A Dyson új gépe letépi a fejedet – és megköszönöd neki

Szerző: Bronson

Aki a huszonötezres porzsákosa helyett keres alternatívát zsebpénzért, az közismerten nem a Dyson célcsoportja. A legfejlettebb, minőségi háztartási eszközöket eleve a csúcskategóriás óriástévék és az űrhajóalkatrészek közé kéne elhelyezni az áruházakban, mert mind az árcímke, mind a technológiai fejlettségük ezt indokolná. Egy piezoszenzoros, Hyperdimium motoros cyberware-nek a kotyogós kávégépek között gubbasztani már-már megalázó. Gen5detect-mutatás a Bronsonon.

A britek több új porszívótípust is ígértek ezekre a hónapokra, frissítendő a V15 sorozat nyújtotta kínálatot. Az is remekbe szabott egy dög, de a most megjelent Gen5detect már azoknak szól, akik

még a szubatomi részecskére összezsugorodott Hangyaembert is szeretnék hanyagul felporszívózni a padlószőnyegről.

Ha jól értjük, ez az eszköz valójában nem is a V15 konkurenciája vagy folytatása kíván lenni, hanem inkább egy alternatíva azoknak, akik részéről a nagyobb szívóerő és még brutálisabb HEPA-szűrő valós igény.

Nézzük a mérnöki munkát!

Számunkra a Dyson azért rokonszenves, mert az innovátorokat mindig jobban csíptük, mint azokat, akik mások technológiáit lopják és sokszorosítják lélektelenül. Az angolok a feltaláló Sir James Dyson vezérletével mindenféle tudományos terület eredményeit ötvözve mókolnak ott, ahol korábban ennek nem volt komoly hagyománya: az otthoni tisztítóelektronikában.

A Gen5 az ígéret szerint most olyan szintre emeli a higiéniát, hogy egy kicsit nehéz is elképzelnünk, merre lehet innen majd továbblépni:

egy kórokozóban manapság egyetlen dolog kelthet rettenetet Karikó Katalin közeledő léptein kívül: a Gen5detect jellegzetes süvítése.

A gép újításai közül a legfontosabbak a korábbiaknál kisebb és erősebb motor, illetve egy nagyobb, hatékonyabb és a teljes belső szerkezetre kiterjedő HEPA-szűrő, A szívómechanika 135 000 fordulatot tesz meg másodpercenként, ezzel az eddigi legerősebb szívóerőt termeli, 280 légwattot.

Mit jelent a légwatt? A légwattot háztartási eszközökben használják a teljesítmény mutatójaként. Két tényezőből áll, az egyik a szívóerő (angolul suction), ami arra vonatkozik, hogy a gép milyen erős vákuumot képes létrehozni pascalban. A másik tényező a levegőáramlás (airflow) köbméter/másodpercben jelöli meg a rendszeren áthajtott levegő mennyiségét.

Robbantott ábra a Gen5 belső szerkezetéről

Az összehasonlítás végett: korábban ehhez hasonló (de ezt többnyire el nem érő) teljesítményt csak hagyományos, hálózati áramról működő, porzsákos masinák produkáltak, az álló, zsák nélküli, akkumulátoros eszközöknél ennek már a fele is menő volt. A 280 légwatt ebben a kategóriában brutális.

A leegyszerűsített menürendszerben három működési módban küldheted a kraftot: a környezetbarát (leggyengébb), a normál és a legerősebb, boost mód. Az utóbbit a legmakacsabb szennyeződések elhárítására ajánljuk. Olyan, mint amikor egy közintézményből szeretnéd eltávolítani a politikai kinevezetteket: van vele munka, van hangja, de sokkal tisztább lesz utána a levegő.

A fenti hasonlatnál maradva: a Gen5detect nemcsak bebörtönzi, de bent is tartja a rendszerben a kórokozókat, amiket a jól bevált módon, érintés nélkül pottyanthatsz oda, ahova valók. Hehe. Innen üzenem is a Dysonnak, hogy ne hagyják ki a ziccert: az ürítést a mozdulatról nevezzék el egyenesen shotgunnak.

A dizájn nem sokat változott: ugyanúgy passzol a modern, minimalista otthonhoz, ahogy az idősebb tesók

Motorteljesítmény ide vagy oda, a leglényegesebb fejlesztés a korábbiaknál is szigorúbb HEPA-szűrő. Eddig 0,3 mikronban garantálta a Dyson a kiszűrt és a gép tartályában tartott kórokozók méretét, de a limit itt már 0,1 mikron. Érthetőbben:

a legkisebb baktériumok is 0,5 mikronnál általában nagyobbak, így az új fejlesztésnek köszönhetően szinte minden fajtájuk gúzsba köthető a műanyag dobozban.

