Kiválogattuk az induló évad legizgalmasabb produkcióit, abszinttriptől a punk Petőfiig.
Azt hiszed, a színház egyet jelent a poros kőszínházi darabokkal, modoros hangon beszélő ripacsokkal, agyonbonyolított királydrámákkal, papírmasé díszletekkel, vagy lila ködbe vesző, öncélú, a színes sálas rendező nagyságát bizonyítani hivatott, összekacsintós zagyvaságokkal? Esetleg a hollywoodi akciófilmeket kepesztve utánozni próbáló, de arra lényegéből fakadóan képtelen, így szekunder szégyennel kecsegtető, kínos bulvárszínházi produkciókkal?
Akkor jó helyen jársz: jelen írásunk célja, hogy alaposan rád cáfoljunk!
Megmutatjuk, hogy az egyre inkább kivéreztetett, két partra, a remény színházára és a renitens, libcsi devianciaorgiára szakadt magyar színházi szakmában is vannak friss, fiatalos gyöngyszemek,
amelyek nem rágják a szádba a mondandójukat, mégis értékesek, egyediek, érdekfeszítők és újszerűek. Felráznak, mint egy jó koktél, miközben úgy gondolkodtatnak el, hogy nem zsibbad tőle a fejed. Vagy de, csak a jó értelemben. Olyan előadások ezek, amelyekre nem csak akkor érdemes elmenni, ha a nőd elrángat, hanem akár egy jó haveri sörözés előtt is. Ha így teszel, garantáljuk, hogy a kézműves remekek mellett hajnalig lesz miről beszélgetni!
Egy részük ráadásul lastminute-ajánlat, hiszen a független színházak közül már csak páran tartják magukat, kötéllel a nyakukon, a kirúgásra váró zsámolyon lábujjhegyen egyensúlyozva: az idei lesz az Átrium utolsó évada, az RS9-nek a színészek gázsijára sem futja, a TÁP a jövő nyári végleges bezárást fontolgatja. Szóval lassan nagyobb eséllyel kérhetsz autogramot a kedvenc színészedtől, ha pizzát rendelsz, mint ha színházba mész.
Díjazottak
Írásunk apropója – az évad indulása mellett – az, hogy a Színházi Kritikusok Céhe odaítélte az előző évad legjobbjainak járó díjakat. Érdemes végigszemezgetni a listát, legalábbis megjegyezni a címeket, a legtöbbre ugyanis már hónapokkal előre elfogynak a jegyek.
Ajánlónkban nem kizárólag minőségi szempontokat vettük figyelembe: amellett, hogy a kimagasló nívó persze feltétel, igyekeztünk a hagyományos kőszínházi darabok helyett olyan különlegességeket gyűjteni, amelyek a székhez szegeznek. Így maradhatott le a listáról az Örkény egyébként remek Solnesse a briliáns Mácsai Pállal a főszerepben, továbbá személyes szívfájdalmam, hogy Pintér Béláék is kimaradtak, mivel a Réka és az Oltatlanok egyrészt direkt folytatás, másrészt sajnos nem tartozik a társulat legerősebbjei közé.
Katona József Színház – Magányos emberek
Tarnóczki Jakab rendezése a szó minden értelmében antiszínház. Az aprólékosan felépített üvegkalitkán – hőseink horányi házán – és az immár karakterben lévő, molyoló főszereplőkön át vezet utunk érkezéskor a nézőtérre. Az előadás bizonyos pontjain kötelezően választható, hogy a színészekkel partizva eresszük ki kicsit a gőzt – nincs mese, részeseivé kell váljunk ezeknek a kismagyar tablóvá konstruált, mégis sorsszerűen esetleges életeknek.
Azt se tudjuk, hova nézzünk, mégse takarhatjuk el a szemünket, hiszen a ház minden szegletében történik valami, mi pedig szükségképpen voyeurök vagyunk. A feszültség egyre nő, ahogy a generációs drámában a frissen anyukává lett Katához és Janeszhoz, az életüket épphogy elkezdő két fiatalhoz a keresztelőre érkező szülők után egy couchsurfingről ismert régi kaland is betoppan, miközben tulajdonképpen végig nem történik semmi. Előrelépés biztosan nem.
