Az egy szem Harley és a Davidson trió legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy ez lesz. Mi pedig a világgá motorozás soundtrackjével tisztelgünk a legenda előtt.

Kevés motorgyártónak van része akkora elismerésben mint a Harley-Davidsonnak, de más nem is gyakorolt ekkora hatást a popkultúrára. Az ezerkilencszázas évek elején alapított brand hatalmas rajongói bázisra tett szert, élő legendává nőtte ki magát, termékei pedig popkulturális ikonok. Akkoriban a fene se gondolta volna, hogy a nagyot álmodni merő gyerekkori barátok ügyéből szent ügy lesz.

A Harley-Davidsont négy fickó alapította kereken 120 évvel ezelőtt, 1903-ban Milwaukee-ban, hivatalosan pedig négy évvel később, 1907-ben jegyezték be. A vállalat első elnöke Walter Davidson volt, Arthur Davidson lett az értékesítési vezető, míg William Davidson az első üzemvezető. William Harley vitte a főmérnöki és a könyvelői pozíciókat. Tekintettel a Davidsonok elsöprő arányára, fölmerülhet benned a kérdés, hogy a céget miért nem Davidson-Harley-nek nevezték el.

Nos, mivel a motorkerékpár eredeti ötlete William Harley-tól származik, a geng úgy gondolta,

úgy igazságos, ha az ő neve szerepel az első helyen.

William Harley és Arthur Davidson érdemei a márka létrehozásában elévülhetetlenek. Mindketten már egész korán rajongtak a kerékpárokért, és szabadidejükben motorkerékpárok prototípusain dolgoztak, méghozzá együtt. Ez a lelkesedés nem csak első motorkerékpárjuk megalkotásához vezetetett, de egy lényegében folyamatosan felfelé ívelő pályát is eredményezett, amely az évek során számos változáson és küzdelmen vitte keresztül őket.

A két srác egy egy 10×15 méteres fészerben dolgozott cégük első motorkerékpárjának prototípusán, amely 1903-ban el is készült, de ők azonnal elkezdtek dolgozni egy újabb és modernebb gépen.

Egy évre rá meg is voltak a nagyobb motorral szerelt új prototípussal, mely aztán részt vett a milwaukee-i State Fair Park motorversenyein is.

Első sorozatgyártású gépük, a fantáziadús nevű Harley-Davidson Model No. 1 1905-ben jelent meg és nagyon hasonlított két elődjére. Az első Harley-Davidson kereskedő pedig a chicagói Carl H. Lang volt, aki

a háztáji fészerben épített öt darab motorkerékpárból hármat egész gyorsan eladott.

Az első, gyártóüzemnek nevezhető létesítményük 1906-ban épült a milwaukee-i Chestnut Streeten, ahol a cég még abban az évben ötven darab motorkerékpárt gyártott le. Ekkor már mindenki elhitte, amit el kellett hinni, úgyhogy egy évre rá hivatalosan is bejegyezték a céget és Arthur két testvére, Walter és William Davidson is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Innen kezdünk nagyobbakat ugrani az időben. 1917-ben a Harley eladásainak mintegy felét az Egyesült Államok fegyveres erőinek megrendelései tették ki, motorkerékpárjaikat az első világháborúban is használták. Milwaukee-ban működött az első szolgálati tanoda is, ahol a hadsereg motorszerelőit képezték. A katonai hátszéllel rajtoló Harley-Davidson 1920-ban fejezte be új, hétemeletes létesítményét a Juneau Avenue-n, amely még ma is vállalati irodaközpontként funkcionál.

A cégnek a második világháború is komoly löketet adott: 1941 és 1945 között a hadsereggel kötött kötelezettségvállalások miatt modellévenként csak egy új motorkerékpárt tudtak garantálni kereskedői hálózatuk számára, ugyanis a termelés ezer százalékon pörgött. A becslések szerint

ekkoriban mintegy 88 000 motorkerékpárt építettek a katonaság számára,

valamint hatalmas mennyiségű alkatrészt gyártottak le a karbantartási és javítási feladatokhoz.

A mostoha körülmények között is kiválóan teljesítő motorkerékpárok a boldog békeidőkben is egyre csak növelték népszerűségüket, aminek mindenképpen fontos összetevője volt az örökölt katonai motor imázs is, aminél – valljuk be – mindmáig kevés férfiasabb tárgy létezik.

A mindig tettre kész, magabiztos, erős és független férfi eszményképe már a háborúktól fogva csak úgy tapadt a márkához és járműveihez, de persze alaposan megtolták ezt a képregények és a mozifilmek is. Marlon Brando például máig felejthetetlen a Benedek László rendezte A vadban, de az 1954-es film egész képi világa is az; vaskosan hozzájárult a motorosbandák azóta is tartó romantizálásához.

A következő komolyabb romantizáló faktor és kultúrlenyomat az 1969-es Szelíd motorosok volt Dennis Hopper, Peter Fonda és Jack Nicholson szentháromságával.

Képregényfronton pedig ott van Joe Simon és Jack Kirby Amerika kapitánya, mely az 1940-es évektől fogva töretlen népszerűségnek örvend és az elsők között ábrázolt Harley-Davidsonokat mindenféle heroikus jelenetekben. Ha máshonnan nem is, a modern mozifilmekből biztosan megvannak a Harley-k, amiket kalandjai során megül a szuperhős.

Moziügyileg egyébként lehetetlen volna alaposan felsorolni minden szóra érdemes Harley-szerepet, hiszen az öblös hangú ikon már a múlt század hatvanas éveire is annyira alaposan befészkelte magát a popkultúrába, hogy hamarosan már komplett műfajok voltak elképzelhetetlenek Harley-Davidsonok nélkül, ráadásul –

ahogy ez az igazi nehézsúlyú legendáknál lenni szokott – mindenütt ugyanazt jelképezték.

Ma már lényegében nincsen ember, akinek idegenül hangzik a márkanév és ezt nagyban a filmtörténelemben játszott szerepének köszönheti, annál jobban ugyanis semmi sem éget be dolgokat egész generációk retinájába. A Harley-Davidson a Rockytól és Indiana Jones-tól a Terminátoron és a Ponyvaregényen át az X-menig már vagy hetven éve egyszerűen kikerülhetetlen.

Legalább annyira, amennyire a hétvégén rendezett nagyszabású, jubileumi Harley-találkozó volt a fővárosban, ahol csodákat lehetett látni, ugyanakkor minden imádatom ellenére nemigen értettem, hogy miért épp ott, ahol. Hasonlóan vagyok a városi futóversenyekkel is, hiszen az is egy olyan ügy, hogy az esemény apropójának leglényegével megy homlokegyenest szembe a helyszínválasztás, bár azoknál legalább nem fordul elő olyasmi, hogy szerencsétlen kollégám

81 decibeles zajszintet mér csukott ablak mellett a negyedik emeleti lakásában,

amire még motoros fejjel is azt mondom, hogy nem oké.

Volt is ajvékolás a médiában, hiszen több se kell, de ha rám hallgatsz, ezt az egy cikket olvasod el a témában; a Totalcar munkatársa a számból vette ki a szót – akármilyen hülyén is hangzik.

Stílusosan itt a zajterheléssel át is kötnék a zenelistára, amivel a 120 éves legenda, az életstílus, a statement-jármű, a státuszszimbólum és az életérzés előtt szeretnék tisztelegni, hiszen ha már zaj, legyen rendes. Tudom, hogy azonnal a Born To Be Wild, meg az On The Road Again és társaik ugranak be most neked is a Harley-ról, de éppen ezért fölöslegesnek éreztem felülni a klasszikus boomervonatra. Kifejezetten kerültem a legkézenfekvőbb dalokat, a cél egy kevésbé triviális zenékből álló válogatás volt, amik legalább annyira országútszelésre és világgá motorozásra valók, mint az unásig ismert oldie-k, íme: