A férfiak nyílt diszkriminációja miatt szorulnak az amerikai egyetemek

Szerző: Lakinger Béla

Néhány embernek elege lett abból, hogy a törvényeket semmibe véve nemi alapon osztogatják a támogatásokat.

Vizsgálatot indított a Stanford Egyetem ellen az amerikai Oktatási Minisztérium Állampolgári Jogi Hivatala (OCR), a férfiakkal szembeni elfogultság gyanújával. Érkezett ugyanis egy hivatalos panasz, miszerint az egyetemen számos oktatási program létezik csak nők számára, miközben a férfiaknak nem kínál hasonlót az intézmény – írja az amerikai Forbes online kiadása.

Szövetségi pénzből nem szabadna diszkriminálni

A panaszt Kursat Pekgoz, egy török ingatlancég, a Doruk vezérigazgatója és James Moore, a Stanford öregdiákja, a Dél-kaliforniai Egyetem (USC) emeritus professzora nyújtotta be. Úgy vélik, a stanfordi programok sértik a polgárjogi törvényt, amely tiltja a nemi megkülönböztetést a szövetségi pénzügyi támogatásban részesülő oktatási programokban – vagyis az Egyesült Államok szinte valamennyi egyetemén.

A kereset 27 olyan stanfordi programot sorol fel, amely Moore és Pekgoz szerint megsérti ezt az előírást. Az OCR öt ügyében vizsgálódik, ezek főleg üzleti, jogi, mérnöki tudományokra fókuszálnak. Pekgoz és Moore azt állítja, hogy a működésük illegális, mert a nevükből (Stanford Women in Business, Women in Stanford Law, Stanford Society of Women Engineers stb.) arra lehet következtetni, hogy kizárják a férfiakat.

A panasz szerint a nőket támogató programok egyszerűen elavultak, mivel a nők száma ma már meghaladja a férfiakét az egyetemi képzéseken.

Az Egyesült Államokban a nők az 1980-as évek közepe óta valóban több alapdiplomát szereztek, mint a férfiak. A Forbes ugyanakkor megjegyzi, hogy továbbra is alulreprezentáltak több területen, így az informatikai és a mérnöki alapképzésben szerzett diplomáknak mindössze 20, illetve 22 százalékát szerzik. 2018-ban pedig a nappali tagozatos MBA-képzésre jelentkezőknek mindössze 38%-a volt nő. A statisztikák szerint viszont jobb tanulmányi átlagot érnek el már a középiskolában, majd az egyetemen – még a hagyományosan férfiak által dominált szakterületeken (természetttudományok, technológia, mérnöki tudományok, matematika) is.

A Pekgoz-Moore páros máshol is küzd a vélelmezett diszkrimináció ellen, nemrég, például, peren kívül rávette a Santa Cruz-i Kaliforniai Egyetemet, hogy nyisson meg egy korábban csak nőknek fenntartott ösztöndíjprogramot férfiak számára is. És a törekvéseikkel nincsenek egyedül.

Egy másik magányos harcos

Mark Perry, a Michigani Egyetem emeritus professzora és az American Enterprise Institute vezető munkatársa több mint 600 panaszt nyújtott már a férfiakkal szembeni megkülönböztetés tilalmának megsértése miatt. Legújabb célpontjai a Clare Boothe Luce-ösztöndíjakat osztó egyetemek. E program 217 millió dollárt biztosít női hallgatók és professzorok támogatására, és mivel magánfinanszírozású, nem vonatkozna rá az említett törvény. Az alapítvány azonban nem közvetlenül támogat, hanem állami szervezeteken keresztül, így Perry szerint nem bújhat ki a szabály alól.

Szövetségi polgári jogi panaszt nyújtottam be több mint 20 olyan főiskola és egyetem ellen, amelyek CBL-finanszírozást fogadtak el illegális, csak nőknek szóló ösztöndíjak és professzori helyek biztosítására. Ezek közül a panaszok közül eddig tíz esetben indított szövetségi vizsgálatot az OCR. Minden új CBL-támogatást jogi úton fogok megtámadni. Országos botrány, hogy ennyi egyetem fogad el olyan támogatást, amely feltételként nemi alapon történő jogellenes diszkriminációt követel meg tőlük”

– írta Perry a lapnak. A CBL-ösztöndíjak programvezetője nem válaszolt a megkeresésre.

És akkor ott van még ez is:

Itt van még jó kis kontent