A barázdált arcú, marcona színészlegenda, akivel a 60-as években teret kapott a szótlan, de kemény férfi karaktere a mozivásznon, akitől John Wick és Amerika Kapitány is tanulta a bosszúállást, és akinek orbitális királyságából mi is sokat tanulhatunk kitartásról, céltudatosságról és szerénységről. Minden idők legjobb szájharmonikása, aki úgy nézett ki, mint a kőbánya, amibe dinamitot dobtak.
Charles Bronson színészi módszere igazán egyszerű volt. Az emberek már sajátos megjelenésére is felfigyeltek, ő pedig mindig tudta, mikor kell csöndben maradni, és mikor kell ezt a csöndet megtörni. Filmjeit elnézve látható, hogy az öreg nem volt rajongója a methodactingnek, meg is volt az ilyen színészekről a véleménye:
„Amikor játszol, akkor a tested egy hangszer. Sok mindenen átmentem, így a tapasztalataim alapján tudom eljátszani a szerepeim. Vannak ezek a beleélős figurák, mint az a De Niro, Stallone, és az a mi is a neve – Pacino! Na, ők mind egyformák.”
Egy neves filmkritikus szerint is a külsejében rejlő ambivalencia adta Bronson vonzerejét: „Nem lehet eldönteni, hogy ő most akkor egy jóképű ronda férfi, vagy egy ronda jóképű férfi”, de az biztos, hogy „árad belőle férfiasság, a sztoikus keménység, a rátermettség és az erő”.
A bányászfalutól a távol-keleti hadszíntérig
Bronson egy pennsylvaniai kisvárosban, Ehrenfeldben született 1921. november 3-án. Egy évszázada úgy 500-an élhettek ott, főleg bevándorlók családjai költöztek ide, akiknek a századelőn megnyíló szénerőmű és bánya adott munkát. Tizenegyedik gyerek volt egy bányászcsaládban, fehérorosz-tatár származású apja Litvániából emigrált az USA-ba. Valteris P. Bučinskis már ott vette fel a jóval angolosabb Walter Buchinsky nevet.
A kis bányászfalu tele volt európai emigránsokkal, ennek köszönhetően a gyerekek hamar megtanulták egymás nyelvét –
maga Bronson tudott a litván mellett oroszul, görögül és olaszul is,
ám az angolt eléggé törve beszélték még felnőtt korukban is. Erre Bronson felnőttként így emlékezett vissza:
„Ehrenfeldben összezárva éltünk. Minden családfő külföldi volt: ír, lengyel, szicíliai, walesi. Összezárva átvettük egymás akcentusát, miközben valamiféle tört angolt beszéltünk. Mikor besoroztak, a mindenki azt hitte, külföldi vagyok.”
Másfél tucat tesó
A család átvészelte az 1929-es nagy gazdasági világválságot, de az apa két évre rá meghalt. Bronsonnak kevés emléke maradt róla, mint mondta róla, „nem emlékszem, hogy szerettem vagy utáltam őt”. Ám így a család kenyérkereső nélkül maradt, úgyhogy a fiúk kénytelenek voltak már fiatalon munkába állni – ekkor már 15-en (!) voltak testvérek. A középiskolát csak Charles végezte el, de 16 éves korában ő is elment a bányába dolgozni.
Művészi hajlamai már fiatalon jelentkeztek, ám ekkor még csak képzőművészeti vonalon:
„Mikor gyerek voltam, szerettem rajzolni. Húscsomagolásra használt papírt és bevásárlózacskókat kaptam, hogy rajzoljak rájuk.”
Hat évet dolgozott a bányában, majd 1943-ban jelentkezett katonának. A guami repülőbázisra került, ahol a japánok ellen harcolt egy B-29-es repülő erőd lövészeként. 25 bevetésen vett részt, melyek során többször megsérült – ezért Truman elnök a háború után Bíbor Szívvel tüntette ki:
Buchinskyból Bronson
Leszerelést követően a bányába már nem ment vissza, inkább alkalmi munkákból élt. Összeszámolni is nehéz, mennyi mindent dolgozott: hagymát szedett a New York államban, szenet hordott Chicagóban, szakács volt Philadelphiában és bérelhető székeket árult Atlantic Cityben.
Közben fejlesztette rajztudását, és ennek köszönhette későbbi színészi karrierjét is. Atlantic Cityben ugyanis felfigyelt rá egy színtársulat, és felkérték, fesse ő a díszleteiket. Mivel a csapatban kevés színész volt, és egy-egy kisebb szerepet ő is kapott olykor.
Beszéde azonban még 28 éves korában sem volt teljesen érhető, ezért újdonsült barátai beajánlották egy philadelphiai beszédtanfolyamra. Ekkor ismerte meg első feleségét, Harriet Tendlert, aki közben ugyancsak színésznek tanult. 1965-ös válásukig két gyermekük született: Suzanne és Tony.
Első filmszerepeit ’51-ben kapta meg, barázdált arca és kelet-európai vonásai azonban nem illeszkedtek a kor férfiideáljához. Ekkoriban olyan sztárokért rajongtak a nézők, mint Humphrey Bogart, Gary Cooper, John Wayne. Ezzel ő maga is tisztában volt, külsejét egy alkalommal így jellemezte:
„Úgy nézek ki mint egy kőbánya, amibe valaki dinamitot dobott.”
Első éveiben két magyar származású rendező is felfigyelt rá: George Cukor két vígjátékban, André de Toth pedig a Panoptikum – A viaszbabák háza című filmben alkalmazta.
