Húszas éveim elején szoktam le a romantikus filmekről. Ifjúkori szerelmi próbálkozásaim, vagyis inkább kudarcaim nyomán arra a következtetésre jutottam ugyanis, hogy a hollywoodi köntösben tálalt barokkos ívű lovestoryk a valóságban egész egyszerűen nem léteznek.
Azzal viszont, hogy nők millióit traktálják velük serdülő koruktól életük végéig, olyan szintű elvárásaik keletkeznek a szegény, mit sem sejtő férfiakkal, illetve általában a romantikus kapcsolatokkal szemben, amit a mindennapokban a legfennköltebb szőke hercegnek is szinte lehetetlenség megugrania. Így lényegében borítékolható a keserű csalódás és a menthetetlen szívtörés. Levontam hát a következtetést, és bőszen hirdettem az igét, miszerint a filmvásznon látott szerelmi történetek nem többek puszta fikcióknál, új kategóriát alkotva ezáltal: a „romance-fiction”-t. Olyan szintig fejlesztettem az elméletet, hogy mostanra már a legtöbb szerelmes cukiságra csípőből iróniával és szarkazmussal tüzelek. Mégis, mivel a kemény felszín alatt javíthatatlanul romantikus vagyok, vannak dolgok, amik lyukat ütnek a pajzsomon.
Akit mindenki akart
A minap a tv előtt gubbasztva akadt meg a szemem egy Marilyn Monroe életéről szóló filmen. Sosem voltam nagy Monroe-rajongó. Persze tudom: ikon, szexszimbólum, akiért a mai napig divat rajongani, de mint nőt akkor sem tartottam igazán különlegesnek. Az a fajta ember volt, aki szomjazta a figyelmet, és ennek érdekében képes volt akár egy buta liba szerepébe is belebújni − butábba, mint amilyen valójában volt. A saját női mivoltát degradálta ezzel, az ilyet pedig sosem tartottam sokra. Mégis képes voltam végignézni ezt a − kiemelkedő alkotásnak aligha nevezhető − filmet, és utána órákat tölteni a sztori valóságalapjának kutatásával. Marilyn szerelmi életéből leginkább a Kennedy fivérekhez fűződő botrányos viszonyát ismertem, így második férjével, Joe DiMaggióval való kapcsolata, annak minden poklával és gyönyörével, egész egyszerűen lenyűgözött.
Dimaggio amerikai baseball-legenda volt, a New York Yankees játékosa, visszavonulását követően, 37 évesen ismerkedett meg az akkor 25 éves Marilyn Monroe-val egy viszonylag triviálisnak mondható dupla randin 1952-ben. Beszámolók szerint szabályosan hallani lehetett, ahogy Dimaggio darabjaira hullik szét Monroe tekintete alatt, amivel mindkettőjük sorsa megpecsételődött. Állítólag a pár már az első éjszakát együtt töltötte, és onnantól szinte elválaszthatatlanok lettek. Bár a férfi az első pillanattól fogva feleségül akarta venni Monroe-t, a frigyre csak 1954. január 14-én került sor, a házasság azonban nem élte meg az egy évet sem.
Amikor az ész elszáll
Joe Dimaggio rajongással szerette Marylint, a szexszimbólum szupersztárt, és minden vágya volt, hogy az asszony Mrs. Dimaggióként kizárólag az övé lehessen, elrejtve a külvilágtól, pláne a fürkésző férfitekintetektől. Ez a kettősség végzetesnek bizonyult az amúgy is hírhedten arrogáns és agresszív sportoló számára, aki nem tudta kezelni a feleségét övező extrém felhajtást.
Fun fact: Állítólag amikor 1954-ben Koreában Monroe fellépett az amerikai hadsereg ott állomásozó csapatai előtt, a színpadról lefelé topogva azzal cinkelte Dimaggiót fölényeskedve, hogy a férfi még valószínűleg sosem látott akkora üdvrivalgást, mint amivel a színésznőt fogadták a katonák. A korábban kilencszeres bajnok játékos, a „The Yankee Clipper” csak annyit reagált: „Talán mégis”. A Yankees stadionja akkoriban 67 000 férőhelyes volt…
Nincs több monokini!
