Alapozás alapfokon: így vedd meg életed alapozóját!

Szerző: Brooke

A probléma önmagában nem azzal van, hogy sokan nem tudnak sminkelni, hanem inkább azzal, hogy még normális színű alapozót sem képesek választani maguknak. Ha te is közéjük tartozol, mindenképp olvass tovább.

13 éves voltam, amikor megörököltem az első fekete szemceruzámat anyukámtól. Azonkívül, hogy fekete maszatos fejjel érkeztem meg az iskolába, sok jót nem köszönhettem neki. Az sem hatott pozitívan a kinézetemre, mikor a szempillaspirállal szó szerint fekete póklábakat csináltam magamnak. Sose úgy sikerült, ahogy szerettem volna. De akkor még igazán mindegy volt. Mert ugye 13 évesen egy lány nem csak azzal foglalkozik, hogy hogyan néz ki. Hanem azzal, hogy élete szerelme miért a szőke osztálytársa seggét stíröli, az övé helyett.

giphy1

Szóval, ha már kamaszkorunkban a lehető legtöbb rosszat kénytelenek voltunk elszenvedni, itt az ideje, hogy érett felnőtt nőként megtanuljunk ezt-azt, ha szépségápolásról van szó. Kétbalkezes, sminkelni nem tudóként a mindennapi smink elkészítése minimum egy, de inkább másfél órát vesz igénybe. Gyorsítani és összecsapni persze lehet, csak hát… Ki akar úgy a tükörbe nézni egész nap, hogy foltosan kente fel magára az alapozót? (Ha most épp fintorogsz, jó cikket olvasol.)

1. lépés: A kiválasztás
Napbarnított bőrszínt szeretnél, de szolizni lusta vagy elmenni, meg télen amúgy is csak a fejed és max a kezed látszik ki a ruha alól, szóval senkit nem zavar, ha csak az arcod barna, a tested színe inkább Hófehérkére hajaz. Értem. Fogjunk kezet, üdv a klubban! Ahhoz, hogy megtaláld a tökéletes alapozót, mindenképp ismerned kell a bőrtípusodat: zsíros, száraz, kombinált, érzékeny, és még sorolhatnám. Nem kell kétségbeesned akkor sem, ha nem tudod eldönteni, melyik csoportba tartozol. A kozmetikusod segíthet, sőt, a jobban képzett eladók akár ránézésre megmondják az ember bőrtípusát. Nagyon fontos, hogy tisztában legyél a bőröd tulajdonságaival. Zsíros bőrre nem veszünk krémes alapozót, száraz bőrre nem veszünk por állagút. Ugye nem kell magyaráznom? A legtöbb üzletben már minden bőrtípushoz való alapozót árulnak. A folyékony alapozó pigmenttartalma a termék fedőképességét mutatja.

Zsíros bőrre olajmentes és vízbázisú alapozót használj, száraz bőrre pedig inkább olyat, ami hidratál is. Utóbbiakat színezett hidratálónak is nevezik, a sminkvilágban pedig BB krém néven futnak.

2. lépés: A fedés
Nyilván senki nem szeretne úgy kinézni sminkkel az arcán, mintha épp belefejelt volna egy kiló ételfestékbe. A festői hatást hagyjátok meg farsangra vagy Halloweenra, esetleg egy kicsit sem lájtos szombat esti buliba. Jó tanács: Attól, mert három réteg alapozót kensz magadra, még nem fog eltűnni az a hatalmas pattanás a homlokod közepéről. Helyette nevetségessé teszed magad. Bár nem rossz taktika ez sem, hiszen a pattanásodról nyilván elterelted a figyelmetA már előbb említett BB krémek nem fednek úgy, ahogy a magasabb pigmenttartalmú krémes alapozók. Régi trükk, de sokat segít: mielőtt alapozót vennél, a fedését a csuklódon tudod a legegyszerűbben ellenőrizni. Ahol az ereid kékes színűek, vidd fel a krémet a bőrödre. Ha szépen eltűnnek, valószínűleg az arcodon is hasonló hatást érhetsz majd el vele.

hhh

3. lépés: A szín
NEM veszünk olyan alapozót, ami sárgás. Nem, nem, nem. Gondolom te sem akarsz csirkének tűnni. Senki nem akar csirkének tűnni. Az egy dolog, hogy a boltban magadra kened és első ránézésre tetszik a látvány. De az ottani fények kicsit sem adják vissza azt, ahogy a természetes fényben – magyarul a valóságban – ki fogsz nézni. Ha az üzletben kipróbáltad az alapozót, a tesztert pakold szépen vissza a polcra, várd meg amíg megszárad az arcodon, és suhanj ki az utcára, majd nézd meg magad egy tükörbe, vagy csinálj pár száz szelfit. Hidd el, egyből észre fogod venni, ha valami olyan van a fejeden, ami nem odavaló…

4. lépés: A használhatóság
A lejárati dátumra minden sminkterméknél oda kell figyelni. Az alapozónál ez különösen fontos, hiszen az egész arcunkra kenjük. A lejárt smink pedig bőrirritációt, fertőzéseket okozhat, arról nem beszélve, hogy a benne lévő baktériumok miatt pattanásokkal is küzdhettek majd. Minden sminkterméken rajta van, hány hónapig használható. Egy kis dobozka jelzi, benne egy szám és egy M betű. Az alapozók esetében ez legtöbbször három, de a szempillaspirálok esetében hat hónapot is jelenthet.

Ui.: Ügyike vagy, menni fog!

giphy

Itt van még jó kis kontent