Le a kalappal Jeremy Renner vasakarata előtt: így mozog 10 hónappal a horrorbaleset után

Szerző: Lakinger Béla

Akarat mellett kellett még hozzá a világ összes terápiája, na de akkor is!

Amikor Jeremy Rennernek az év elején ripityára törtek a csontjai egy balesetben (a saját ratrakja gázolta el, miközben az unokaöccsét igyekezett menteni), kevesen gondolták, hogy még az idén ugrándozni látják, de úgy tűnik, a fickó elpusztíthatatlan.

Egy nemrég megjelent interjújából már lehetett sejteni, hogy nem áll rosszul lelkierő dolgában, és most igazolta, hogy 10 hónap alatt sikerült fizikailag egészen jól összeszednie magát. Egy Instagram-posztban mutatta meg, hogy bár a kondíciója érthető módon még messze van az ideálistól, az összeforrasztott tagjai meglepően mozgékonyak.

A videón egy autófeljáró betonján szökdécsel lefelé, majd az alján kifújja magát, és magas térdemeléssel felfut a meglehetősen meredek emelkedőn. Nem rossz teljesítmény kevesebb mint egy évvel a 30 csonttöréssel járó, szó szerint halálközeli élménye után!

„Ma tart éppen 10 hónapja a felépülésem. Ez volt az első próbálkozásom ilyen típusú mozgással (különösen meredek emelkedőn), könnyekre fakadtam az örömtől, a reménykedéstől és a hálától a támogatásotokért”

– írta a követőinek az 52 éves színész.

Renner döbbenetesen gyors gyógyulásához persze az is kellett, hogy lényegében korlátlanok a lehetőségei. Kicsit korábban ő maga számolt be arról, hogy mi mindennel próbálkozik: „Mindennap számtalan órányi fizikoterápia, peptidinjekciók, infúziók, őssejt, exoszóma, infravörösfény-terápia, magasnyomású kamra, hidegmerülés, és a lista még hosszan folytatható”.

Azonban hozzátette,

a kúra legfontosabb összetevője a saját akarata és elkötelezettsége volt az iránt, hogy felépüljön.

Itt van még jó kis kontent