Ha nem rajongsz a betűkért, de érdekel a hamisítatlan RL életérzés, bátran görgess a cikk végére, és nézd meg, milyen volt az amerikai divatmogul pályafutásának 50. évfordulóját ünneplő divatshow pár éve. Hacacáré a javából, amely mintegy 150 modell közreműködésével vonultatta fel a mester legjobb ruháit evör. Mindez a Central Park egyik patinás épületében, közepesen unatkozó és lelkes celebek vigyázó tekintete előtt. Ha viszont az is érdekel, hogy mire tudja vinni egy kellően elhivatott és szorgalmas bronxi srác, olvass tovább. Semmi különös, csak egy emberi történet fél évszázadnyi melóról, sok-sok nullával a végén.
Oprah Winfrey önnön gazdagságának mértékét saját bevallása szerint törölközőkben méri. Míg karrierje kezdetén örült, ha futotta fürdőlepedőre, évtizedekkel később a fürdőszobájában sorakozó hófehér Ralph Lauren törölközők seregét látva esett le neki igazán: tényleg beérkezett. Nem azért, mert ezek a legpuccosabbak, hanem mert ezek képviselik az elérhető legjobb minőséget.
Mindez a divatház egyre bővülő termékskálájának többi darabjára is igaz: akár a nyaranta tömegesen szembe jövő pólóingekről, akár egy kis szériás luxusbútorról van szó, a Ralph Lauren név garancia arra, hogy az adott szegmens legkiválóbb minőségű cuccainak tulajdonosa lehetsz, ha tőle vásárolsz.
Oprah egyébként jó 18 évvel ezelőtt kapta mikrofonvégre a már akkor is pályája csúcsán lévő tervezőt, akivel nagyon egy hullámhosszon voltak, hiszen rengeteg közös vonás van a sorsukban, például egyikük se született bele a jóba. Sőt, kifejezetten alulról kezdték, és kőkemény munkával, saját értékrendjük mentén haladva építették a karrierjüket, később pedig a márkájukat, amely mára mindkettejük esetében valódi birodalommá nőtte ki magát.
2000 óta részben egymás konkurensei is, hiszen Lauren ekkor indította el az NBC-vel kooperálva saját médiavállalkozását. Na de ne rohanjunk ennyire előre.
Bronxi mese
A pólóing pápája 79 éve Ralph Lifshitz néven született Bronxban egy belorusz gyökerekkel bíró, askenázi zsidó családban, művész hajlamú, ám mérsékelten jómódú szülők gyermekeként. Ha beszélsz angolul, és hangosan kimondod a fenti családnevet, talán te sem csodálkozol, hogy a kis Ralph már 16 évesen Laurenre változtatta azt. (Ha németes voltál a suliban, elárulom, hogy a Lifshitz névről angol nyelvterületen nagyon könnyű az ürítésre asszociálni, ami állandó vegzálás forrása volt.)
Lauren nagyon sokszor beszélt arról, mennyit adott neki a szerető és kreatív, ámde tisztes szegénységben élő családi közeg, amelyben felnőtt.
A szupertitkos összetevő, ami a későbbi milliárdok összegründolásához vezetett, nem más, mint az úgynevezett munka.
A dizájner már gyerekként segített apjának, aki házak festésével kereste a kenyerét, és azóta is folyamatosan, és kőkeményen dolgozik, jóllehet cégvezetőként 2015-ben visszavonult.
A jó minőségű, menő ruhák iránti rajongása is gyerekkoráig nyúlik vissza, már akkor is
igyekezett kihozni a tesóktól örökölt göncökből a legjobbat,
amikor még nem engedhette meg magának, hogy új ruhákat vásároljon.