A színdarab sokszor a kimondatlannal meséli a legtöbbet, amikor a hat karakter mindennapi, beszédes mókolását, apró, titkolni vágyott mozdulatait, beszédes pillantásait kukkolóként figyelhetjük. A legjobb értelemben vett csehovi kamaradráma Gerhard Hauptmann szövege alapján, de a színészek improvizációinak rögzítésével készült, és velejéig magyar.
A generácikós különbségek, a párbeszéd hiánya, az alkoholizmus, az észrevétlenül eltelő életek nagyon ismerős problémák. És miközben felmutatja a magyar valóságot, a Magányos emberek végig empatikus minden karakterével. Görbe tükör, foncsor nélkül.
Katona József Színház – Hedda Gabler
Hedda Székely Kriszta interpretációjában és Jordán Adél elsöprő erejű alakításában maga a sátáni őserő, a mindent felemésztő, önmagát sem kímélő erdőtűz; vagy örvény, amely annál nagyobbra hízik, minél több áldozatot nyelt el. Érzéketlen, de érzéki, önző, de önsorsrontó, gyerekes, de életunt, belül üres, szomját oltani mégis képtelen. Balázs Juli díszlete is az ibseni Hedda végzetén végigvonuló, gyilkos kettősséget tükrözi: fényűző, de élhetetlen, puritán, de magamutogató.
A hat színész egyenletesen kiváló alakítást nyújt. A dramaturg, Szabó-Székely Ármin merész, jó érzékkel elvégzett rövidítései révén az alig másfél órás, az elidegenítés brechti V-effektusával élő, mégis húsbavágó, egyfelvonásos előadásnak remek a húzása. Minden sallangtól mentes, épp ezért erőteljes: beszippant, fel- és megemészt, akár az örvény, a femme fatale, azaz Hedda maga.
Nemzeti Színház – Woyzeck
Ifj. Vidnyánszky Attila erőtől és tesztoszterontól kicsattanó, vérgőzös és pesszimista adaptációja Büchner utolsó, befejezetlen drámájából kakukktojás a listánkon, hiszen már 2018-ban bemutatták, amikor is elhozta a legjobb előadásnak járó díjat a kolozsvári Interferenciák fesztiválról és a 2019-es, épp az utolsókat rúgó Pécsi Országos Színházi Találkozóról is. A covid azonban akkor megtörte a röptét, szerencse, hogy idősebb Vidnyánszky a Nemzeti műsorán tartja az előadást.
A ifj. Vidnyánszky-Vecsei páros alig kétórás rendezése olyan, mint egy durvább abszinttrip – azt sem tudjuk, hova kapjuk a fejünket a már-már vígjátékig fokozott abszurdban, ahol minden pillanatban történik valami – újabb látomásos figurák vonulnak át a színpadon a dübörgő zenére, miközben szájtátva bámuljuk a csodálatosan lepukkant panellakást megelevenítő díszletet.
Nevetünk, bár nem kéne, így szükségszerűen magunkba is nézünk: mégiscsak egy nyomorban tengődő, XXI. századi család élete hullik darabokra a szemünk előtt. De olyan vibrálón, látványosan, viccesen és színesen, egyszóval pimaszul fiatalosan, hogy a végére még a káoszt is megtanuljuk: önmagáért szeretni.
Örkény Színház – Lidércek, Shaxpeare, Delírium
Az megvan, hogy Závada Peti, egy AA-csoport vezetője, egy rakás leszokófélben lévő drogos, Puck, egy szamár, egy szonár és egy szamovár bemegy a kocsmába, és a pultnál EU-támogatást kérnek, miközben a szomszéd asztaltól Szentivány Néni figyeli… vagy lehet hogy épp álmodja őket? Na, ugye!
Efféle hagymázas víziót csak Závada Péter és az Örkény all-stars csapata kotyvaszthat össze Shakespeare varázsos Szentivánéji álmából, no meg persze a társulat aktualitásokban és gegekben bővelkedő improvizációiból. Ugyan az előadásnak csak október 6-án lesz a premierje, a nyílt próba alapján már most garantálom, hogy a bemutatón szem nem marad majd szárazon!
