Darus parkolótól az úszó légibázisig: a repülőgép-hordozók fordulatos története

Szerző: Red

Kevés dögösebb hajófajta úszik a tengereken, mint a repülőgép-hordozók. Soha korábban nem járták az óceánokat nagyobb hadihajók. De hogy születtek meg ezek az úszó katonai légibázisok?

Tulajdonképpen mire is alkalmas egy repülőgép-hordozó? Erőprojekcióra. Ez az a képesség, amely lehetővé teszi egy államnak, hogy a határaitól távolra is képes legyen fegyveres erejét eljuttatni, hatékonyságát demonstrálni és esetleg alkalmazni is. A történelem folyamán ez kizárólag a mindenkori nagyhatalmak számára volt létfontosságú (a kisebb államalakulatoknak bőven elegendő volt, ha a szomszédaikat képesek voltak leküzdeni vagy éppen hatékonyan megvédeni magukat).

De Róma és Dzsingisz Kán birodalma óta kissé összement a világ, manapság elég erre a célra egy úszó légibázis és a kísérőhajói. Egészen olcsónak tűnik, igaz? Nos, nem az, éppen ezért vannak olyan kevesen azok az országok, amelyek megengedhetnek maguknak egyet-egyet. A 21. századra ugyanis minden harcjármű ára a csillagos egekig emelkedett a XX. századi szintről.

A flotta drága játékszer

Ezért nemcsak az infláció és a többé-kevésbé mindenhol jelenlévő korrupció a felelős, hanem az egyre bonyolultabb és összetettebb fegyverrendszerek és az ezeket kezelő személyzet kiképzésének egyre magasabb költségei is. A hadiflotta – különösen a legnagyobb egységei – mindenhol az államháztartási nagyobb tételének számítottak, és ez a mai napig nem változott.

Az első robbanómotoros repülőgép 1903 decemberében tette meg kurta útját, de csak 1914-ig kellett várni arra, hogy elkészüljön az első hajó azzal a deklarált céllal, hogy felszálláshoz segítsen egy levegőnél nehezebb repülő szerkezetet (amely egyébként minden tekintetben sokkal fejlettebb volt, mint a Wright fivérek fészerében összetákolt első példány). A hajó, annyi úttörő találmányhoz hasonlóan, francia volt, a Foudre nevet viselte. De nem véletlenül nem azt írtam, hogy repülőgép szállt fel a fedélzetéről.

A Foudre

A múlt század tízes éveiben jelentek meg azok a hajók, amelyek hidroplánokat szállítottak, és ha kellően nyugodt volt a tenger, vízre tették őket, hogy onnan szállhassanak fel. A hidroplánok feladatuk végeztével ugyanígy szálltak le a hajók mellé, majd daruval emelték őket ismét a fedélzetre. Tulajdonképpen ezek voltak az igazi repülőgép-anyahajók – nem pedig -hordozók, mint a maiak. (Nem kell okvetlenül ragaszkodni a katonai szaknyelvhez, amely szerint a geller gurulat, a ravasz elsütőbillentyű, a tank pedig harckocsi, de ha már van két ennyire kifejező magyar szavunk, érdemes helyesen használni őket.)

Több mint 100 éve próbálkoztak először

Kerekes repülőgép 1910-ben emelkedett fel először hajóról, jelesül az amerikai USS Birmingham fedélzetéről, de ez még csak egy bátor kísérlet volt. Az általunk ismert, irdatlan méretű úszó felszállópályák első példánya 1918-ban jelent meg. Angolok építették, a neve pedig HMS Argus volt. Lapos, teljes hosszban futó fedélzetéről kerekes gépek szálltak fel, és landolni is tudtak rajta. 1918 áprilisában készült el, túl későn ahhoz, hogy érdemben részt vehessen az első világháborúban, de volt annyi haszna, hogy fényt derített az új koncepció gyermekbetegségeire. Az Argus eleinte 15-20 darab kétfedelű Sopwith Ship Strutter és Sopwith Pup gépet hordozott, de amint modernebb gépek jelentek meg, megkapta azokat is.

Az Argus

A háború után túlkínálat mutatkozott csatahajókból, csatacirkálókból és nehézcirkálókból. A győztesek belerokkantak volna, ha rendszerben tartják a vesztes államoktól elkobzottakat is, hiszen a városnegyednyi hadihajókat nemcsak megépíteni, fenntartani is vagyonokba kerül. Néhány példányt ezért célhajóként használtak fel, ekkor kiderült, hogy

a fából, zongorahúrokból és vászonból készült korabeli repülőgépek igenis hatékonyak lehetnek akár több tízezer tonnás csatahajók ellen is, ha bátor és ügyes pilóták irányítják őket.

Az amerikaiak, az angolok és a japánok tehát elkezdtek igazi repülőgép-hordozókat építeni, és azt használták ehhez, aminek bővében voltak: felesleges csatahajókat és csatacirkálókat. Nagy lökést adott ennek az 1922-es washingtoni flottaegyezmény, amely ugyan már szabályozta a repülőgép-hordozók mennyiségét és méretét, de lehetőséget adott a rögtönzött átépítésekre.

