, AMI ARRÓL SZÓL, HOGY MI NEM KELL.
Azok a hipokrita nők, akikről te beszélsz, nem csinálnak mást, mint színesnek hazudják a szürkét, boldognak az elviselhetőt, és fennen hangoztatják, hogy nem akarják azt, ami talán soha nem is lehetne az övék. Ha a közösségi média eléjük lök valamit, ami megerősíti őket ebben, boldogan osztják tovább. Akármilyen primitív, cikkgenerátorral írt kétbites életigazság alkalmas arra, hogy elhitesse velük, minden jó úgy, ahogy van. Azok a nők, akik megerősítést nyernek egy ilyen szövegtől,
ELHISZIK MAGUKRÓL, HOGY NEM IS ÉRDEMELNEK ENNÉL TÖBBET.
Ha már ennyiszer említettük…
A moziban Clooneyért sóhajtoznak, de tudják, hogy a való életben esélyük sincs egy Clooneyra. Vagy könnyen lehet, hogy aki most az ágyban sörszagúan horpaszt mellettük, 10 éve, mikor először szemeztek a céges bulin, még kiköpött Clooney volt, de ma már nagyon nem az.
NEKIK A KÉPMUTATÁS LÉTSZÜKSÉGLET.
Mert ha nem lenne, akkor meg kellene mozdulniuk. Akkor tükörbe kellene nézniük. Akkor el kellene gondolkodniuk, hogy kicsodák is valójában, és mit is akarnak az élettől. És akkor esetleg kiderülne, hogy valójában már bárki jó lenne, csak legyen valaki. Vagy épp ellenkezőleg: már rég nem jó azzal, aki van, de kényelmes, mert így önmagukkal szemben is lehetnek igénytelenek.
Ez az egész nem a gyantázásról, a testszagról vagy a szűk farmerről szól.
Ez az egész az önbecsülésről szól.