Örkény Színház – The Black Rider
Azt hitted, az őrületet nem lehet fokozni? Fogd meg a ruhatári bilétám! Robert Wilson, a ma élő legnevesebb amerikai színházi rendező 1990-ben összeállt a rock bourbon-hordóban áztatott hangú atyaúristenével, Tom Waitsszel, hogy A bűvös vadász című Weber-operából összeüssön egy kifejezetten felnőtteknek szóló, pszichedelikus rocky horror-show-t.
Az eredeti szövegkönyvet a beatgeneráció egyik kiemelkedő tagja, William S. Burroughs írta, aki A bűvös vadász történetének mámorában Tell Vilmos legendáját megidézve megpróbálta lelőni az almát a felesége fejéről – és a kísérlet sajnos nem sikerült.
Az elképesztő látványvilággal, jelmezekkel és nagyzenekaros rockbandával operáló előadás asszociatív képekben, hátborzongató haikukban értelmezi újra az örökérvényű fabulát az ördöggel való lepaktálás kockázatairól és mellékhatásairól egy fizikai és koncertszínházi tripben, talán még horrorisztikusabban, mint tette azt Stephen King a Hasznos holmik megírásakor.
Az előadást a kortárs színház ifjú titánja, a nézőt a konfortzónájából kilökdöső, a kísérleti és punk megoldásokat imádó, nem hagyományos narratív eszközöket előszeretettel próbálgató Polgár Csaba rendezte. A fenti trailer jogi okokból sajnos sem a zenéből, sem a szövegből nem tartalmaz részleteket, de a képi világból és az atmoszférából alapos kóstolót nyújt. A bemutatóra október közepéig még várni kell.
TÁP Színház – Utas és holdvilág
Könnyen lehet, hogy az utolsó évadát futja a Tilos az Á Performansz Színházból Vajdai Vilmos vezetésével TÁP Színházzá alakult független csapat, és vele egyik legextrémebb, leglátványosabb kísérlete.
Állítom mindezt az Utas és holdvilágról úgy, hogy a csapat nevéhez köthető kirakat- és alvószínház, az egyetlen néző kénye-kedve szerint személyre szabott egyperces produkció, az aznapi előadásokról a performanszra hullafáradtan beeső színészek roastolására, illetve a színészek és a nézők így közösen átélt szekunder szégyenére építő Minden Rossz Varieté is a TÁP repeortárjának része.
Kezdjük azzal, hogy az Utas és holdvilág a Nibelungok gyűrűjét is zavarba ejtően hosszú, 5 és fél órás előadás, mivel egy az egyben, szóról szóra (!) felmondja Szerb Antal csodálatos történetét. Ja, és egy vetítésekkel, Escher mestert megszégyenítő térbeli megoldásokkal és fokozatos zenével-zajszennyezéssel operáló playback-előadásról beszélünk…
Így lehetséges, hogy a Laboda Kornél a 2002-es rádiójáték főszereplője, Bodó Viktor hangjára, Törőcsik Franciska Ónodi Eszterére, Fátyol Hermina pedig Marozsán Erikáéra tátog az előadás teljes időtartama alatt. A rádiójáték rendezője ráadásul az egész dialógustest mellé atmoszférateremtő, a történet egyes fedettebb rétegeit kiemelő, a dialógusokat kiegészítő hangeffekt-konstrukciókat kevert, amit a Trafóban látható előadás egy egy az egyben megtartott.
Az előadás előképe, a Keresők a néhai Molnár Gál Péter (a híres MGP) kritikus szerint
„akusztikus-vizuális tombolás. Fülbéli-szembéli orgia. Matrix a színpadon. Op-art, pop-art, dadaizmus, széthullásizmus, kollázs, pátosz és paródia faltól falig. Digitalizált valóság. Őrült látvány, eszelős hallvány célszerűen működtetve.”
MGP ritkán élt eufemizmussal, de ezt annak érzem. Az Utas és holdvilágnak még nincs az idei évadra meghirdetett időpontja, de a társulat produkciós vezetőjétől megtudtam, hogy november közepén terveznek még tartani két utolsó előadást belőle. Honlapot figyelni, kezeket az egérre, mert a jegyeket pillanatok alatt elkapkodják!
