Ezeket kell tudnod, mielőtt elindulsz az új gatyádért – farmervásárlási gyorstalpaló

Szerző: NLD

Sosem volt még ennyire változatos a farmerkínálat, mint mostanság, úgyhogy érdemes rendet vágni a beszerzés dolgaiban, ha az őszre beújítanál egyet.

Az utóbbi időben jelentőset változtak a farmertrendek: olyan fazonok tértek vissza, melyeket legutóbb a 2000-es évek elején láttunk, és az örök érvényűnek gondolt stílusok hovatovább egyik napról másikra cikivé váltak. Legalábbis a fashionisták és a Z-generáció tagjai szerint – mert ahogy Yves Saint Laurent mondta:

„A divat megfakul, a stílus örök.”

Következzen hát a három legkurrensebb farmerfazon – meg egy olyan szabás, mely parkolópályára került.

A skinny-farmer halott

Oké, túlzás ezt kategorikusan kijelenteni, mert vannak, akik ragaszkodnak hozzá, de az cáfolhatatlan tény, hogy egyre ritkábban látni pálcikalábas sziluettet az utcákon. A skinny

Hedi Slimane 2005-ös Dior-kollekciója után valósággal leigázta a farmerdivatot: mindenki bokát és minden mást is szorító gatyát kezdett hordani,

de így közel húsz év után tényleg érdemes félretenni ezeket végre.

Persze patentul tud mutatni egy fekete skinny egy bőrdzsekivel, ám elegánsabb inggel vagy épp zakóval elég nehéz stílusosan lehozni. A szűk gatyák amúgy is inkább az alacsony testtömegindexszel bíró férfiakon mutatnak jól – de 30 felett pedig az ember hajlamos így festeni bennük:

Emellett a a ezek a gatyák a pamut mellett jelentősen tartalmaznak elasztánt is, ha ez elmarad, akkor csak cipőkanállal és-vagy disznózsírral tudod magadról lefejteni a gatyát.

Az elasztán vékonyabb anyagot eredményez, így ezek a nadrágok kevésbé strapabírók, mint 100 % denimből készült társaik. Ha szívügyed a szűk farmer, de felcsúszott pár kiló, próbáld ki az engedékenyebb szabású, kényelmesebb slim-nadrágokat – de most szinte minden fazont megtalálsz a divatüzletek kínálatában.

A fazon haláláról a nyáron külön kiscikkben is megemlékeztünk:

Csizmás kandúr kedvence: bootcut

Lenny Kravitz bootcutban

A trapéznadrág szolidabb tesája, a csizmához kialakított bootcut azonban visszatért a (tetsz)halálból. Bár egy ideig valóságos divatbűnnek számított, ’18-ban egyszer csak felbukkant egy Balenciaga-kifutón, aztán a Celine és az Acne Studios kollekciói berobbantották, ami egy ideje már a fastfashion-üzletekbe is begyűrűzte. Sőt,

még a Levi’s is visszahozta a klasszikus 517-es modelljét a hetvenes évekből.

Ez a combban viszonylag szűk, térdtől lefelé bővülő fazon jól passzol a legtöbb testalkathoz, és optikailag magasít. De nem annyira könnyű viselni: ha mondjuk nem megfelelő sneakerrel párosítod, könnyen azt hihetik, egy 2000-es évekbeli numetal-zenekarban játszol. Ám ha van egy állat csizmád hozzá, szinte olyan menő lehetsz, mint Brad Pitt a Volt egyszer egy… Hollywoodban.

A diótörő csípőnadrág

Steve McQueen egyenes szárúban

Sokakat a hideg kirázza tőle, ám úgy tűnik, a rettegett csípőnadrág is vissza-visszatért a férfidivatba. Persze vannak előnyei, például

tökéletes, sokat mutató választás, ha valami oknál fogva ledobnád felsőtestedről a textilt, hogy megsétáltasd a kidolgozott külső ferde hasizmaid,

de könnyen tömzsi hobbitlábakat csinál, és gyakran kicsúszik belőle a betűrt ing. És akkor a kőművesdekoltázsról vagy a kivillanó – bulikon Calvin Klein, hétköznapokon marveles – alsógatyákról még nem is beszéltünk.

