Az Oscar-díjas színész keményen bírálta a díj új diverzitási és befogadási normáit, és megvédte Laurence Olivier-t az 1965-ös Othello-adaptációban nyújtott alakításáért.
A PBS Firing Line című műsorának adott interjújában Richard Dreyfuss elmondta Margaret Hoover műsorvezetőnek, hogy mennyire nem ért egyet az új szabályokkal, amelyeket a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia szabott meg a legjobb film jelölésére alkalmas filmekre vonatkozóan.
Hoover így vezette föl a témát: „2024-től kezdve a filmek új szabványoknak kell, hogy megfeleljenek a legjobb film Oscar-díjára való jelöléshez. Az alulreprezentált faji vagy etnikai csoportoknak bizonyos százalékban jelen kell lenniük a stábban, illetve a szereplők névsorában. Mi a véleményed az új befogadási szabványokról?”
Dreyfuss, kurta válaszában pedig minden benne volt:
„Hánynom kell tőlük.”
Aztán bővebben is kifejtette: „Senki ne mondja nekem mint művésznek, hogy engednem kell a legújabb, legaktuálisabb elképzelésnek arról, hogy mi az erkölcs. Mégis mit kockáztatunk? Azt, hogy megsértjük az emberek érzéseit? Ezt nem lehet törvénybe foglalni. Hagyni kell, hogy az élet éljen, és sajnálom, de
nem hiszem, hogy van az országban olyan kisebbség vagy többség, amelyről ilyen formában kellene gondoskodni.”
Az Akadémia – a 2025-ös Oscar-gálára életbe lépő – új szabályozása szerint a legjobb filmre jelölt műveknek a négy új követelményből legalább kettőnek meg kell felelniük. Ilyen az, hogy a filmben legalább egy főszereplő valamely „alulreprezentált faji vagy etnikai csoporthoz” tartozzon, a forgató stábnak legalább 30 százalékban, legalább két alulreprezentált csoportból (nők, etnikai kisebbségek, LMBTQ+ emberek vagy fogyatékkal élők) álljon össze, illetve hogy a film témája ezen csoportok valamelyikére összpontosítson.
Olivier igenis remek volt
Dreyfuss megvédte az angol színészt, Laurence Oliviert is, aki Shakespeare Othello című drámájának 1965-ös brit filmadaptációjában feketére festett arccal játszott. Ez az odaát blackface-nek nevezett maszkírozás azért sértő, mert a 19. századi fehér előadók Amerika-szerte a rabszolgasorban élő feketék kigúnyolására használták a nettó rasszista, úgynevezett minstrel show-kban.
„Laurence Olivier volt az utolsó fehér színész, aki eljátszotta Othello szerepét, még 1965-ben” – mondta Dreyfuss. – „Igen, fekete arccal tette, és igenis remekül játszotta el a fekete bőrűt.”
Majd így folytatta:
„Ezek után azt mondják nekem, hogy soha nem lesz esélyem eljátszani egy feketét? Azt mondják valakinek, hogy ha nem zsidó, akkor ne játssza el a velencei kalmárt? Megőrültünk? Elfelejtettük, hogy a művészet egyszerűen művészet?
„Ez annyira meggondolatlan, és fölöslegesen atyáskodó: úgy kezeli az embereket, mint a gyerekeket.”
Dreyfuss egyébként távolról sem az egyetlen, aki aggódik a művészet korlátok közé szorítása miatt. A legtöbben a szabad humort féltik, erről mostanéban itt, itt, itt és itt írtunk.
Úgy indult, hogy nem mondják meg, ki, mit tegyen
Az év elején egyébként a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia elnöke, Janet Yang a következőket mondta az új szabályokról a Sky-nak: „Megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt. Olyan szabályokat akarunk, amelyeknek van értelme, és amelyek ébren tartják az emberek figyelmét, de nem mondják meg nekik, mit tegyenek.”
Úgy tűnik, ez nem jött össze.