A színész, aki minden pénzéről lemond, hogy segíthessen

Szerző: Lakinger Béla

A gazdag celebritások lelkiismerete: Michael Sheen.

A minap ismert emberek egy csoportja nyílt levelet írt Rishi Sunak brit miniszterelnöknek azt kérve, hogy vezessen be a szigetországban egy újabb munkaszüneti napot. A koncepció szerint arra buzdítanák az embereket, hogy ezt a napot az önkénteskedésnek szenteljék, mert az elmagányosodással és más mentális problémákkal küzdő társadalomban nagy szükség lenne az összetartozás erősítésére.

Az aláírók között akad politikus, újságíró, főpap (a canterbury érsek), a szórakoztatóipar ismertebb nevei közül pedig ott van Michael Sheen. Csodálkoznánk is, ha pont ő hiányozna, mert a walesi színész szociális érzékenysége szinte példátlan a maga közegében. Talán nem mindenki hallott róla, ezért érdemes felidézni, hogy két éve bejelentette,

egyszemélyes társadalmi vállalkozássá lényegül át, nonprofit színész lesz belőle.

Ez alatt szerencsére nem azt értette, hogy ingyen vagy költségtérítésért fog dolgozni a milliókat kaszáló stúdióknak, hanem azt, hogy amit nélkülözni tud, azt lényegében mind rászorulóknak adja.

Pénz kell a hajléktalanoknak? Eladom a hajlékomat

Azután határozta ezt el, hogy beszállt a hajléktalanok foci-vb-jének megszervezésébe, és egy ponton azzal szembesült: elfogyott a pénz, ezért az egész esemény meghiúsulhat. Gondolt egyet, eladta a nagy-britanniai és az amerikai házát, az a pénz mentette meg a tornát.

„Félelmetes és borzasztó stresszes volt, még sokáig fogok fizetni ezért a döntésért. Viszont rájöttem, hogy csinálhatnék még ilyet, és ha tudok még pénzt keresni, akkor nem megyek tönkre”

mondta annak idején a Bigissue.com-nak.

Azóta már felajánlott 50 ezer fontot (kb. 23 millió forint) egy walesi diákoknak létrehozott ösztöndíj finanszírozására. Később visszaköltözött a szülőhelyére, és rendszeresen kisebb adományokkal segít helyi civil kezdeményezéseket.

Respekt!

Itt van még jó kis kontent