A két világháború közti időszak technológiai fejlesztéseinek részletezésébe nem megyek bele, legyen elég annyi, hogy a hordozók egyre nagyobbak, gyorsabbak és modernebbek lettek, fedélzeti torpedóvetőik és zuhanóbombázóik pedig a második világháború kezdetekor akár több tonnányi bombát vagy torpedót tudtak célba juttatni 4-500 kilométeres sebességgel. A csapásmérő erők védelmét olyan vadászgépek szolgálták, amelyek semmilyen paraméterükben nem maradtak el szárazföldi társaiktól.

Nem sérthetetlenek

A második világháborúban a repülőgép-hordozók már csaták és hadjáratok sorsát döntötték el. Az 1941-es, Pearl Harbor elleni támadásnál kiderült, hogy a jól páncélozott csatahajók is könnyű prédái a repülőgépeknek, továbbá az is, hogy aki rendelkezik hordozókkal, az az otthoni kikötőktől sok ezer kilométernyire is képest csapást mérni. A világháború folyamán ez több tucat alkalommal bebizonyosodott. Igaz, a hordozók nem voltak elsüllyeszthetetlenek, még kevésbé sérthetetlenek. A Glorioust a Scharnhost és a Gneisenau csatahajók süllyesztették el, a kor legnagyobbját, a japán Shinanót az Archerfish nevű tengeralattjáró küldte a Csendes-óceán fenekére.

Második világháborús játékosok

Minden elsülllyesztett hordozó egy elbukott csatával ért fel a beleölt erőforrások elvesztése miatt. Nem véletlen, hogy csak a britek, az amerikaiak és a japánok engedhették meg maguknak egy flottára valót. Az egyetlen francia, a Béarn egy vakmerő manőverrel Kanadába szökött az anyaország kapitulációja után, és nem vett részt a további harcokban. A Harmadik Birodalom tervezett hordozói, a Graf Zeppelin és a Peter Strasser, sohasem épültek meg, az olaszok is kénytelenek voltak elengedni megkezdett projektjeiket, a szovjetek gigantomán hajói pedig csak a tervrajzokon léteztek.

Országnyi fegyverzet a fedélzeten

A második világháború tapasztalatai nagyon felgyorsították a hordozók fejlesztését. A hidegháborúban megjelentek a nukleáris meghajtású példányok, az elektronika és a fedélzeti repülőgépek fejlődési ütemét aligha kell taglalni. Ma túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy még egy kisebb példány repülőgép-állománya is felér egy közepes ország teljes légierejével, az amerikai Nimitz és Ford osztály egységeinek gépei pedig egy nagyobbéval is. Egy ideig sok államnak voltak a második világháborúból visszamaradt, olcsón beszerzett hordozói, például Hollandiának. Ezeket főleg gyarmati háborúkban és más kisebb csetepatékban vetették be, vegyes eredménnyel, mára azonban alaposan megcsappant az állomány.

Az egészséges egyensúlyt az garantálja, hogy bármilyen félelmetes erőt is képvisel egy repülőgép-hordozó és a kísérő kötelék, az elvesztése még a nagyhatalmaknak is akkora csapás lenne, amit nehezen hevernének ki. Harci cselekmény miatt nem is süllyedt el egy sem 1945 óta. Egy nagyhatalom számára tehát pillanatnyilag létfontosságúak a repülőgép-hordozók, de rendkívül hasznosak azoknak az országoknak is, amelyek középhatalmi státuszt akarnak szerezni vagy éppen azt megtartani.

2022-ben az USA-n kívül az Egyesült Királyság, Franciaország, India, Kína, Olaszország és Spanyolország tart még fenn repülőgép-hordozókat, valamint Oroszország, ha nagyvonalúan ide számítjuk az 1991-es építése óta folytonosan problémákkal küszködő Kuznyecovot. Helikopterek hordozására alkalmas hajó akad még a az ausztrál, a brazil, a japán, a török, a szingapúri és a dél-koreai flottában is, de az Egyesült Államok technikai és számbeli fölénye elsöprő.

Érdekes kérdés, hogy mi a jövője ennek a hajóosztálynak, hiszen amilyen értékesek, olyan vonzó célpontok is. Ez a paradoxon a kezdetektől fogva jelen volt a hadviselésben: minél fontosabb és hatékonyabb egy fegyver vagy egy alakulat, annál jobban kell rá vigyázni. Nyilvánvaló, hogy jelenlegi formájukban csak addig van értelmük a hordozóknak, amíg a repülőgépek hatótávolsága nem nő meg drasztikusan, és szükségtelenné nem válnak az eleven pilóták – vagy amíg ki nem tör a világbéke.

Ez utóbbit azért nem érdemes fél lábon kivárni.

A nagy tengeri újításokról itt írtunk:

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás