Kevésbé érzékenyek a nemi sztereotípiákra épülő humorra, pedig a kutatók pont fordítva sejtették.
A nők többsége nem kedveli a szőkevicceket, és ezért a magunk részéről a legkevésbé sem hibáztatjuk őket, általában mérsékelten szellemdús poénok ezek. Léteznek azonban a férfiakból csúfot űző élcek is, két német egyetem pszichológus kutatói pedig arra voltak kíváncsiak, hogy mi a különbség a nemek reakcióiban.
Kell-e bizonyítani a férfiasságot?
A sokszínűség médiareprezentációját és a sztereotípiák kommunikációját vizsgáló Silvana Weber (Würzburgi Egyetem) és Sven Kachel (Kaiserslautern-Landaui Egyetem) feltevése az volt, hogy a férfiak fenyegetőnek érzékelik a kárukra elsütött vicceket, az úgynevezett „bizonytalan férfiasság” elmélete szerint ugyanis a férfias státuszt nehéz elérni, könnyű elveszíteni, és folyamatosan bizonyítani kell.
Az eredmények azonban meglepték őket.
– idézi Webert a Würzburgi Egyetem oldalán megjelent beszámoló.
A jelenség egyik magyarázata az lehet, hogy a férfiak átlagosan magasabb társadalmi-hatalmi pozícióban vannak, ezért nem látják, hogy a státuszukat fenyegetné egy vicc.
A kísérlet során a résztvevők 20 különböző viccet hallgattak meg, melyeket 5 kategóriába lehetett besorolni:
- semleges viccek, (pl. „Hogyan teszel be egy elefántot egy hűtőszekrénybe? – Kinyitod a hűtő ajtaját, beteszed az elefántot, és becsukod az ajtót”.)
- férfiakat becsmérlő viccek, amelyek férfisztereotípiákra utalnak: (pl. „Miért nyafognak a kisfiúk? – Mert gyakorolják, hogy férfiak legyenek”.)
- férfiakat becsmérlő viccek férfisztereotípiákra való utalás nélkül: (pl. „Hogy hívják azt a férfit, akinek fél agya van? – Tehetséges.”)
- nőket becsmérlő viccek, amelyek női sztereotípiákra utalnak: (pl. „Miért rossz ötlet megkérdezni Siritől, hogy ‘Mit akarnak a nők?’ – Mert két napig megállás nélkül beszélni fog”.)
- nőket becsmérlő viccek női sztereotípiákra való utalás nélkül (pl. „Hogy hívják azt, ha egy nőnek véleménye van? – Tévedés.”)
A vicceket félprofi előadókkal vették fel, és a felvételeket úgy szerkeszették meg, hogy egyetlen lényeges tényezőben különbözzenek csak egymástól: a viccmondó nemében.
Eltérő érzékenységek
A reakciók alapján az első szembetűnő különbség az volt, hogy a nők általában kevésbé találták humorosnakk a vicceket, mint a férfiak. Emellett kevésbé szórakoztatónak értékelték a női vicceket a férfiakon gúnyolódó vagy semleges viccekhez képest – a férfiaknál azonban nem volt ilyen eltérés. Végezetül a nők diszkriminatívabbnak értékelték a nőket becsmérlő vicceket, ha azokat egy férfi mondta el – a férfiak esetében megint csak nem nem mértek ilyen különbséget.
A második körben kimondottan azt tesztelték, hogy a férfiviccek kiváltják-e a férfi hallgatókban azt az érzést, hogy férfiasságuk veszélybe kerülhet. A hipotézisek egyike sem igazolódott:
sem a viccek tartalma, sem a mesélő neme nem volt hatással a vizsgálatban résztvevők reakciójára.
A csapat jelenleg a publikáción dolgozik, és további vizsgálatokat is tervez.