A XVIII. század közepéről származó levelek sokaságát nyitották fel és tanulmányozták először megírásuk óta.
„Az egész éjszakát azzal tölthetném, hogy írok neked. Én vagyok a te örökké hűséges feleséged. Jó éjszakát, kedves barátom. Éjfél van, azt hiszem, ideje pihennem”
– írta Marie Dubosc a férjének.
Marie nem tudta, hogy férjét elfogták a britek, és soha nem fogja megkapni az üzenetét. Marie Dubosc a levél elküldése utáni évben meghalt, így nagy valószínűséggel soha többé nem láthatta szeretett férjét.
Ezek a feleségek, testvérek és szülők által a francia tengerészeknek küldött levelek végül soha nem jutottak el a címzettekhez, de több mint 260 évvel később, egy véletlen felfedezés nyomán most először bontották fel őket, és így
ritka betekintést nyújtanak a háború sújtotta családok életébe.
A hétéves háború alatt, 1757-58 között küldött leveleket többnyire a Galatée hadihajó legénységének címezték, a francia posta pedig kikötőről kikötőre továbbította őket abban a reményben, hogy eljut a tengerészekhez. Ám amikor a brit haditengerészet 1758 áprilisában elfoglalta a Galatée-t, a francia hatóságok továbbították a levélköteget Angliába.
Ott viszont évszázadokig bontatlanok maradtak, mígnem Renaud Morieux, a Cambridge Egyetem történésze fel nem fedezte őket a brit Nemzeti Levéltár digitális leltárában – egy fadobozban. Morieux-nak fogalma sem volt, mit talál majd benne, de kíváncsi volt a tartalmára. A dobozban három csomag levél volt, fehér szalaggal átkötve:
„Olyan érzés volt meghúzni a szalagot, mintha egy karácsonyi ajándékot bontanék ki. A szívem egyre hevesebben vert, és éreztem, ez valami nagyon klassz dolog lesz. Még az is lehet, hogy titkokat rejt”
– mondta a történész az NPR-nek.
Az összesen 104 levél nehéz, drága papírra van írva, és némelyiken vörös viaszpecsét is található. Ennek ellenére inkább az egyszerű emberek szavait tartalmazzák, semmint az arisztokráciáét – állapítja meg Morieux. Olyan hangok ezek, amelyek gyakran hiányoznak a történelmi feljegyzésekből.
„Ezek a levelek arról mesélnek, hogy az alsóbb osztályokhoz tartozó emberek hogyan kezelték a háború kihívásait, illetve szeretteik távollétét, és hogyan sikerült legyőzniük a távolság miatti és a bizonytalanságtól való félelmet” – mondja Morieux, aki hónapokat töltött a levelek olvasásával, eredményeit pedig hétfőn publikálta a francia Annales történelmi folyóiratban.
Egy levélben például egy 61 éves anya, Marguerite Lemoyne szidja fiát, Nicolas Quesnelt, amiért nem írt neki:
„Az év első napján írtál a menyasszonyodnak… Én többet gondolok rád, mint te rám… Mindenesetre az Úr áldásában gazdag, boldog új évet kívánok. Azt hiszem, rám már a sír vár, három hete beteg vagyok. Add át üdvözletemet Varinnak , egyedül az ő felesége révén hallok felőled valamit.”
Morieux az NPR-nek elmondta, hogy Lemoyne panasza „univerzális” családi dinamikát tár fel: „A fiú, aki a tengeren van, csak a menyasszonyának ír, és az anya nagyon megbántva érzi magát emiatt, sőt dühös” – részletezi Morieux – „És itt érzed, hogy van valami… igazán hosszú és régóta húzódó fejezet a családban az anya és a meny közötti feszültségekről.”
Morieux szerint a levelek jól demonstrálják a távolsági kommunikáció nehézségeit is az 1750-es években. A feladók közül sokan, mint például Lemoyne, valószínűleg írástudatlanok voltak, és üzeneteiket egy írnoknak diktálták. Arról nem is beszélve, hogy a
XVIII. század háborús háborús időszakaiban mennyire nehéz és megbízhatatlan ügylet volt levelet küldeni egy állandóan mozgásban lévő hajónak, ezért a családok gyakran több példányban is elküldték a leveleiket a különböző kikötőkbe.
Annak érdekében, hogy maximalizálják a szeretett személlyel való sikeres kommunikáció esélyét, a tengerészek otthon maradt szerettei minden egyes levélben több üzenetet zsúfoltak egyazon papírra, sőt, gyakran több család írt egy közös levelet, amelynek több címzettje is volt. „Emiatt némelyik papírlap minden felületét tinta borítja. Nemcsak felülről lefelé írtak, hanem sok esetben a margóra is” – avat be felfedezéseibe a francia történész.
Morieux számára a levelek azt mutatják, hogy a közösségek hogyan maradnak rugalmasak válság idején:
„A közösség erejéről van szó. Arról, hogy ezek az emberek csak úgy tudtak túlélni és dolgokat elérni, ha egymásra támaszkodtak.”