Donald Trump, te seggarc, te!
Őszintén bevallom, annak idején nagy rajongója voltam az amerikai politikai rendszernek, elsősorban azért, mert a politikusok rekrutációja sokkal pártfüggetlenebb ott, mint itthon. Magyarországon és a hozzánk hasonló pártközpontú, parlamentáris demokráciákban a kicsi, majd a közepes, végül a nagy pártvezérek seggén keresztül vezet az út a felemelkedéshez, és nem rajtuk, hanem bennük kell felfelé mászni. Következésképpen csak annak lehet karrierje, akinek ehhez gyomra van, ami máris egy elég kifogásolható szűrő. Mindaddig kint, helyi szintről elindulva, ügyeket felkarolva, elvileg a mögötte álló támogatók gyarapításával az identitását, gondolatait és elveit megőrizve is lehet valaki sikeres vezető. Még az a nonszensz is megeshet, hogy elkeseredésükben a saját párttársaid építgetnek koalíciót azért, hogy eltakarítsanak az útból, de félretenni csak úgy, egy mozdulattal nem tudnak.
Donald Trump esetében kerekedik most valami hasonló összefogás, és az indok alapos. Azon túl ugyanis, hogy a pali tulajdonképpen már személyében egy globális biztonsági kockázat, elképesztően nagy barom is. Dicsekedett már a férfiasságával tévés vitában, a közéleti artikuláció részévé tette a nyílt, faji előítéleteket, minden tőle különböző lényt utál, vagy sokkal inkább megvet mint a szart, amihez erkölcsi alapot mesés gazdagságából és gyermekei dekorativitásából merít.
Külön figyelemreméltó azonban, ahogy a nőkről beszél. Ótvar humorával tulajdonképpen minden megnyilvánulásával alulmúlja korábbi legrosszabb poénjait, és aktívan törekszik elsajátítani a ’90-es évek végén nagyon pörgő Móricka magazinjának intellektuális nívóját. Szellemtelenül alpári vicceivel, kontrollálatlan taplóságával Donald Trump a lélegző, materializálódott Tibi atya. Riasztóan sok az azonosság. Követői neki is ijesztően sokan vannak, fájóan gagyi humorán hangosan nevetnek, a különbség pusztán annyi, hogy Tibi atyáról a követői tudják, csak egy vicc, és ő nem is kívánja a világ legnagyobb nukleáris hatalmát irányítani idén novembertől.
Trump és a nők
Mielőtt tovább mennénk, kérek mindenkit, hogy nézze meg az alábbi videót, amely röviden összefoglalja a szemléletbeli különbséget Trump és a jelenlegi elnök, Barack Obama között a nők vonatkozásában.
https://www.youtube.com/watch?v=CpU-GX1ChaA
„Azt mondta, hogy térdre esett? Csinos látvány lehet, ahogy maga térdre esik.”
Höhöhö!
Howard Stern: − Akar még gyereket?
Donald Trump: − Igen, azt hiszem.
HS: − Minek önnek az a sok fejfájás?
DT: − Mert szeretem a gyerekeket. Úgy értem, nem én nevelném őket. Én csak fizetném a költségeket, majd ő (feleség) foglalkozik velük, nem?
Hahaha!
Meg ilyenek.
A legkomolyabb szánalom viszont a minap esett, amikor az − egyébként nevetségesen gyengén szereplő − konkurens republikánus jelöltek egyikével, Ted Cruzzal keveredett szóváltásba, de olyan minőségűbe, hogy azért a Mónika/Balázs/Whatever show-ból már a hajánál fogva vágták volna ki. Egy Cruztól elvileg független, de őt támogató szervezet a lenti, ízléstelen fotót tette közzé. (Megjegyzem, ez az eset kísértetiesen hasonlít egy nemrég itthon nagy port kavart botrányhoz.)
A képen Trump felesége látható, egy 15 évvel ezelőtti GQ-fotósorozatból, azzal a felirattal, hogy
„Ismerje meg Melania Trumpot, az ön következő First Ladyjét. Vagy, szavazhat Ted Cruzra kedden.”
Ez szupergyatra, ellenszenves próbálkozás persze, magától értetődő. Trump válaszában − a maga egyszerű stílusában − a Twitteren rögtön meg is fenyegette Cruzt, hogy majd ő is jól leleplezi annak nejét. Utalva ezzel feltehetően arra, hogy Cruz feleségének vissza-visszatérő depressziójáról suttognak, és egy tíz évvel ezelőtti eltűnése után a texasi rendőrség a puszta közepén talált rá, amint zavartan kóborolt. Szó szót követett, végül az ingatlanmágnás az alábbi képet találta posztolni a hivatalos Twitter-csatornáján:
A szöveget alighanem kár is lefordítani, de ám legyen:
„Nincs szükség „leleplezésre”
A képek többet mondanak ezer szónál”
Ez megtörtént, a valóságban. És azt jelenti, amire gondolsz: az én nőm jobb nő, mint a te nőd. Ilyen erővel persze az autóját vagy a magánrepülőjét is kirakhatta volna, hiszen miért is jelentene többet a gyerekei anyja egy random fizikai tárgy esztétikai vonzerejénél. Bocsánatkérés nem volt, de ez tőle teljesen megszokott is, nem vádolhatunk miatta egy ekkora kretént.
Mi ezzel a gond?
A humora rengeteget elárul egy emberről. Leleplezi, ha úgy tetszik. Leleplezi a jellemét, szellemi érettségét, szélesebb értelemben vett tájékozottságát a világ dolgairól. Ha valaki az önszórakoztatást abban véli megtalálni, hogy mások megjelenésére vonatkozóan tesz gúnyos megjegyzéseket, és ezt kényszeresen, folytatólagosan gyakorolja, az feltételezi, hogy a legtöbb kérdésben is felületes, primitív, maradi álláspontot képvisel, és véleményét saját szűklátókörűségének béklyójában formálja véglegessé. Donald Trump vita közben fejét páváskodva a magasba emelve, ellenfelére sokszor rá sem pillantva, ellentmondást nem tűrően nyilatkoztatja ki a végleges igazságot a nők helyéről, a mexikóiak helyéről, a nyomorékok helyéről, a feketék helyéről vagy például arról, mennyire „undorító kívül-belül” az, akinek a véleménye nem tetszetős. Vicceiben tetten érhető az ösztöneitől vezérelt, veszélyes ember. Gazdagnak lenni, és jól kinézni, az a faszaság. Csúnya anyukának lenni? Pfff…
A jó vicc
Szexualitásról, küllemről, nőkről, de még a kisebbségekről vagy a betegségekről is lehet színvonalasan mókázni. A durva poén is lehet minőségi, ha kreatív és a célja nem a fájdalom okozása, hanem annak oldása. Mert a jó vicc az emberi elme varázslatos gyógyszere a lelki traumára, míg az öncélú becsmérlés éppen egy rá mért csapás. Ezért van felelőssége mindenkinek, aki nyilvánosan viccelődik. Pláne akkor, ha a világ sorsa van a kezében.