Egy neurológus és egy ultrafutó elmondja, hogyan építheted fel a sajátodat.
Idegtudós körökben talán sokan tudják már, de itt az ideje, hogy a világ összes, saját akaratgyengesége miatt magát az öngyűlöletig ostorozó halogatója is értesüljön arról az izgalmas felfedezésről, amely a Huberman Lab podcastben hangzott el a minap.
A neves amerikai neurológus, Andrew Huberman a nála is sokkal híresebb David Goggins Navy SEAL-veteránt, ultrafutót és -kerékpárost hívta meg a műsorába, és elmesélte, amit direkt neki tartogatott – nem véletlenül.
Az emberi agy elülső cinguláris kéregnek nevezett részéről eddig is sejtették, hogy az akaraterővel áll összefüggésben, és most a kutatók megfigyelték, hogy ideiglenesen megnagyobbodik, amikor a tulajdonosa olyasmit tesz, amit nem akar, például ha egy elhízott ember diétázik.
Olyannyira így van ez, hogy a sportolók esetében az átlagosnál mérhetően nagyobb a kérdéses agyterület – de ennek nincs semmi genetikai meghatározottsága, tehát bárki megnövelheti a sajátját, ha rendszeresen leküzd valamilyen kihívást. Még érdekesebb, hogy azoknál az embereknél, akik nagyon sokáig élnek, megtartja a méretét. Ezért talán „az élni akarás központja” is az agyban, ahogy Huberman fogalmaz.
Se isteni adomány, se hack
Gogginsnál alaposan betalál a téma. Felidézi, hogy egyszer azt mondták neki, „erős elmével áldotta meg a sors”, ő meg kiakadt ezen, mondván, még hogy a sors áldotta meg? Egy frászt, ez olyasmi, amit ki kell fejleszteni, évek, évtizedek alatt, nehézségek és szenvedés árán. Nem lehet megúszni:
„Az embereknek folyton a life hackekről magyaráznak, holott nincs semmiféle istenverte hack, öregem. Amiről beszélünk, azt például hogyan tudod fejleszteni? Úgy, hogy csinálod, csinálod és csinálod. Annyi a hack, hogy nagyon nagy szívás lesz”.
Huberman külön felhívja a figyelmet arra, hogy nem elég, ha az ember, mondjuk, keményen edz, ha amúgy szereti csinálni. Sokan azt gondolják, ha megvan az erőfeszítés, akkor minden egyre jobb lesz.
„Ez is része persze a dolognak, szükséges, de nem elégséges része, ahogy a tudományban mondjuk. Valójában a megpróbáltatás, a kísértés legyűrése az, ami a megfelelő agyterületet megnöveli.”
És vajon hosszú távon is megéri az embernek így kínoznia magát? Goggins szerint egyértelműen igen:
„Még a leggazdagabbak is, akiknek mindenük megvan, gyakran jönnek azzal, hogy úgy érzik, mintha valami hiányozna az életükből. Én nem érzem úgy, hogy bármit hiányolnék. Nincs annyim, mint nekik, de sohasem fogják azt hallani tőlem, hogy valamit hiányolnék. Már régen megtaláltam, éppen abban, amit akaraterőnek nevezünk.”
Azt állítja,
az emberek többségében ott marad a potenciálja 75 százaléka „leláncolva”, egyszerűen azért, mert nem akarja megtalálni az akaraterejét, az elszántságát, a bátorságát.
Mert könnyebb azt mondani, „én erre nem vagyok képes”.