Infobox: mi a van a vírusokkal? Technikailag ez igaz a 100 nanométer fölötti vírusokra is. Bár a vírusok kisebbek a baktériumoknál, így előbbieknek pusztán egy része akad fel a rostán, de jó tudni, hogy a vírusok gyakran más részecskékhez, aeroszolhoz tapadva vannak jelen a pecódban. Ennélfogva ezek is nagyon hatékonyan eltávolíthatók.

Cool seprű jól söpör

Hasznos újítás, hogy a kijelző már nem az eddig felszívott kórokozók összmennyiséget mutatja, hanem valós időben írja, melyikből éppen mennyit kap fel az adott területen. Vagyis már nem azt szemlélteti, mennyi a teljes betakarított volumen, hanem azt, hogy mennyire tiszta éppen az adott szakasz. Így valahogy:

A géphez járnak a szokásos kiegészítők, fali dokkoló, és több spéci szívófej, köztük az újragondolt Fluffy Optic, melynek a világítását és a felépítését is tuningolták némiképp, a könnyebb használhatóság érdekében.

Ravasz helyett gomb, és újabb javaslatom a Dysonnak

Érdekes UX-megoldással a tervezők elhagyták a pisztoly ravaszára emlékeztető indítógombot, és egy szocreálosabb power on került az eszköz tetejére, a kijelző fölé. Ízlések és pofonok, nekünk jobban bejött a V15 megoldása, bár a porszívóelemzős szaksajtó egy része ebben nem ért velünk egyet. Én azt mondom:

a puskákon és a kontrollereken sem véletlenül van közvetlenül a mutatóujj alatt a ravasz.

Számunkra az szabályozhatóbb, dinamikusabb volt. Ez a gomb így elsősorban annak jó, aki folyamatosan, szünet nélkül szeretné a gépet járatni, és nem állítaná le a motort minden emelgetésnél és újabb felületekre, helyiségekre átcuccoláskor. Inkább azt nem értem, hogy ha már a gombot feltették a készülék fejére a mutatóujj helyett, akkor miért nem alakítottak egy kicsit a pisztolymarkolaton.

Az a formatervezés ugyanis logikusan arra való, hogy egy könnyű eszközt (értelemszerűen pisztolyt) egy kézzel könnyen megtarthass: a kétkezes, nehezebb tárgyakra egyfajta puskatus lenne az alkalmasabb, ami csökkenti a csuklóra és a könyökre eső terhelést.

Ha már ravasz nincs, akkor azért is lenne jobb egy riflestock-kialakítás, mert ez a gép majd fél kilóval nehezebb a V15-nél, így a legtöbb ember számára egy kézzel már körülményesebben forgatható. Szóval, Mr. Dyson: vagy maradjon a ravasz, vagy innováljanak önök egy új markolatot, legyenek szívesek! Üdv, Bronson

David Attenborough hangján képzelj most ide egy decens természetfilm-narrációt az áldozatára leső, ugrásra kész tigrisről

Vedd-e?

A Gen5 egy kiváló gép. Vannak a fentieken túl egyéb szimpatikus kedvességei is: például szétcsúsztatva, egyetlen mozdulattal átalakítható kézi porszívóvá, amivel beférsz a kisebb résekbe, sarkokba is. Mielőtt megveszed, az üzletben próbáld ki azt is, ebben a módban kényelmesen tudjátok egy (vagy két) kézzel használni, mert a tömege így sem csökken drámaian. A nagyobb súlyt mellesleg indokolja a méretesebb aksi is; a Gen5 10 cellás energiatárolója már 70 percet bír.

Szögezzük le, hogy az infláció nem tett jót a hightech-cikkek árképzésének, és mivel a Dyson cuccaiban annyi elektronika van, mint egy TIE-vadászban, a csúcsmodellek bolti ára már a négyszázat súrolja – 380 most éppen a hivatalos felületen. Nem dollárban, hanem ezer forintban.

Azt azonban te is tudod, hogy egy ilyet nem cserélgetsz le félévente: hosszú távra veszed. Másrészt amikor majd egy újabb modellre váltasz, még mindig elpattinthatod a mostanit, mert használtan is korrekten tartja az árát.

Itt van még jó kis kontent