Valószínűleg te sem a legjobb módszert használod a döntéshozatalra

Szerző: Lakinger Béla

Mert a legkézenfekvőbb sajnos nem a legjobb. Nagyobb döntésekhez legalábbis semmiképp.

Magától értetődőnek tűnik, hogy ha döntés előtt állunk, összevetjük a szóba jöhető választási lehetőségeket, hogy így világítsunk rá azok erősségeire és gyengeségeire. A kutatások szerint azonban ezzel a logikus megközelítéssel több olyan probléma is van, amelyek az emberi elme működéséből következnek.

Amikor egymás mellé tesszük az alternatívákat, azokra a dimenziókra összpontosítunk, amelyek mentén mind összemérhetők. Például lakóingatlanok esetében az alapterület nagyságára, a szobák számára vagy a munkahelyünktől való távolságra. Ha valamelyiknek van egy olyan tulajdonsága, amellyel a többi nem rendelkezik – mondjuk, csak az egyik házban van mosókonyha vagy edzőterem vagy meth-labor -, akkor ez az elem háttérbe szorulhat a választásnál.

Fölösleges mankók

Félrevihet önmagában az összehasonlítás esélye is. Ha az egyik ház 500 négyzetméteres, a másik pedig 600, az azt ígéri, hogy ez egy hasznos információ a döntéshez, holott egyáltalán nem biztos, hogy szükségünk van ilyen óriási épületre. Könnyebb megindokolni, hogy miért választunk valamit, ha van mihez viszonyítani.

A legkönnyebben összehasonlítható információk sajnos nem feltétlenül azok, amelyek a legfontosabbak lesznek a döntéssel való elégedettség szempontjából.

Az igazán fontos döntések meghozatalakor ezért érdemes egy kis időt azzal tölteni, hogy minden egyes lehetőségre külön-külön fókuszálunk, és elképzelni a kontextust, amelyben azzzal élni fogunk. Tehát, maradva az eredeti példánál, ahelyett, hogy szerkezetileg egybevetnénk a házakat, inkább gondoljunk arra, hogy mit csinálnánk bennük, ha ott élnénk. Ez arra készteti a döntéshozót, hogy más információkra összpontosítson, mint az összehasonlítás során.

Hasonlóképpen, aki megvalósítandó projektek közül választ, annak ajánlatos egyenként megfontolni, hogy melyiket mely elemei teszik különösen támogatandóvá (vagy nem támogatandóvá). Elszigetelten vizsgálva őket talán kiderül, hogy bizonyos aspektusaikról nem tud eleget, ezért több információt kell szereznie. Jobb ezeket még időben összegyűjteni, mint utólag szembesülni velük.

Nem minden döntés ugyanolyan fontos

Ez a módszer persze lassabb és fáradságosabb. Olyan döntéseknél érdemes alkalmazni, amelyek nagy horderejű vagy akár visszafordíthatatlan következményekkel járnak – a többi esetben a hagyományos összehasonlító stratégia is megteszi, mert gyorsan elvégezhető, és valószínűleg nem lesz nagy ára, ha rosszul választunk. Egy cukrászda süteményespultja előtt például tökéletes.

via
https://www.fastcompany.com/90938332/simple-way-improve-decision-making-according-cognitive-scientist

Itt van még jó kis kontent