A brit színész filozófusként is kipróbálta magát, és ugyan nem emelkedett arisztotelészi magasságokba, kifejezetten érdekeset mondott.

A 46 éves Tom Hardy érdekes fazon: az elismert színész már szinte gyerekkora óta disztímiában, vagyis krónikus-neurotikus depresszióban szenved – ez a depresszió egyik legenyhébb formája, ami attól még durván meg tudja viselni az embert. Hardyval is ez történt: kamaszként rengeteg alkohollal és crackkel próbálta enyhíteni a tüneteket, emiatt teljesen szétesett, kicsapták az iskolából, és börtönbe is került – aztán terápiás segítséggel sikerült leszoknia.

Később, a kétezres években, színészi karrierje elején újra ráment a piára és a szerre, de rehab után lejött a cuccról, és azóta tiszta – és sokszor beszél küzdelmeiről és a mentális egészség fontosságáról. Többek közt szorongásáról is: saját bevallása szerint mindentől fél.

Ezek után nem csoda, hogy magának való fazon, aki szívesen tölti egyedül az idejét.

Munkatársai szerint nagyon barátságos, és mindenkivel szívesen beszélget, de sokszor a forgatási szünetek során inkább a lakókocsiban lazul egyedül, mint a kollégáival.

Beszélt is az egyedüllétről:

– mondta.

Persze ez nem egy univerzális igazság, hiszen emberfüggő, ki hogyan viseli az egyedüllétet – nyilván az extrovertáltak nehezebben –, de abban mindenképp igazat adunk Hardynak, hogy nem kell félni a dologtól. Persze nem arról van szó, hogy az ember teljesen izolálja magát, és vonuljon el remetének a hegyekbe, de időnként nem árt saját magunkkal is időt tölteni: ez egy fontos lépés az önismeretben.

Lényeges, hogy mindenki megtanulja, hogyan tudja élvezni az egyedüllétet: úgy tartják,

az ember csak akkor lehet igazán boldog egy társas kapcsolatban, ha egyedül is az, és el tudja fogadni önmagát

– így nem egy másik embertől teszi függővé a boldogságát.

Szóval nem érdemes parázni az egyedülléttől, sőt, érdemes beiktatni néha egy kis embermentes lazítást – csak nem szabad túlzásokban sem esni, mert hosszú távon az is káros lehet az mentális egészségre.