Sok hollywoodi színész biztosra megy, és egy vagy két karaktertípust hajlandó csak eljátszani. A napokban bemutatott Flash – A Villám című filmben Batmanként poraiból feltámadó Michael Keaton nem ilyen. Sokszor okozott meglepetést, volt már komikus, szuperhős és -gonosz, pszichopata gyilkos és igazságért küzdő újságíró is. És ő adta elő minden idők legjobb motivációs beszédét.
Hollywoodban valójában két Michael Douglas van. Az elsőt mindenki ismeri: a karakteres womanizer, akinek a karrierje Gordon Gekkótól William Fosteren át Hank Pymig ereszkedett. És van a másik, akit szintén mindenki ismer, csak nem ezen a néven: ő Michael John Douglas, művésznevén Michael Keaton. Nem szerette volna, ha 7 évvel idősebb pályatársával folyton-folyvást összetévesztik, ezért úgy döntött, nevet változtat.
K mint Keaton
Több újságíró próbálta már megfejteni, hogy miért választotta pont a Keaton családnevet. Talán mert rajongott a némafilmek királyáért, Buster Keatonért? Vagy így akarta kifejezni hódolatát Diane Keaton iránt? Az érintett mindkét feltételezést cáfolta. Valójában annyi történt, hogy fogott egy telefonkönyvet, ami a „K” betűnél nyílt ki, meglátta a „Keaton” nevet és úgy döntött, ez jó lesz, nem keres tovább.
Pennsylvaniában született, építészmérnök apa és háztartásbeli anya hetedik gyermekeként. A Kent State University nyilvános beszéd szakán tanult, itt lépett fel először közönség előtt. Karrierje a pittsburgh-i televízióban indult 1975-ben, ahol kezdetben produkciós asszisztens volt, majd apróbb sorozatokban kezdett szerepelni, miközben feltűnt a helyi színházban is. E szereplései között akadt néhány standup-fellépés, melyekből jól látszott, hogy tehetséges humorista válhatna belőle.
Az évtized végén Los Angelesbe költözött, ekkor vette fel a művésznevét. Az áttörés nem sokáig váratott magára, hamarosan országszerte ismerték már az arcát, miután Jim Belushi oldalán domborított a Working Stiffs nevű sitcomban. Ekkor szúrta ki őt Ron Howard az 1982-es Éjszakai műszak egyik főszerepére.
A denevér röpte
A nyolcvanas évek közönsége még nagyokat kacagott az otthonmaradó „gyeses” apuka karakterén (A kispapa), amelyet első képregényadaptációja, a Johnny DeVeszélyes követett. A nagyobb rendezők ekkor figyeltek fel rá: Woody Allen például először őt tette meg a Kairó bíbor rózsája főszereplőjének, ám később úgy látta, hogy
Keaton humora ehhez a szerephez túl modern,
ezért az egészet újraforgatta Jeff Danielsszel.
A fiaskó szerencsére nem küldte padlóra Keatont, mert lecsapott rá egy másik fiatal rendezőtehetség: Tim Burton. Gyümölcsöző munkakapcsolat lett belőle, mindenekelőtt együtt készítették el a Beetlejuice – Kísértethistória című fekete komédiát. Emberünket ezután is megtalálták a vígjátékszerepek, elég csak Az álomcsapatra gondolni, ahol Christopher Lloyd és Peter Boyle oldalán bukkan fel elmegyógyintézetből megpattant páciensként.
Keaton és Burton második munkája nemcsak kettejük karrierjében, de a 20. századi filmtörténetben is fordulópont lett. 1989-ben került a mozikba a Batman első része, ahol ugyan Jack Nicholson Jokere ellopja a show-t a szolid címszereplő elől, de a siker nem maradt el – igaz, a Warner óriási reklámkampánnyal, rengeteg játékkal, jelmezzel és más merchandise-zal olyan jól megalapozta azt, hogy azóta szinte minden képregényfilm ezt a mintát követi.
„Tim Burton azzal hívott fel, hogy szeretne beszélni velem valamiről. Mikor elmondta, én csak annyit reagáltam: ‘Hűha!’ Mire Tim így szólt: ‘Menj haza, és olvasd el szépen ezt a forgatókönyvet.’ Szerintem ekkor lettünk igazán barátok, ami a mai napig tart. Hazamentem, elolvastam, és arra gondoltam, mégsem akar majd erre a szerepre, ha megtudja, mit és hogyan tennék. Aztán találkoztunk, és elmondtam neki, szerintem ennek a karakternek ezt, ezt és ezt kéne csinálnia, hogy működjön. Miközben beszéltem, Tim hosszú hajának a tincsei fel-le ugráltak, mintha bólogatott volna. Ebből tudtam, hogy ő is úgy gondolja, mint én. Így végül azt mondtam: rendben, csináljuk”
– így emlékezett vissza a Bruce Wayne karakteréről folytatott első beszélgetésükre.
A projekt azonban nem indult jól. Mikor híre ment, hogy a komikusszerepeiről híres Keaton játszaná Bruce Wayne-t, egy csomó rajongó tiltakozni kezdett – ebből is látszik, hogy kommentelőkultúra már az internet előtt is létezett. A dolog utólag azért is furcsa, mert a hatvanas években volt egy Batman-sorozat Adam Westtel a főszerepben, amely inkább volt vígjáték, mint sötét hangulatú adaptáció, így ha valamilyen fekete komédiát faragnak a denevérember történetéből, az csak a hagyomány folytatása lett volna.
Az 1992-es Batman visszatér talán még „burtonösebb” lett, mint az első. Sajnos Danny DeVito Pingvinje, Michelle Pfeiffer Macskanője és Christopher Walken Max Shreckje mellett megint kevés tér nyílt ahhoz, hogy Keaton karaktere kibontakozhasson. A siker így sem maradt el, és azonnal szóba került egy harmadik rész is, ám ezt a stúdióval folytatott viták miatt Burton nem vállalta, így a hozzá lojális Keaton szintén visszatáncolt a szereptől.
Újabb közös munkájukra 27 évet kellett várni, ez azonban igen feledhető lett. 2019-ben ugyanis Burton valamilyen rejtélyes oknál fogva elvállalta a Disney élőszereplős Dumbójának megrendezését… Talán a Beetlejuice 2-vel sikerül majd ezt a csorbát is kiköszörülni. Ráadásul három évtizeddel az első visszatérés után Keaton idén ismét magára ölti a fekete latexjelmezt!
Komédiásnak született
Batman után az útja ismét a komédiához kanyarodott vissza, amikor egy évvel később Kenneth Branagh nagyszabású Shakespeare-adaptációjában, a Sok hűhó semmiértben bukkant fel Lasponya szerepében. Ennek nemcsak a rajongói, de a kritikusok is nagyon örültek. Keaton alakítása meglehetősen kilógott a sorból – saját bevallása szerint nem látta a darabot klasszikus feldolgozásban, így csak modern oldalról tudta megközelíteni a komikus rendőrfelügyelő figuráját.
A sok humor és akció után Keaton ki akarta próbálni magát egy drámai szerepben is, így kapóra jött neki az Életem szívszorító története. Ebben egy rákos férfit alakít, akinek a felesége (Nicole Kidman) épp gyermeket vár. A betegség olyan gyorsan emészti fel a szervezetét, hogy még az is kérdésessé válik, megéri-e egyáltalán gyermeke születését, ezért videófelvételeket készít magáról, amelyeken mesét olvas vagy tanácsokat ad a világ dolgairól – ha már az életben nem tud mellette lenni, legalább a képernyőről megpróbál némi támogatást nyújtani.
Minden egyéb próbálkozás ellenére kimondható, hogy Keaton leginkább a komikusszerepekben van elemében. Erre a legjobb bizonyíték a Közös többszörös című vígjáték, melyet az Idétlen időkig és a Szellemirtók rendezője, Harold Ramis jegyzett. A történet főhőse, Doug egy igen elfoglalt építésvezető, aki nem találja az egyensúlyt a munkahelye és családi élete között, ezért elfogadja egy tudós ajánlatát: klónoztatja magát. Így több időt tud tölteni családjával, ám hamar kiderül, hogy az otthoni munka is sok, így hamarosan újabb klónt hoz haza. A baj ott kezdődik, amikor az első klón is klónoztatja magát, és kiderül, hogy a másolat másolata már nem az igazi…
Keaton alakításával ellensúlyozta a kissé gyenge forgatókönyvet, hibátlanul hozva az azonos tőről fakadó, mégis négy különböző egyéniséggé váló főszereplő figuráját (és Dörner György magyar nyelvű szinkronja is kiválóan sikerült).
Mélyrepülés az ezredfordulón
Keaton szerepválasztásai a kilencvenes évek végén, valamint a kétezres években enyhén szólva hullámzóra sikeredtek. Egy mellékszerep erejéig dolgozott ugyan Quentin Tarantinóval, kipróbálta magát Andy Garcia gonosz ellenfeleként a Gyilkos donorban, majd a gyerekközönség felé próbált nyitni a Hóbarát Jack Frostjaként – sajnos mindhárom feledhetőre sikeredett. A Batman sikere már elhomályosult, és ezen a 2005-ös Fehér zaj sem tudott változtatni.
A visszaesést mintha ő maga is megérezte volna, ezért egyre gyakrabban vállalt biztonságosabbnak tűnő szinkronszerepeket. Hangját adta a Simpson család, a Texas királyai és a Verdák egy-egy szereplőjének, amivel sikerült új rajongókat szereznie.
Diadalmas visszatérés
Kevés színész van, aki képes kritikusan szemlélni korábbi sikereit. Még kevesebb, aki erre reflektálni tud a vásznon. Valószínűleg ez (is) magyarázza a 2014-es Birdman, avagy a mellőzés meglepő ereje sikerét, amely egy csapásra visszarepítette Keatont a nagyok közé: még Oscar-jelölést is kapott! A film mintha csak őróla szólna: adott egy színész, aki fiatal korában eljátszott egy szuperhőst, és ha megfeszül, akkor sem tud ebből a skatulyából szabadulni. Ismerős valahonnan?
A következő évben ismét egy Oscar-nyertes film csapatát erősítette. A Spotlight – Egy nyomozás részletei története igen érzékeny témát mutat be: a katolikus egyház berkeiben elkövetett gyermekmolesztálási ügyek felgöngyölítését, aminek oroszlánrészét a The Boston Globe munkatársai végezték el.
Persze eközben szintén akadtak mellényúlásai, elég csak a feledhető Robotzsaru-remake-ben, illetve a Need for Speed filmadaptációjában való részvételére gondolni. Szerencsére ezeket ellensúlyozni tudta a fenti alakításokkal, amelyek mellé bátran odatehetjük a gátlástalan McDonald’s-alapító, Ray Kroc életéről szóló filmet is.
Vissza a gyökerekhez
A 2010-es évek képregényfilm-dömpingje Hollywood legnagyobb színészeit sem hagyta érintetlenül. A Marvel hosszú ideje fente a fogát Keatonre, aki Batman szerepében hozzájárult a rivális DC Comics felmelkedéséhez. Így történhetett, hogy a Pókember: Hazatérés, valamint az igencsak felejhető Morbius stáblistáján is találkozhatunk a nevével. E két filmben a Keselyű nevű szupergonosz bőrébe bújt – úgy tűnik, Keaton (vagy az ügynöke) valamiért nagyon ragaszkodik a repülő lényekhez.
Marvelék azonban kicsit elszámították magukat, hiszen a tőlük elpártoló, és a DC filmes szekcióját újratervező James Gunn ügynökei rábeszélték Keatont a nagy visszatérésre: három évtized elmúltával ismét öltse magára a denevérember jelmezét a Flash – A Villám című filmben. A forgatás első napján a színész állítólag a rendező kezébe nyomta a telefonját ,és így szólt:
„Csinálj rólam egy képet. Az unokámnak ezt látnia kell!”
Michael Keaton idén szeptemberben lesz 72 éves. Pályafutása, ha másra nem, arra mindenképp jó példa, hogy a rossz döntések nem feltétlenül véglegesek, és ha nagyon akarjuk, ki lehet törni a skatulyákból.
Egykori alma materében öt éve elmondott mély és őszinte szavait pedig mindenki vésse az eszébe!