Ha van olyan akciófilmes alműfaj, amire soha a büdös életben nem tudnánk ráunni, akkor az a gyökeresen ellentétes személyiségek kémiájára építő buddy cop zsáner. Összeszedtük a filmtörténet legkomolyabb párosait, és pár személyes kedvencünket, akikről talán még nem hallottál.
Ugyan van annyira megengedő a definíció, hogy nem lenne kötelező rendőrnek/detektívnek/magánnyomozónak lennie ezekben a filmekben, de a legjobb darabok mégis ezt a formulát követik.
A legtöbb darab még azokban az időkben készült, amikor az amerikai rendőrség nem volt akkora satuban, mint az elmúlt években, így a szórakoztatás oltárán néha feláldozott törvényszegések még simán elmentek. Mondjuk, nem mintha sokat kéne győzködni arról, hogy dőljünk hátra és élvezzük a filmtörténet legharsányabb vagy legtökösebb párosainak megmenéseit.
#1 Murtaugh és Riggs – Lethal Weapon (Halálos fegyver)
Ugyan voltak már előtte is erős próbálkozások egymással szájkaratézó zsarukra, de a Halálos fegyver széria abszolút megkerülhetetlen alapmű, amely egy szolgálati kéziágyúból kilőtt golyóként repítette a műfajt a mainstreambe.
Ezen a ponton még nem kellett a világ leglehetetlenebb párosítása ahhoz, hogy kimaxolják az ellentétes akaratok, morálok és modus operandik súrlodásában rejlő potenciált. Nincs egzotikus körítés, játszadozás a természetfelettivel vagy a nemekkel, csak két férfi, akinek teljesen mást jelent a munkája és az azzal járó kötelesség.
Az akcióhősködésből kiöregedő Murtaugh (Danny Glover) csak életben akar maradni a nyugdíjig, míg Riggs (Mel Gibson) szíves-örömest fejest ugrana (szó szerint) a halálba, mert legalább olyan messze van a visszavonulástól, mint attól, hogy visszahozza az életbe halott feleségét.
A kezdeti utálatból aztán hamar az egyik leghihetőbb férfibarátság születik,
a negyedik etap végére nagyjából ott tartunk, hogy már egy családi szitkomot is elnéznénk ezzel a kettővel.
#2 Hallenbeck és Dix – The Last Boy Scout (Az utolsó cserkész)
Két zsaru, aki máshogyan értelmezi a törvényt? Vótmá. Próbáljunk ki egy olyan felállást, ahol egy teljesen lecsúszott magándetektív áll össze egy kokainista sztárfocissal, hogy
két vállra fektessék a sportfogadás Illuminatiját, miközben egymást segítve helyrepofozzák a magánéletüket is,
na meg megmentenek egy korrupt amerikai szenátort, akit csak utálni lehet. Úgy repülnek az idézhető egysorosok, mint a gépkarabélyból a töltényhüvelyek, miközben a két teljesen lecsúszott szaréletű az erőszak és a fájdalmas humor kötelein próbál visszakapszkodni a normalitásba, változó sikerrel.
Hallenbeck (Bruce Willis) és Dix (Damon Wayans) tökéletes érzékkel adagolt kálváriájában az az igazán lenyűgöző, hogy legalább annyira abszurd és túltolt, mint amennyire átélhető és emberi. Egy politikus merényletét focilabdával kivédeni akciófilmes mesterkurzus, de az addikció, a ránk tornyosuló elvárások és a párkapcsolati problémák olyan témák, amelyek sokkal átélhetőbbé teszik ezek a karaktereket, mint ahogy azt egy zsarus csihipuhitól várnád.
#3 March és Healy – The Nice Guys (Rendes fickók)
Klasszikusok ide vagy oda, meggyőződésem, hogy ez a film a zsáner új alfája és ómegája – 30-40 év múlva olyan hivatkozási alap lesz, mint most a Halálos fegyver, pedig nem él nagy újítással.
Bőven elég összeengednie két (!) magándetektívet, akiknél elég magától értetődő a kezdeti (érdek)ellentét, a sztorit átültetni a 70-es évekbe, megfejelni a dolgot pornóval és bájosan alacsony tétekkel, és máris azon kapod magad, hogy egy olyan privát kopónak drukkolsz, akinek még szaglása sincsen, nemhogy bármifelé kéz-láb koordinációja.
A film extra pikantériája, hogy a végtelenül szórakoztató és mai szemmel is tanulságos korrajzon túl a krimi műfaját is hozza. Így a két férfiembernek nemcsak végig kell lőnie magát egy adag ellenen, hogy eljussanak a megoldásig, hanem
úgy kell végig speedrunolni a cselekményen, hogy minden kanyarban próbára van téve az intellektusuk, az empátiájuk és a közben kicsírázó hűségük is.