Ez a szorgalmas, bronxi fiatalember veleszületett stílusérzéke révén arra is igen korán ráérzett, hogy az ötvenes-hatvanas évek fiataljainak szánt divatot eluraló college vonal keskeny nyakkendői és kisfiús mellényei felett eljárt az idő. Ehelyett Hollywood aranykorának olyan stílusikonjai lebegtek a szeme előtt, mint Cary Grant, aki maga volt a férfias elegancia. Róla, és hét másik klasszikus ikonról írtunk is bővebben, íme:
A másik fő ihletforrást Lauren sportrajongása szolgáltatta, innen jön a magas minőség, a funkcionalitás és a kényelem mint alapbeállítás, ami az elegánsabb modelleknél is mindig megjelenik.
Az sem véletlen, hogy a legikonikusabb Lauren-márka logója egy mozgásban lévő lovaspóló-játékos: bár maga Lauren soha nem űzte ezt a sportot, a dinamizmus és az esztétikum olyan kombinációját látja benne, amelyet öltözékein keresztül is szeretne megvalósítani.
A fenegyerek
Szinte hihetetlen, de a milliárdos cégbirodalom pár nyakkendővel indult. Némi katonáskodás után Lauren a legendás Brooks Brothers kereskedőjeként helyezkedett el, és 28 éves volt, mikor piacra dobta első saját kreációit. Akkori főnöke az újszerű, széles kravátlikat látva csak ennyit mondott:
„A világ még nem áll készen Ralph Laurenre.”
A bronxi srác azonban nem hagyta magát, legyártotta az általa tervezett modelleket, és elindította saját márkáját.
Az első években az Empire State Building egyik bemutatóterméből, szinte szó szerint egy fiókból dolgozott, és maga szállította ki az árut a vevőinek. Mindeközben vette a bátorságot, és elhajtotta a Bloomingdale’s áruházat, mikor az csak a saját márkaneve alatt lett volna hajlandó árusítani a Lauren-féle nyakkendőket. A patinás áruház végül 1969-ben már kizárólagos árusítási jogot vásárolt az egyre népszerűbb RL ruhákra, a kockázatos vállalkozása pedig ezzel termőre fordult: így
már évi 500 000 dollár értékben passzolta el a cuccait.
Női közönség, saját boltocska
A női ingek 1971-től jelentek meg a márka kínálatában, először viselve mandzsettájukon az ikonikussá vált logót. Ugyanez az év volt az, amikor Ralph Lauren első amerikai tervezőként önálló üzletet nyitott a Rodeo Drive-on, Los Angelesben. A következő évben pedig üzletekbe került az a számtalan színben hozzáférhető, galléros pólóing, ami a legtöbb ember számára először beugrik Ralph Lauren nevét hallva, és amelyet férfiak milliói viselnek azóta is.
Maga a dizájner is csak akkor szembesült önnön gazdasági erejével, mikor Capri szigetén járva azon vette észre magát, hogy
folyamatosan Polo Ralph Laurenbe öltözött férfiak jönnek vele szembe.
Innentől nem volt megállás, jöttek a parfümök, az órák és az ékszerek, a bútorok, a különböző lakberendezési tárgyak, majd az ezredforduló után az interneten is nyomuló médiacég.
Embernek maradni
Mindeközben Lauren
a divatvilágban szokatlannak számítóan normális életet élt. Feleségével, Rickyvel lassan 60 éve házasok,
született két fiuk meg egy lányuk, egytől egyig tisztes karriert befutó, ép eszű, egyszerű emberek. Akik szinte kizárólag apjuk kreációt viselik. Nem azért, mert jót tesz a marketingnek, vagy mert ezt diktálja a családi szolidaritás, hanem mert azok tényleg jók.
A famíliában uralkodó mentalitásról egyébként sokat elárul a következő történet: Dylannek, Lauren lányának pulóverre volt szüksége, apja pedig természetszerűen azt javasolta neki, hogy válasszon egyet az új kollekcióból. Mire a gyerek:
„Nem vehetek fel kasmírt, nekem az túl drága.”
Persze szó nincs arról, hogy a Lauren család aszkétaként élné mindennapjait egy szobakonyhás szuterénben. Impozáns New York-i otthonuk mellett van egy szép nagy farmjuk Coloradóban, házuk Long Islanden, Jamaikában, Bedfordban, a divattervező maga pedig a világ egyik leghíresebb autógyűjteményével büszkélkedhet, benne számos valódi ritkaságnak számító old timerrel.