Bár az esküvő után megállapodtak abban, hogy Monroe nem jelenhet meg topless jelenetekben, illetve a férfi időről időre megszabta felesége öltözködési stílusát, Marylin nem tudott megváltozni, és nem is akart. A beszámolók szerint az azóta ikonikussá vált Hétvégi Vágyakozás című film metrórács feletti, fehér ruhában lebbentős jelenetének felvételénél Joe Dimaggio is ott volt, neki azonban − a világ teljes közvéleményével ellentétben − egyáltalán nem nyerte el a tetszését a dolog. Olyannyira nem, hogy a veszekedés tettlegességig fajult, aminek nyomán Monroe beadta a válókeresetet.
Kapcsolatuk azonban sosem szakadt meg ténylegesen.
Míg Marylin újra megházasodott, Joe Dimaggio sosem tudta elengedni az asszonyt. A válást követő elkeseredettsége nyomán,
álruhában figyelte Monroe-t,
majd barátjával, Frank Sinatraval egy hirtelen ötlettől vezérelve betörtek egy teljesen átlagos hotelszobába, mert azt hitték, Marylin ott tölti az éjszakát éppen aktuális szerelmével. Az ügyet Sinatra befolyásával és nem elhanyagolható pénzügyi áldozatvállalásával sikerült elsikálni.
Életnagyságú szexbaba? WTF.
Marylin szerelmi élete továbbra sem volt diadalmenet, Arthur Millerrel kötött házassága is kudarcba fulladt, Joe Dimaggio azonban sosem nősült meg újra. Valamennyi barátnője – barátai elmondása szerint – Marylin-hasonmás volt, illetve szárnyra kelt egy pletyka is, miszerint a sportolónak volt egy életnagyságú Marylin Monroe-szexbabája, amit még mai árfolyamon is borsos árért, 10 000 dollárért készíttetett. Állítólag a bábu mindent tudott, amit Marylin, csak beszélni nem…
Ahogy a színésznő körül egyre sokasodtak az alkohol- és drogproblémák, barátai, munkaadói sorra fordultak el tőle. Nem úgy Dimaggio. A férfi gyakran nyújtott neki segítséget anyagi és lelki értelemben, olyannyira, hogy Monroe ekkor már élete hőseként emlegette a volt férjét.
A vég, ami igazol
1962-ben aztán az akkor 36 éves Marylint holtan találták hálószobájában. A hír hallatán DiMaggio azonnal New Yorkból Los Angelesbe repült, az elmondások szerint a járatot kizárólag neki tartották fenn. A férfi volt az, aki azonosította a színésznő holttestét, megszervezte a zártkörű temetési szertartását, és terveztetett neki egy egyszerű, elegáns sírkövet is.
A temetést követően Joe Dimaggio sosem kereste fel többet az imádott nő sírhelyét. 1999. március 8-án bekövetkezett haláláig azonban minden héten kétszer friss rózsát küldetett Marylin Monroe sírjához, csak mert megismerkedésük után nem sokkal a színésznő azt mondta neki, hogy reméli, halála után mindig friss virág lesz a sírján. Amikor a férfi hosszas betegség után, 85 éves korában meghalt, a beszámolók szerint utolsó mondata ez volt: „Végre újra láthatom Marylint”.
Mi a tanulság?
A kérdésre, hogy egy férfi igazán szeret-e egy nőt, egy-két év alatt biztosan nem kapunk igazi választ, mert a valódi sztorik nem férnek bele egy másfél órás romantikus komédiába pár felszínes poénnal és néhány elcsattanó csókkal. A szerelem nem pusztán néhány hangulatos jelenet, egy pár ügyesen vágott snitt kellemes zenei aláfestéssel, hanem megszámlálhatatlan tartalmas, eredeti képkocka, amiknek a lejátszáshoz éppen egy életre van szükség.