Merthogy bár kevesen tudják, de volt neki olyanja. A dokumentum lenyűgöző betekintést ad az egykori császár lelkiállapotába, örökségéről alkotott nézeteibe, Franciaországgal való kapcsolatába, ellenségeinek cselekedeteibe és családi viszonyaiba.
Két nap múlva bemutatják Ridley Scott Napóleonját a magyar mozikban, és ha téged is érdekel a film, jusson eszedbe, hogy van számodra egy nyereményjátékunk: november 27-én hétfőn este 6-ra a kiadónk exkluzív vetítést szervez az Etele Pláza mozijába:
Úgyhogy eléggé adja magát, hogy mi is foglalkozzunk a bemutató hetén Bonaparte Napóleonnal. Miután a francia hadseregben eljutott a parancsnoki rangig, stratégiai zsenivé vált. 1809-re, 40 évesen olyan birodalmat épített fel, amely Európa nagy részét uralta. De ez nem volt tartós.
Mire végrendeletét megírta, még mindig csak 51 éves volt, és a dolgok drámaian megváltoztak körülötte. Annak ellenére, hogy a német író, Johann Wolfgang von
Goethe Napóleont egyenesen „félistennek” nevezte uralkodása alatti dominanciája miatt,
1815-ben Napóleon száműzetésbe kényszerült, miután a waterlooi csatában vereséget szenvedett Wellington hercegétől.
Élete utolsó hat évét második száműzetésben (az első után a francia partokhoz közeli Elba szigetéről még könnyedén és diadalmasan visszatért) töltötte az Atlanti-óceán közepén fekvő Szent Ilona-szigeten.
A Napóleonéhoz hasonló végrendelet ma már ritka, hiszen az ilyen dokumentumokat pusztán jogi okokból készítik egy elhunyt családtag hagyatékának rendezésére. És Bonaparte végrendelete ma már szokatlannak számít a benne foglalt nagy mennyiségű személyes vélemény miatt is.
Egyben lenyűgöző betekintést ad Napóleon lelkiállapotába, eredményeiről alkotott nézeteibe, Franciaországgal való kapcsolatába, ellenségei cselekedeteibe és családi viszonyaiba.
Földi maradványai
A napóleoni történelem tudományos világán kívül valószínűleg kevesen olvasták az egykori császár végakaratát, azonban sokan ismerik a temetésével kapcsolatos híres kérelmét, amely végső nyughelyén, az Invalidusok dómjában található kripta bronzkapuján is olvasható és így szól:
„Azt kívánom, hogy hamvaim a Szajna partján nyugodjanak a franciák között, akiket annyira szerettem.”
Napóleon 1821-es halála megrázta szülőföldjét, Franciaországot. Afféle halhatatlan figuraként megőrizte népszerűségét – különösen a napóleoni háborúk több százezer veteránja körében, akik még életben voltak, amikor elhunyt.
És bár sokan nem kedvelték, az elvesztése kapcsán érzett megrendülés még ellenségei körében is érezhető volt – különösen a britek körében, akik katonai vezetőként csodálták őt. Ennek ellenére kérését nem teljesítették azonnal, mert Szent Ilona brit kormányzója, Hudson Lowe megtagadta az egykori császár földi maradványainak hazaszállítását. Ehelyett a szigeten temette el a fenti képen látható parcellán. Napóleon kívánsága 1840-ben teljesült, amikor a holttestét exhumálták és visszavitték Párizsba.
Családja és barátai
Természetesen Bonaparte Napóleon végrendelkezett arról is, hogy pénzét és vagyonát családjára, barátaira és mostohagyermekeire hagyja. A dokumentumot azonban arra is felhasználta, hogy megosszon néhány gondolatot egyetlen törvényes gyermekével és örökösével, II. Napóleonnal, aki száműzetése óta elhidegült tőle.
Napóleon azt tervezte, hogy fia egy hatalmas birodalmat örököl majd, de bukása után már csak néhány doboz maradt utána olyan holmikkal, mint például fegyverek és ruházat. A száműzött császárnak fiához is volt néhány tanácsadó szava:
„Fiamnak azt ajánlom, soha ne felejtse el, hogy francia hercegnek született, és soha ne engedje, hogy eszközzé váljon az Európa nemzeteit elnyomó triumvirok kezében: soha nem szabad Franciaország ellen harcolnia, vagy bármilyen módon kárt okoznia benne; el kell fogadnia a mottómat: Mindent a franciákért!”
Második feleségét bízta meg végrendelete végrehajtásával, és fia folyamatos védelmével egészen addig, amíg elég idős nem lesz ahhoz, hogy saját maga törjön utat a világban. Sajnos II. Napóleon 1832-ben tuberkulózisban, alig 11 évvel édesapja után, mindössze 21 évesen meghalt.
Ellenségei
Napóleon Bonaparte számos francia katonai vezetőt is megnevez, akiket szeretett országa árulójának tartott: Marmont, Augereau, Talleyrand és La Fayette, akiket a végső vereségéért okolt. Végakaratának egy másik hírhedt sora fogvatartóira, a britekre vonatkozik, akik száműzték, és élete utolsó hat évében fogságban tartották Szent Ilonán.
A britek Szent Ilona szigetének választásával arra törekedtek, hogy a száműzött császárnak esélye se nyílhasson a második visszatérésre. Napóleon végrendeletében ez áll velük kapcsolatban:
„Idő előtt halok meg: az angol oligarchia és annak bérgyilkosa gyilkolt meg. Az angol nemzet nem késlekedik bosszút állni rajtam.”
Ezt részt néha szó szerint értelmezték, és állítólag hozzájárult ahhoz a pletykához, hogy Franciaország egykori császárát arzénnel, lassan mérgezték meg Szent Ilonán.
A történészek azonban igyekeztek rámutatni, hogy Napóleonnak valószínűleg nem állt szándékában azt sugallni, hogy aktívan, tevőlegesen meggyilkolták. Inkább a viszonylag rossz körülmények, amelyek között – családjától és nemzetétől elszakítva – tartották, egy végzetessé fajuló egészségi spirálba vezették.
A történészek egybehangzó véleménye ma az, hogy Napóleon utolsó napjaiban a gyomorrák szövődményeibe halt bele, és akkor sem lehetett volna meggyógyítani, ha Franciaországban maradt volna.