Arról nem is beszélve, hogy közben March egyedül nevelt kislánya is bekerül a levesbe, ami azt a fura szituációt eredményezi, hogy lényegében mindkét főszereplő apukává kénytelen nemesülni.
#4 Lockhart és Perry – Kiss Kiss Bang Bang (Durr, durr és csók)
Készülj fel a lista legfurább párosára: cinikus meleg magándetektív meets szökött-bukott pitiáner tolvaj. Őszintén nem értem, hogy ez a film miért nem ment mennybe se a megjelenésekor, se az azóta eltelt időben, hiszen amúgy a műfaj egyik legfényesebb gyémántja. Ha azt gondoltad, hogy a Rendes fickók tele volt abszurd helyzetekkel és még abszurdabb megoldásokkal, akkor szorozd meg kettővel, és emeld a négyzetre.
Robert Downey frissen a rehabja után olyan jutalomjátékot nyom Harry Lockhart bőrében, hogy a nulladik kilométerkőnél ő lesz a legjobb barátod,
Val Kilmer Gay Perryjét pedig bármikor elfogadnánk életmenedzserünknek.
Ez a film nem egyszerűen tele van váratlan helyzetekkel, hanem maga a váratlan helyzet, elejétől a végéig. A konstans szartornádó körül bukdácsoló hőseink legalább annyiszor hozzák rád a röhögőgörcsöt egy jól időzített egysorossal, mint amennyiszer elgondolkodtatnak arról, hogy mennyire elcseszett világban élünk – amit nagyjából csak az általuk felvonultatott fekete humorral lehet kezelni. Ha nem röhögnél Lockhart és Perry fájdalmas balfaszkodásán, akkor sírnál.
#5 Cohle és Hart – True Detective (A törvény nevében)
Utoljára hagytam a válogatás abszolút downerjét, a buddycop-filmek és -sorozatok fekete bárányát, egyben az egzisztencialista krimik egyik legjobb darabját. Ha már elkezdtél volna méltatlankodni, hogy sehol egy keményvonalas akció, ami teljesen mellőzi a vígjátékot, esetleg egy jó thriller, amelyben több a nyomor, mint egy tetszőleges kelet-európai országban, akkor ez most neked jön speciálba’.
Mindannyiunk életében van legalább átmeneti jelleggel minimum egy olyan forma, akinek a létezése és működéselve teljes rejtély, a megfejtése pedig jobban leköt, mint a Lost. Olyan csodabogarakra gondolok, akiknek akkor se lenne konvencionális gondolatuk vagy megszólalásuk, ha fegyvert szegeznének a fejükhöz, és akik mindenféle tudatmódosítók nélkül is úgy látják a világot, mint E.T. rogyásig küldve meszkalinnal.
Cohle (Matthew McConaughey) pont egy ilyen fazon, akit nem tudunk nem úgy bámulni, mint egy fura állatot a tévénk ketrecébe zárva.
„Kit érdekelnek a fókák, ez a göthös oroszlán matekképletekből vezeti le, hogy Isten halott” – mondanánk, ha a kedvenc ateista nyomozónkat meglátnánk az állatkertben.
Még szerencse, hogy Hart (Woody Harrelson) ott van nekünk mint támaszpont és avatár, akin keresztül szemlélhetjük a már-már szürreális irányba elhajló nyomozást, meg két férfi barátságát és partnerségét, aminek a létezésére a tudomány se adna megnyugtató magyarázatot.
Érdemes még csekkolni
Tango & Cash
Nem a legélesebb kés a fiókban, de nem lehet elmenni Sly és Kurt Russel párosítása mellett. Meg azért a név is olyan bűnös élvezetet ígér, amit kár lenne kihagyni, nem?
The Hidden
Egy földi zsaru és egy földönkívüli zsaru összeáll, hogy elkapjanak egy testrabló meztelencsigát, akinek egyetlen motivációja, hogy törve-zúzva-gyilkolva bulizzon egyet a Földön. Wtf-felállás, abszolút kellemes kivitelezés.
Hard Boiled
Ha nem vagy benne a hongkongi akciófilmekben, akkor kezdd ezzel, ha meg pontosan tudod, hogy Ázsiában jobban csattan a pofon és hangosabban durran a skúló, akkor pláne csekkold ezt a humormentes buddycop-csörtét.
Miami Vice
Megkerülhetetlen alapdarab, minimum az első (filmhosszúságú) részét érdemes csekkolni, ha adod a pasztellinges bro-kommandót, a gyors kocsikat, meg Phil Collinst.
48 Hrs.
Egyeseknek ez a film az, ami nekem a Halálos fegyver. Öt év előnnyel és a friss, ropogós Eddie Murphyvel elég jó eséllyel pályázik az egyik sörözgetős házimozizásodra.