Ez most a világ legjobb whiskeyje az amerikai szeszzsűri szerint

Szerző: Lakinger Béla

Talán meglepő, de nem abból a gabonából készítik, mint egy rendes bourbont.

Az Amerikai Szeszesital-kóstolók Tanácsa (ASCOT) évente összeül, hogy megválassza az egyes kategóriák legjobbjait. A testület 43 iparági szakemberből áll, akik több napon keresztül vakkóstolnak több mint 1100 jelöltet. (Nem akarjuk elkomolytalankodni a témát, de azért ez kemény buli lehet. Nyilván nem nyelnek le minden tesztkortyot, de már a nyálkhártyán át felszívódó alkohol is megteheti a magáét.)

Most megszülettek a 2023-as eredmények, az abszolút győztes pedig a michigani Three Oaksban működő Journeyman főzde által készített Corsets, Whips & Whiskey – tavaly után már másodszor.

Ennek az italnak a különlegessége, hogy búzából készül.

A wheated típusú whiskeyk – Pappy Van Winkle, Old Fitzgerald, Maker’s Mark – általában a rozs helyett alkalmazzák a búzát a minden tisztességes bourbon esetében magától értetődő kukorica mellett, ezzel lágyítva az ízt. A Corsets alapanyaga azonban teljes egészében biobúza – az amerikai Forbes tudósítása szerint ilyenből nem sok van a piacon.

A kötelező whiskey-sommelier-duma ezúttal úgy szól, hogy aranyos reflexek, kerek savak

„vaníliás beütésű, nem túlságosan édes, de a szájpadlás közepén pudinggal és fahéjjal kiteljesedő zamat”,

továbbá

„a lecsengésben egy csipetnyi szegfűszeg is előkerül”.

Tökéletes!

A Journeyman érdekes módon egy olyan településen működik, amely korábban úgynevezett dry town volt, vagyis tiltotta a területén az alkohol előállítását és árusítását is – több tucat ilyen van még az Egyesült Államokban, a húszas évek általános szesztilalmának kései mementójaként. A főzde egy 19. századi gyárépületben vert tanyát, ahol valaha fűzőket – lásd a fenti képet – és ostorokat gyártottak, utóbbi magyarázza a whiskey nevében a whip szót. (Az egykori termékkapcsolásról nem szeretnénk fantáziálni.)

Ahhoz képest, hogy büszkén állíthatja magáról, miszerint a földkerekség legjobb whiskeyje, nem is drága: a főzde honlapján 69 dollárért, vagyis nagyjából 23 ezer forintért árulják palackját. És amit sohasem mulasztunk el hozzátenni: ésszel az alkohollal!

Itt van még jó kis kontent