A Google robotalkotmánya szerint azonnal le kell állnia a gépnek, ha erősebben ér az emberhez

Szerző: Zubor Tamás

Az úgynevezett kollaboratív, tehát emberrel dolgozó robotoknál ez azt jelenti, amikor akarva-akaratlan ártanának a munkatársuknak, lekapcsolják magukat.

A Google tanuló algoritmusos, vagy megelőlegezett nevén: mesterséges intelligenciás részlege rendes alkotmányt kezdett írni robotoknak, ami talán a legfontosabb törekvésük volt a beszámolójuk szerinti elmúlt több mint fél évben, amikor közel hétezer feladattal, és több mint hetvenezer részfeladattal tesztelték a robotjaikat. Az alkotmányozó anyagban leginkább azt szabályozzák, hogy ezen rendszerek milyen feladatokat és hogyan végezhetnek el.

Az alapot nekik is nyilván mindenidők robotalkotmánya, az Isaac Asimov-féle három robotikai törvény adta, ami onnan indul, hogy a robot nem árthat az embernek, majd ott folytatódik, hogy engedelmeskednie kell neki, és ott végződik, hogy meg kell védenie magát – már ha ez nem ütközik az első kettőbe.

A cég most kicsit jobban belement a részletekbe, ami érthető, végül is ők nem egy regényhez írják, mint a nagy Asimov, hanem kvázi a közeljövő valóságának. Úgyhogy előírják azt is nagy óvatosan, hogy nem csinálhatnak olyasmit, ami embereket is érinthet.

Meg hogy nem interaktálhatnak állatokkal, se éles tárgyakkal, meg elektronikai eszközökkel, és nem is csinálhatnak semmit emberi felügyelet nélkül. Persze vannak, pláne lesznek olyan robotok, melyek velünk dolgoznak, nos, nekik azon nyomban le kell állniuk, ha a megadott nyomásnál nagyobbat éreznek az ízületeiken. De a biztonsági kérdések mellett

a Google arra is ráment, hogy miként oldják meg például a robotok a takarítást vagy akár a főzést.

Az Auto RT nevű rendszerük állításuk szerint egyesíti a nagy nyelvi (például: Chat GPT) és vizuális (vö. például: Midjourney) és robotirányítási (erre nincs közismert összevethető) modelleket, amivel tovább boostolja a robotok tájékozódási és tanulási képességeit. A vizuális felméri a környezetet, a nyelvi a feladatokat, és választ is azok közül, részint nyilván a robotalkotmány alapján.

Itt van még jó kis kontent