1954-ig eredeti nevén szerepelt a stáblistákon, aztán mikor már a negyedik westernfilmben is egy indián szerepét kapta, megváltoztatta nevét, a Buchinskyt Bronsonra. Ő maga ezt azzal indokolta, hogy
„az ember legalább angolosan hangzó névvel alakítson indiánokat.”
Első főszerepét 1958-ban kapta a Machine Gun Kelly című filmben, amit bő egy hét alatt forgattak le. Az amerikai közönség annyira nem volt oda érte, ellenben a tengerentúli mozik nézői és a filmkritikusok felfigyeltek Bronsonra.
A karrier beindul
A 60-as években generációváltás köszöntött be nemcsak Hollywoodban, de a nézők között is. A szépfiúk kora leáldozott és most szűkszavú, mogorva, izmos férfiak ideje jött el. Bronson mintha csak erre készült volna:
„Én nem úgy festek, mint aki koktélt iszogat a kandallópárkánynak dőlve. Én inkább egy olyan fickó vagyok, aki egy üveg sörrel a kezében álldogál.”
A nagyközönség 1960-ban fogadta szívébe Akira Kuroszava Hét szamuárjának amerikai remake-jében, a Hét mesterlövészben, ahol ő alakította a pénzéhes Bernardo O’Reilly karakterét. Ezt követően megszaporodtak főszerepei.
Az egyre gyakoribb második világháborús filmekben Bronson általában olyan kelet-európai arcokat játszott, akiknek V-vel kezdődött a neve. Ilyen volt Wolenski őrnagy a Halál ötven órájában, Joseph Wladislav a Piszkos tizenkettőben vagy Danny Velinski A nagy szökésben.
Biztos, hogy ekkoriban Bronson neve Európában ismertebb volt, mint az Egyesült Államokban. Ezt bizonyítja az is, hogy Alain Delon hívására 1968-ban Párizsba utazott, hogy a fiatal francia sztárral együtt szerepeljen az Ég veled, barátom! című kalandfilmben.
Európai tartózkodása hozta el neki élete egyik legismertebb szerepét: ekkor forgatta le Sergio Leone legendás spagettiwesternjét, a Volt egyszer egy Vadnyugatot. A Harmonikás szerepében Bronson végre megkapta a várva várt megbecsülést. A kritikusok viszont továbbra sem igazán rajongtak érte, amit ő sztoikus nyugalommal kezelt:
szerinte ugyanis nem a kritikusoknak készítik a filmeket, hiszen ők úgyis ingyen nézik meg azokat.
Viselkedése magánéletében sem különbözött sokban attól az ideáltól, amit a vásznon megtestesített. A nehéz gyerekkor és a küzdelmes ifjúság megtette a magáét: meglehetősen szűkszavú és introvertált személyiség maradt.
Válása előtt három évvel, 1962-ben ismerte meg élete szerelmét, a gyönyörű Jill Ireland színésznőt. Ireland ekkoriban még egy skót színész, David McCallum felesége volt, aki együtt játszott Bronsonnal A nagy szökésben. Állítólag Bronson megmondta neki, hogy egyszer el fogja venni a feleségét – és ez is lett a vége.
Ireland és Callum 1967-ben elváltak, a színésznő pedig egy év múlva már Bronson felesége volt. Két lányuk született: Katrina és Zuleika. Utóbbi később filmrendezőként és forgatókönyvíróként vált ismertté. Családját mindennél fontosabbnak tartotta:
„Van pár ezer ismerősöm, de barátom egy se. Van viszont helyettük családom.”
John Wick nagyapja
Charles Bronson 1974-ben bújt először az önbíráskodó építész, Paul Kesrey szerepébe a Bosszúvágy című filmben. Akkor még nem sejtette, hogy az ifjabb nemzedék már erről fogja őt megjegyezni, nem háborús vagy westernfilmjeiről. Kersey egy amolyan XX. századi John Wick, akinek egy betörés során meggyilkolják a feleségét, lányát pedig megerőszakolják. Ezután magányosan járja az utcákat, és önjelölt igazságosztóként legyilkol mindenféle bűnözőket.
A film olyan sikeres volt, hogy Bronson élete végéig még négyszer eljátszotta Kersey szerepét – igaz, a negyedik és ötödik rész már-már a bosszúfilm paródiája is lehetne. Hollywood 2017-ben kísérletet tett a sorozat rebootjára, immár Bruce Willisszel a főszerepben. Filmjeivel kapcsolatban állandó kritika volt, hogy túl erőszakosak. Ezt Bronson így ütötte el:
„A kritikusok sosem látták a szerepeimet annak, amik valójában voltak: egy ember, aki megvédi a kertjét a mérgeskígyóktól. Helyette ők csak azt látták, hogy itt vagyok megint én, és megölök valakit.”
Jill Ireland 1990-ben halt meg mellrákban, 54 évesen. Bronson összeomlott, hosszú időbe telt míg a veszteséget kiheverte. Felesége rákkal való küzdelmét 1991-ben tévéfilm formájában dolgozták fel: itt Bronsont Lance Henriksen alakította.
A gyászidőszak során ő és felesége egykori asszisztense, Kim Weeks, érzelmileg közel kerültek egymáshoz. 1998-ban házasodtak össze. Bronson ekkor már gyakran szorult segítségre, ugyanis Alzheimer-kórban szenvedett.
2003. augusztus 30-án vitte el a tüdőgyulladás, 81 éves korában.