Onnan indult, hogy felejtse el a sportot, érje be a sétával. Nem fogadta el.
Justin Cadelago egyhetesen esett át az első nyitott szívműtétjén. Az orvosok a kelleténél szűkebb aortáját (ez a szívből induló fő verőér) próbálták helyre tenni, de kisgyerekkorában újra meg kellett operálni. Ezután – eltekintve a rendszeres kardiológiai vizsgálatoktól – viszonylag normális életet élt, sokat sportolt is.
Nem volt még 30, amikor kiderült, hogy újabb aortaműtétre van szüksége, és szerencsére az a beavatkozás is sikeres volt, gyorsan felépült belőle.
„Visszatértem az életemhez, és nem is nagyon gondoltam másra. Abban a korban az ember azt hiszi, hogy legyőzhetetlen”
– mondja a 37 éves amerikai férfi a Men’s Health online kiadásában megjelent cikkben.
Aztán eljött 2021-es hálaadás, Cadelago az egyik legfontosabb amerikai ünnep napján egyedül volt a New York-i lakásában. Akkor jött rá, hogy valami nagy baj van, amikor hívni akarta a kutyáját, és nem tudta kimondani a nevét.
„Képtelen voltam beszélni. Valószínűleg ez volt életem legrémisztőbb élménye, még mindig reszketek, ha rágondolok.”
Bement a kórházba, ahol rögtön tudták, mi a baja. Az ún. átmeneti iszkémiás roham (TIA) az agy vérellátási zavara, a stroke (agyi érkatasztrófa) enyhe formája, illetve erős előjele. A kialakulása valószínűleg összefüggött a szívproblémájával. Vérhígítót és véralvadásgátlót kapott, amelyek szedése mellett nagyon óvatosnak kell lenni, mert egy apró vágás is elállíthatatlan vérzést okozhat.
Sétát írtak elő
Ez azt is jelentette, hogy fel kellett hagynia a sportokkal, amelyeket addig űzött, a kosárlabdával és a boksszal. „Depressziós lettem, 35 évesen azt hitten, vége az életemnek.”
Az orvosok a sétát javasolták, de úgy érezte, azzal nem tudná csökkenteni a stresszt és a szorongást. Bár sohasem szeretett futni, könyörgött, hogy engedjék meg neki. Egy mérfölddel kezdte, lassú tempóban, aztán lassan növelte a távot, és
elkezdte érezni a futás mámorát.
Decemberben, egy hónappal a TIA után, benevezett egy februári félmaratonra. Minden nap edzett, a mozgás lett a legfontosabb az életében, és amikor beért a célba, sírva fakadt – úgy érezte, ez a legnagyobb sportteljesítménye a középiskola óta. Közben átalakította az életmódját, átállt a növényi alapú étrendre, légzőgyakorlatokat végzett, odafigyelt az alvására. A szorongása nem múlt el egyik napról a másikra, de ha rosszul érezte magát, elment futni, és tudta, hogy az segíteni fog.
2022 novemberében, egy évvel a stroke után lefutotta a New York Maratont, és azóta két másikon is túl van. Hazaköltözött a szülővárosába, San Franciscóba, és beleszeretett a terepfutásba, sőt már súlyzós edzéseket is végez.
„A futás megváltoztatta az életemet, lehetővé tette a stroke traumatikus élményének feldolgozását” – foglalta össze a történetét.