1987-ben Ralph Lauren agyában daganatot találtak, melynek eltávolítását követően a tervező teljesen felgyógyult. A betegség, mint oly sokakat, őt is rádöbbentette, hogy a rák nem válogat, a vagyon és a presztízs nem véd meg semmilyen gyilkos kórral szemben sem. Lauren azonban nem állt meg az elpuffogtatott közhelyeknél és az elmorzsolt könnycseppeknél, azóta is
milliókat áldoz a rákos betegek ellátásának javítására.
Harlemben például egy egész gyógyászati központ viselni a nevét, amelyet azért hozott létre, hogy a nehezebb anyagi helyzetben lévő lakosok helyben is hozzájuthassanak a megfelelő ellátáshoz.
„You can enjoy the moment, but you have to keep things going” –
ezt a mondatot pedig már John Varvatos tervező, Ralph Lauren egykori közeli munkatársa mondta róla egy Bloomberg interjúban, utalva rá, hogy a főnök egyetlen percre sem torpant meg az úton. Bármekkora eredményeket is értek el, bármit mutattak a számok, Lauren szisztematikusan, energiáival nem spórolva folytatta az üzlet építését. Ha saját sikerének titkáról kérdezik, mindig az állhatatosságot, a céltudatosságot és a kemény munkát említi.
Ralph Lauren nem egy excentrikus zseni, aki időről időre feltalálja a spanyolviaszt,
vagy meghökkentő kreációkkal nyűgözi le a nagyérdeműt. Ő nem akar mást, mint jó minőségű és jól kinéző ruhákba öltöztetni az embereket, olyanokba, amelyeket ők is klasszikus filmsztárokon képzelnének el. Mindeközben olyannyira ízig-vérig amerikai, hogy új szintre emelte a farmering viselését, és nem létezik olyan övcsat, ami túl sok lenne számára.
Imádott New Yorkjában dolgozott világéletében, innen építette egyre növekvő birodalmát, abszolút a metropolisz kultúrkincsének része, és mint ilyen, helyett kapott a Jóbarátokban is. A hardcore rajongók nyilván emlékeznek rá, hogy nagy kedvencünk, Rachel hosszú és dicstelen pincérnősködés után végül az ő csapatában kötött ki.
Nem két hétre veszed
Ellentétben a mostanság oly brutális piaci sikereknek örvendő fast fashion láncok üzletpolitikájával, a Ralph Lauren cuccok tipikusan olyanok, amelyeket évtizedek múlva is simán fel lehet venni, amikor a stíluskerék éppen körbeér. A Ralph Lauren a klasszikus férfiruházatban hitt és hisz ma is, aminek érvénye évtizedekre szól, és ha tisztesen megőrzöd, az öcséd, de talán még a fiad is büszkén viselheti majd, és számára ugyanazt jelenti az utcára lépni benne, mint amit jelentett neked, amikor először magadra öltötted.
Amikor a kéthetente cserélődő tömegcuccok, a bent ragadt árú elégetése és a sweatshopos balhék annyi – jogos – kritikát szülnek, talán érdemes jobban respektálni azokat a „régimódi” márkákat, amik a cipődre és a kabátodra az annak kijáró tisztelettel tekintenek. Még ez a ’70-es években készült maxiszoknya például ma is abszolút viselhető.
Ha egy szóval akarnám jellemezni a RL modelleket, akkor az talán az otthonosság lenne, legyen szó akár a hétköznapibb, akár a vörös szőnyegen végigvonuló modellekről. Ralph Lauren azon kevés high fashion tervező közé tartozik, akinek az egyszerű földi halandók számára is van mondanivalója, és akinek érdemes invesztálni a ruháiba, mert
nem a túlárazott középszert vagy ízléstelen blöfföt kapod a pénzedért.
És akkor ahogy ígértem, 50 évnyi Ralph Lauren 26 percben: