Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású metálbandája öt éve adta utolsó koncertjeit, a frontember pedig már jóval korábban vissza akart vonulni. Mégis újráznak, mert van az a pénz. Mindig van az a pénz.
Kezdjük onnan, hogy szívesen soroltam volna ezt a cikket a Pénzed rovatba. If you know, you know – ahogy a művelt francia mondja, tengermély bölcsességgel a hangjában.
Mindössze két évvel vagyok fiatalabb, mint a Föld nevű bolygó eleddig legnagyobb hatású thrashmetal-bandája, a Slayer. A helyzetet súlyosbítja, hogy egészen pici kölökkorom óta extrémmetálon (is) nevelkedtem, úgyhogy
nekem a Slayer olyan, mint másoknak az anyaszentegyház. Nem véletlen a hasonlat, majd meglátod.
Nem azt mondom, hogy az 1981-ben alakult Slayer a thrash metal alfája és omegája, mert nagyon nem így van, de tény, hogy nélkülük sok mai zenekar és hangzás nem is létezne. Generációk nőttek fel a zenéjükön és nyertek inspirációt nekik köszönhetően. Épp ezért is volt rohadtul kínos, amikor a frontember, Tom Araya elkezdte lépten-nyomon hangoztatni, hogy ő mekkora keresztény: lényegében gyakorló katolikus.
Mindeközben persze jó pénzért eldanolászta a többnyire Kerry King által szerzett, masszívan vallás- és egyházellenes nótákat a fizetőképes dühös tinédzsereknek és a párás szemmel nosztalgiázó negyvenes-ötveneseknek. Külön pikáns, és rohadtul antipatikus, hogy nemcsak a nyíltan antiteista King, de maga a jó keresztény Araya is írt ilyen dalokat – mutatom a legismertebbet:
Ennek már lassan húsz éve, és én itt el is engedtem őket, pláne Araya interjúit olvasgatva, melyekben mindig a legbicskanyitogatóbb dumával magyarázza a hitelesség és az integritás teljes hiányát, mondván: azok csak szavak, neki belefér. Nos, nekem meg nem, és nem vagyok ezzel egyedül.
Ez nem gangsta rap, ahol lényegében nettó nagyot mondó szerepjáték az előadó-művészet, de nem is sárkánygyilkolós melldöngetős power metal, amit a fantasyregényekkel kell egy platformon kezelni. Ezek a – szerinte – csak szavak olyan társadalomkritikus sorok, amiket ha komolyan nem veszünk komolyan, rendesen vérciki és – kimondom – fölösleges lesz az egész produktum.
Szóval elkönyveltem őket így. A kompozíciós zseni, Jeff Hannemann 2013-as halála óta pedig végképp nem esett nehezemre elengedni a bandát. Amikor szóba kerülnek, vicceskedve meg szoktam jegyezni, hogy ha volna igazság, akkor
a Slayernek nevet kéne cserélnie a Hypocrisy nevű príma svéd deathmetal-zenekarral, de részemről ennyi.
Pont annyira érdekelt a 2019-es búcsúturnéjuk is, mint ahogy most ezen vitriolos sorok után gondolod. A sajátos felfogású, absztrakt gitárszólóiról ismert Kerry King is inkább egy szólóprojekten iparkodott, a pótolhatatlan Hannemann pótlására érkezett Gary Holt pedig visszatért a másik thrash-legendához, az Exodushoz. Néhány napja azonban bombaként robbant a hír, hogy idén újra színpadra lépnek.
A banda egyelőre két szeptemberi amerikai fesztiválkoncertet jelentett be, és bár a rajongók többsége örömmel fogadta a hírt, nem kevesen felrótták a zenekarnak, hogy ez a nagy visszatérés csak a pénzről szól, és hiteltelenné is teszi őket. Én az efféle vádakon már csak nevetek, hiszen annál hiteltelenebbek nem tudnak lenni egy ilyen húzással sem, mint amennyire eredendően azok már évtizedek óta.
Mindenesetre a minap ezeknek a kritikus hangoknak üzent a chilei származású jó keresztény frontember, Tom Araya felesége, Sandra, aki roppantul nem elegánsan csuklóból letrolloz mindenkit, aki kritikát merészel megfogalmazni a Slayerrel szemben:
„Szeretnék tisztázni valamit a trollok miatt. Tom tényleg úgy érezte, hogy végleg felhagy a zenéléssel. Több mint egy évig győzködtem őt, mire végre beadta a derekát. Tájékoztattuk erről a Slayer remek menedzsereit és minden további már az ő érdemük. Az biztos, hogy Tom nélkül nem jöhetett volna össze a nagy visszatérés, ehhez pedig az kellett, hogy folyamatosan nyaggassam őt. De nyugodtan lehet drámázni. Én a magam részéről inkább élvezni fogom a koncerteket, és örülök, hogy a férjem annyira szeret engem és a rajongókat, hogy bevállalta ezt.”
Szóval Tomás Enrique Araya Díaz annyira szereti a feleségét és a rajongókat, hogy némi elhanyagolható pénzmagért cserébe továbbra is hajlandó nagy duzzogva elénekelni a világnézetét és hiedelmeit megkérdőjelező, kritizáló, sőt gyalázó dalokat néhány nagyobbacska fesztiválon.
Magam nem hiszek semmiféle ember- és természetfölöttiben, de nem bírom ki, hogy soraimat ne egy idézettel zárjam Tom Araya Szent Bibliájából: „Nem tehetitek meg, hogy az Úr poharából is isztok, meg a gonosz szellemek poharából is. Nem ehettek az Úr asztalának ételéből is, meg a gonosz szellemek asztalának ételéből is.” (1. Korintus 10:21)