A félrelépők három fajtája, és amire a másik számíthat tőlük

Szerző: Lakinger Béla

A hűtlenségnek persze sok oka lehet, de ezek az alaptípusok.

A nyugati országokban a felmérések szerint a házasságok 40 százalékában fordul elő hűtlenség. Akit megcsaltak, annak ez aligha vigasz (legalábbis eleinte), de a szakemberek szerint nem minden megcsalás egyforma. A kutatások szerint ugyanis a félrelépők három fő csoportba sorolhatók, és egyáltalán nem haszontalan tudni, melyikkel van dolgunk.

#1 A bántalmazó

Esetenként fizikailag is bántalmazhat, de nem feletétlenül. Kontrollmániás, másokat is irányítani akar, egyébként a szeretőjét is beleértve. Valószínűleg nem fogja fel, hogy fájdalmat okoz, vagy ha igen, nemigen törődik vele.

Az ilyen típusú félrelépő alkalmanként meg tud változni, de ritka, hogy eljusson az őszinte megbánásig és a változás iránti vágyig. Esélyesebb, hogy a lebukás után megtanulja, hogyan legyen még óvatosabb.

#2 A problémákkal szembenézni nem tudó

Azért megy bele a házasságtörésbe, mert eleve nem volt meg az érzelmi érettsége az évtizedekig tartó elköteleződéshez – sőt, gyakran kiderül, hogy a partnerével is ez a helyzet. Alapvetően jó ember, jót akart, komolyan is gondolta, a gyermekkora azonban nem ruházta fel olyan készségekkel, hogy a szerelmet és a barátságot hosszú távon fenntartsa.

A kezdeti időszak után előjönnek a gyerekkorból eredő érzelmi problémái, kialakul a távolságtartás, a kommunikációs zavarok, ő pedig a saját igényeit a házastársa iránti tisztelet fölé helyezi.

Nem akarja megbántani a másikat, pláne a gyerekeit, ezért nem néz szembe az elégedetlenségével, nem veti fel a problémát, nem kezdeményez válást.

Inkább a hűtlenséget választja, bár nyomorultul érzi magát tőle.

Amennyiben a másik fél meg akar és tud bocsátani, az ilyen kapcsolat esetleg megmenthető. Akkor van remény, ha a vétkes kész szembenézni a mögöttes problémáival, nyitott a kommunikációra és hajlandó segítséget kérni.

#3 A gondoskodó

Olyan házastársa van, aki valamilyen krónikus egészségügyi problémával küzd, és a betegség miatt nem tud teljes életet élni. Az egészséges partnernek választania kell: marad, és tiszteletben tartja a fogadalmát, vagy elhagyja.

A másikat szenvedni látni, adott esetben az ápolására sok időt és energiát áldozni nagy kihívás lehet, ez az áldozat sokszor megváltoztatja az ember hozzáállását, és nem mindig a legjobb irányba.

via

Itt van még jó kis kontent