Trip Színház – A tizennégy karátos autó
A tizennégy karátos autónak az idei évadra szintén nincs még kurrens előadás-időpontja, de mivel nyáron hatalmas sikerrel ment a Ram-Art Színházban, előtte pedig szabadtéri színpadokon, a Várkert Bazárban, a Városmajori Színpadon és a Trip hajón dugig megtöltötte a nézőteret, reménykedhetünk benne, hogy hamarosan csak lesznek dátumok.
Születésekor azonnal kultstátuszba avanzsáló koncertszínházi előadásról van szó, amely Rejtő Jenő fergeteges regényét tökéletesen adaptálja a főszerepben brillírozó, legendás Mikó Istvánnal, Dankó Istvánnal, Rába Rolanddal, és a komikusi vénáját alaposan kihasználó Mertz Tiborral. Az előadást az Egy őrült naplójával sztárstátuszba kerülő, mindig zseniális Keresztes Tamás rendezte.
Mivel koncertszínházi előadásról van szó, nonsalansz kiemelt szerepet játszik benne a zene, amelyet a Heaven Street Seven és a Szűcsinger alapító zeneszerző-dalszövegíró-énekese szállított, és a Budapest Bár adja elő. Rejtő képregényes világának megidézését nemcsak a zene, de a dalszövegek, a színészek elemelt játéka, a csodálatos, rajzfilmes díszlet és jelmez is remekül hozza.
Az előadást – vélhetően a Budapest Bár felvonultatása és a különböző társulatokból érkező színészek miatt – évadonként csak egyszer-kétszer játsszák – garantált teltházzal -, úgyhogy jobban teszed, ha résen vagy, ha egy csajoddal közös, feledhetetlen-felhőtlen estére vágysz, amelynek során megelevenednek a legemlékezetesebb rejtői figurák!
Tulipántündér – Petőfi x Szendrey: Szabadakarat>>>>
A Toxikomát is jegyző Tulipántündér előadásának címe telitalálat – elsőre ugyan felvonjuk a szemöldökünk, de az X és a Szabadakarat>>>> annyira zégenerációs, illetve annyira akkurátusan leírja az előadás célközönségét, mondanivalóját és zsánerét, hogy besírunk.
Az előadásban, amely leírása szerint a reformkor első celebpárja, Petőfi és Szendrey különc szokásait, együtt töltött két évük felfokozott érzelemvilágát, véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül, és mesél köré egy térben és időben is szabadon mozgó, koncerthangulatú történetet, Schoblochler Barbara, Ember Márk, AKC Misi és Filo énekel, illetve – nyilván – rappel.
A darab a rendező, Almási-Tóth András szerint nem a mainstream Petőfit mutatja be, hanem a lázadó, önkifejező, önkereső figurát – ejtsd: a megtestesült punkot.
„A fizikai színház kifejező eszközeinek segítségével egy olyan színpadi szövetet szeretnénk létrehozni, amiben ugyan fellelhető az átélhető emberi történet, de a jelenetek ritmusa sokkal közelebb áll a mai fiatal generáció vizuális kultúrájához, az Insta- és Tiktok-videók tempójához és látványvilágához”
– írják az alkotók.
“A darab zenei világa egyfajta Gen-Z-koktél, melyben a mai pop-rock és alternatív rock friss hangzása és az újhullámos magyar rap tökéletesen megfér egymás mellett. A Szabadakarat>>>> tehát a legfiatalabb generáció zenei nyelvén meséli el Petőfi Sándor és Szendrey Júlia történetét, mégis generációkon túlmutatva mindenkihez szól és kísérletet tesz arra, hogy új arculatával kiterjessze a magyar zenés színház műfaji kereteit” – mondta Bella Máté, a darab zenei producere.
A különlegesnek ígérkező darabot (szintén formabontó módon: a fővárosi Erkel Színházban) mindössze október 21-én és 22-én játsszák majd. A prózai főszerepben a többek között az Aranyéletből, A játszmából és A királyból ismert Staub Viktóriát és az alternatív színházas Tóth Mátét láthatjuk, az énekes főszerepekben pedig Schobochler Barbara, a Blahalouisana alapító-frontembere és a vígszínházos Grund sztárja, Ember Márk hasít. Ez az egész annyira extrém, hogy talán én is meglesem.