Csak egyenesen

Bár a bő nadrág is népszerű, bizonyos kor felett nehéz úgy stylingolni, hogy ne álljon röhejesen. Ráadásul ha alacsonyabb vagy, el is veszel a textilrengetegben. Az egyenes szabású (straight-fit) farmer viszont voltaképpen mindenkinek jól áll, mely tézist alátámasztja az ikonikus Levi’s 501 töretlen népszerűsége. Sokak szerint soha nem készült és nem is fog készülni jobb farmer az 501-esnél, és nem mondjuk, hogy nincs igazuk.

Kényelmes, nem szakad ki akkor se, ha körbepörgőrúgással brillírozol, és előnyös minden testalkathoz.

Csak pörgess végig egy streetstyle-blogot vagy egy divatmagazint, biztosan találsz legalább egy fashionistát vagy modellt, aki 501-est visel. Beszerezheted frissen-ropogósan, és viszonylag drágán is. De ha egyedibb és pénztárcabarát Levi’sra vágysz, a vintázsdarabokat ajánljuk.

Ha egyenes szabású nadrágról beszélünk, szóba kell hozni a legendás magyar farmermárka, a Trappert is: ha strapabíró, klasszikus farmert keresel, ráadásul igen jó áron, és még a magyar gazdaságot/divatszakmát is támogatnád, mindenképp nézz be hozzájuk.

Milyen anyagból legyen

Ugyanis denim és denim közt is van különbség. A legtöbb bolti farmert előmossák, hogy lágyítsák a szövetét, és hogy elkerüljék az indigófesték elmaszatolását, meg hogy csökkentsék a zsugorodást. Viszont vannak nyers (úgynevezett raw) farmerek is, melyeket előmosás nélkül vehetsz meg.

Hátrányuk, hogy legalább 30+ rugóról indul az áruk, és elég kemények-merevek – ha ilyet választasz, az első hetekben Robotzsaruként fogsz bennük járkálni. Plusz az indigókék festék is összemaszatolhatja a cuccaid.

A raw-ok előnye: ha túléled a beavatási szertartást, igencsak egyedi gatyád lesz, mely tökéletesen passzol is rád.

Feltéve, ha nem mosod ki: mert ha igazi farmerguru akarsz lenni, távolítsd el a szennyeződéseket házi módszerekkel, fertőtlenítéshez pedig zacskózd be a farmert, és dobd be a fagyasztóba. Persze ez sem ultimate-megoldás, itt fejtettük ki nemrég, mikor érdemes, és mikor nem érdemes ezzel foglalkozni:

A legjobb, egyben legdrágább nyers farmereket a japán márkák, például a Burgus Plus, az Iron Heart, a Japan Blue és a Momotaro kínálatában találod.

Mire figyelj oda, ha farmert próbálsz

Először is készülj fel rá, hogy a legtöbb fastfashion-üzlet próbafülkéjében meglehetősen előnytelenek a fények, így bent nem kapsz megfelelő képet. Mindig nézd meg a kinti tükörben is, hogy áll rajtad a farmer. És mielőtt kimész, teszteld le a nadrágot, és ha nem passzol tökéletesen, keress egy másikat.

Ideális esetben a nadrág nem szorít derék és a csípő között, viszont nem csúszik le öv nélkül se. Dugd be két ujjad a derékrész és a hasad közé, ha pont beférnek, valószínűleg jó a derékméret. Illetve mindig csípd meg az anyagot a combodnál és a vádlidnál: legalább egy-két centi ráhagyás kell, különben úgy néz ki a gatya, mintha kinőtted volna, meg persze a túl szűk farmer a vérkeringésednek sem tesz jót. Utána

ülj le benne, guggolj le, hajlítsd be a térded, emeld fel a lábad, hajolj le, ha ezek közül valamelyik gondot okoz, inkább tedd vissza azt a farmert.

A nadrágszár hossza igazából ízlés kérdése. 2023-ban már háttérbe szorult az árvízbiztos, bokalengető szabás, és főleg a bootcut, meg az egyenes fazon esetében a kicsit hosszabb szárú nadrágok is egyre divatosabbak. Itt is az arany középutat javasoljuk: próbáld fel a farmert cipővel, és válassz olyat, melynek szára egyszer vagy kétszer megtörik a bokádnál. Ha pedig épp rövidebb stílusra vágysz, simán hajtsd fel a gatyát.

Itt van még jó kis kontent