Ha nem jelölsz ki magadnak egy pihenőnapot, a tested választja ki helyetted.
Lelked
-
-
Több mint kétharmaduknak volt már ilyen élménye nők részéről.
-
Ronaldo: „Megpróbálom megértetni a fiammal és a köröttem lévő gyerekekkel, hogy kemény munkával és elszántsággal bármit elérhetnek, amit csak akarnak”
Szerző: ZoidbergAki egy percig is kételkedett abban, hogy milyen értékrendet vall az Al-Nasszr ötszörös aranylabdása, annak elég elolvasnia egy korábbi példaértékű…
-
Ráadásul a nők körében is népszerűbbek, mint korábban.
-
A legtöbben elkövetik ezt a blamát, ami hosszú távú problémákkal járhat.
-
Nagy garral magyarázunk a dagadt amcsikról, miközben nálunk aligha lehet jobb a helyzet.
-
„Nem állok ki fél gőzzel, csak az együttérzésre hajtva, mi értelme lenne annak?” – Ozzy Osbourne méltósággal akar elbúcsúzni
Szerző: Zubor TamásMég két koncertet ad, aztán már tényleg vége, turnéra biztosan nem indul.
-
Simon Sinek motivációs előadó szerint minden párbeszédet ezzel érdemes kezdeni, ha az ember el akarja adni magát.
-
„Én spontánabb-vadabb voltam, míg ő gyakorlatias-tervezős, mégis ideálisak voltunk egymásnak” – a Green Day-frontember Billie Joe szívből beszélt házasságról, józanságról és halálról
Szerző: NLDA punkrocklegenda idén több komoly évfordulót is ünnepel.
-
„Nehéz lenne börtönben ülni, igaz?” – Ed O’Neillt az apja beszélte le, hogy maffiózó legyen
Szerző: Zubor TamásNos, ennyit ér, ha van apád, és olyan apád, akinek egyetlen mondata elég, hogy magadba nézz, és átgondold, mivel rontanád…