Vége az évnek, és az életed legfontosabb szereplőjének még nem köszönted meg az áldozatos munkáját és kitartását. Tudom, hogy nem.

Pedig itt az ideje. Az év utolsó zárásánál, amikor hangos csattanással becsukod a kasszát, lekapcsolod idénre a villanyt és kétszer ráfordítod a kulcsot ’21-re, torpanj meg egy pillanatra annak a kedvéért, aki feltehetően idén is kíméletlenül odatette magát.

Egy cseppet tegyél félre mindenki mást, és hívd meg a kedvenc kajájára, hogy

megköszönd az emberes helytállást, a vadállat kemény munkát, a kikezdhetetlen fegyelmezettséget magadnak.

Annak az embernek, akit kizárólag te ismersz, és akihez vélhetően a kelleténél kevesebbet beszélsz. Aki egyedül emlékezhet a legfontosabbakra, egyedül próbálja elfelejteni a legfájdalmasabbakat, és aki előtt nincs titkolnivalód.

Jár a méltatás

Ne feledkezz meg magadról. Köszönd meg a fáradhatatlanságot. Hogy próbáltál időt szakítani rá, vagy éppen azt, hogy félretetted. Hogy segítettél, ahol lehetett. Hogy megadtad, ami jár, hogy végre elkérted, ami illet.

Hogy elkezdted, hogy befejezted, hogy folytattad. Hogy megmondtad, hogy megkérted. Hogy rendbe tetted, felforgattad. Hogy nem mondtál nemet akkor, és hogy nemet mondtál máskor.

Menj egy kört a városban, sétálj egyet a hűvösben, tedd le a könyvet, a telefont, és rakj le egy percre mindenki mást. „Kösz, haver!” – elég csak ennyi. Gyerünk!

Ennek az embernek a barátságára nagy szükséged lesz jövőre is.

Nem biztos, hogy a következő tizenkét hónap sokkal könnyebb lesz, de

pont egy évvel többet tudsz most, mint tudtál tavaly ilyenkor.

Okosan ’22-ben!