Mark Perry beadványok százaival bombázza az oktatási minisztériumot, és egyelőre nyerésre áll.
Él az Egyesült Államokban egy nyugdíjas közgazdászprofesszor, aki lényegében teljes munkaidőben küzd az ellen, amit a férfiak felsőoktatásbeli diszkriminációjának érez. Mark Perry először 2016-ban hallott róla, hogy a Michigani Állami Egyetemen egy társalgót csak nőknek tartanak fenn. Panaszt tett az általa, talán kissé túlzóan, „nemi apartheidnek” nevezett megoldás ellen, és elérte a megszüntetését.
Azóta több mint 800 panaszt nyújtott be az Oktatási Minisztérium Állampolgári Jogi Hivatalához (OCR), de az általa indított ügyek elsöprő többsége nem klubhelyiségek látogatásának korlátozásáról szól. Rengeteg amerikai egyetemen működnek olyan ösztöndíj- és egyéb programok, amelyek kizárólag nőknek szólnak. A szándék emögött a női hallgatók létszámának növelése lenne bizonyos területeken.
Biztos szükség van még erre?
Amivel csak az a probléma, hogy bár bizonyos szakokon (informatika, mérnöki tudományok, egyes természettudományok) továbbra is viszonylag kevesen vannak a nők, valójában az 1980-as évek közepe óta összességében több alapdiplomát szereznek, mint a férfiak. Már a középiskolában jobb eredményeket érnek el, ez az egyetemen sem változik (hogy ez miért van így, az érdekes kérdés), és mindennek a munkaerőpiacon is egyre inkább meglátszik a hatása.
Perry magányos keresztes háborújának kilátásairól a napokban hosszú cikket írt az amerikai felsőoktatási témákkal foglalkozó Insidehighered.com. Kiderül belőle, hogy a beadványok nyomán jellemzően vizsgálatot indít az OCR, és az esetek többségében az érintett egyetem változtat valahogyan a kifogásolt módszereken. Ez néha csak egy átnevezésben merül ki, máskor gyökeres átalakítást jelent.
Legutóbb azonban a főleg mérnöki, matematikai és természettudományos képzéseket kínáló Kettering Egyetem sikerrel védte meg a középiskolás lányok számára kiírt kéthetes népszerűsítő programját: az OCR elfogadta, hogy
a fiúk kizárása nem jogsértő, mert pusztán a női hallgatók alacsony számának korrekcióját szolgálja.
Perry fellebbezett, és nagyon optimista, mert két éve már megfordított egy döntést, amely az Új-Mexikói Egyetem hasonló gyakorlatát ítélte első fokon jogszerűnek. A nőjogi civil szervezetek viszont azt remélik, hogy a Kettering védekezése más intézményeket is arra sarkall majd, hogy álljanak bele a saját ügyeikbe.
Legális-e a pozitív megkülönböztetés?
Az igazán izgalmas kérdés azonban az, mi lesz, ha valamelyik eljut a Legfelsőbb Bíróságig. A testület júniusban úgy határozott, hogy a rasszalapú pozitív megkülönböztetés, amely évtizedeken át sokat bírált eszköze volt elsősorban a feketék társadalmi integrációjának, az oktatásban többé nem alkalmazható. Nem nehéz elképzelni, hogy a konzervatív többség ugyanerre a következtetésre juthat a nemi alapú megkülönböztetés szükségességéről is.
Perry jogi eljárásainak alapja ugyanis a felsőoktatási törvény nemi diszkriminációt tiltó kitétele:
„Az Egyesült Államokban senkit sem lehet nemi alapon kizárni a szövetségi pénzügyi támogatásban részesülő oktatási programokban vagy tevékenységekben való részvételből, azok előnyeit tőle megtagadni, vagy őt hátrányos megkülönböztetésnek kitenni.”
A professzor etikai-morális alapú szolgálatnak tartja a küzdelmét, amelyért értelemszerűen nem kap semmit. A másik oldalon álló aktivisták viszont úgy vélik, valójában nem az egyenlőség iránti elkötelezettség, hanem valamilyen sérelem van a háttérben. Egyikük pedig egyenesen azt mondta a cikkben, „ezek a panaszok annak a mozgalomnak a részei, amely a polgárjogi törvényeket a polgári jogok aláásására használja Amerikában”.