A briteknél elterjedt, hogy a horkolásért havi pénz jár az államtól

Szerző: Lakinger Béla

Sajnos kiderült, hogy a dolog így nem igaz, de van, aki tényleg jogosult lehet rá.

Havi 156 font állami juttatás automatikusan, pusztán azért, ha igazolod, hogy alvás közben horkolsz – jól hangzik, nem? Ez forintban kb. 70 ezer, szóval nyilván nem venne belőle autót senki, de ahhoz már elég nagy összeg, hogy sokaknak megmozgassa a fantáziáját az ingyenpénz lehetősége.

Pontosan ez történt Nagy-Britanniában, miután terjedni kezdett a félrevezető információ. A Fullfact.org tényellenőrző oldal szerint először a Kent Live nevű regionális lap közölte az értesülést, amelyet aztán a kiadója többi újsága is átvett, még az országosak is, mint a Mirror vagy az Express, és persze sok más orgánum is követte őket.

A hír (nem) igaz, de

Az állítás azon az előfeltevésen alapul, hogy a horkolás egy súlyos állapotra, az úgynevezett alvási apnoéra utalhat. Ez enyhébb formájában az alvás közbeni légzés rendszertelenségét jelenti, leggyakoribb formája azonban az obstruktív alvási apnoe, mely a horkolás mellett ziháló légzéssel, fulladozással, és emiatt gyakori felébredéssel jár.

Aki ezzel vagy más típusú, de szintén a felső légutak nem megfelelő működéséből eredő hasonló panaszokkal küzd, annak valóban járhat támogatás, attól függően, hogy a betegség miként befolyásolja a mindennapi tevékenységeit. Hogy valaki igényelheti-e a maximum 156 fontos havi juttatást, az

„teljes mértékben az illető állapotától függ, és attól, hogy ez hogyan befolyásolja az életét”

– idézte az illetékes brit minisztérium (DWP) szóvivőjét.

Önmagában a horkolás azonban – bár valóban lehet alvási apnoe jele is – sokféle egészen más okból előfordulhat, tehát nem jogosít semmiféle támogatásra. Sőt, a horkolóval egy szobában alvó sem tarthat igényt ilyesmire!

A téma mégis fontos, mert az alvási apnoe meglepően gyakori probléma – e sorok írójának környezetében például két ember is van, akit érint -, és kimondottan veszélyes. A fő következménye ugyanis, hogy

napközben nagyon fáradtnak érzi magát az ember, hiszen nem aludta ki magát rendesen, ezért bizonyos foglalkozások esetében óriási kockázat.

(Meg persze amúgy is egészségtelen.) Előfordul, hogy akit ezzel diagnosztizálnak, annak nem újítják meg a jogosítványát.

Megoldás viszont a legtöbb esetben van, például egy alvássegítő készülék formájában, szóval aki gyanakszik, hogy érintett, mielőbb menjen orvoshoz!

Itt van még jó kis kontent