Kevés dögösebb hajófajta úszik a tengereken, mint a repülőgép-hordozók. Soha korábban nem járták az óceánokat nagyobb hadihajók. De hogy születtek…
Életed
-
-
És ami a legfontosabb: irány az ingyenes szűrővizsgálat! Még elcsípheted a következőt a Movember vége előtt.
-
Nehezebb ezt betartani, mint ahogy elsőre tűnik. De kísérlettel bizonyították, hogy ha az ember tréningezi magát, kiegyensúlyozottabb lesz.
-
Szeptember közepén, egy évvel az indulásunk után összegyűjtöttük azokat a cikkeinket, melyek szinte örökérvényű iránymutatással szolgálnak olvasóinknak. Akiket úgy képzelünk,…
-
Megelégelték a Johnny Depp elleni pervesztése óta őt érő inzultusokat, a hasonló jogi eljárásokat pedig visszaélésnek tartják.
-
Egész jó vevőt talált rá, úgyhogy keres a dolgon néhány százmilliárd forintnyi dollárt.
-
Az eddigi generációváltások hatévente követték egymást, szóval felfoghatjuk úgy is, hogy a japánok késésben vannak, hiszen a gen4 Priusok már…
-
Olyan lazán jött össze Emily Ratajkowskival, ahogy kidobta Kim Kardashiant – megfejtjük Pete Davidson titkát
Szerző: Neményi MártonVan három tippünk és egy kellemetlen konklúziónk a Saturday Night Live jócsaj-halmozó sztárjáról, aki amúgy minden, csak nem sztár.
-
Az erre specializálódott ausztrál hivatal statisztikái azt mutatják, hogy nő az arányuk a bejelentők között.
-
A Bamford London az autómárkával kollabolva időmérőként értelmezte újra a legendás Defender modellt.