Dolph Lundgren tanulságos története a hűtlenségéről és pénzügyi problémáiról

Szerző: Lakinger Béla

Egy ekkora filmsztárral is előfordul, hogy meg kell húznia a nadrágszíjat. Az ő méretére, persze.

Nemrég írtunk róla, hogy Graham Bensinger műsorában Dolph Lundgren először beszélt arról: 8 éven át titokban küzdött a rákkal. A beszélgetésnek azonban volt egy hasonlóan érdekes részlete, amely érdemes a kiemelésre – ebben a svéd akciósztár a volt feleségéhez fűződő kapcsolata megromlásáról és (részben ezzel összefüggésben) az anyagi gondjairól vall.

Ha elköltözöl Hollywoodból, nem keresnek

Lundgren elmeséli, hogy az ezredforduló környékén nagyjából 10 évig a spanyolországi Marbella szigetén élt, és ezzel kicsit kiesett a filmes körforgásból, így sokkal, akár 90 százalékkal kevesebb pénzt keresett, mint addig. A rezsije viszont nem csökkent, sőt: őszintén megmondja, hogy rendszeresen voltak kalandjai, amiről a felesége nyilvánvalóan tudott, és

„minél többször csaltam meg őt, annál több pénzemet költötte el. Klasszikus helyzet.”

Igyekszik nem mondani sok rosszat akkori hitveséről, Anette Qvibergről, hiszen kedves volt vele, veszekedéseik sem igen voltak. De azt megemlíti, hogy az életmódja finanszírozása elég komoly összegekbe került, nem volt ritka a havi 60 ezer dolláros hitelkártyaköltés (ez mai árfolyamon több mint 20 millió forint lenne).

Mindennek az lett a következménye, hogy Lundgren

kénytelen volt folyamatosan dolgozni, tehát utazni, így csak sátoros ünnepeken látta a gyerekeit.

El kellett adnia a marbellai házat, de mivel nem sokkal korábban ütött be az ingatlanpiacot (pláne a spanyolt) különösen megrázó gazdasági válság, ez nem volt egy jó üzlet.

Visszaköltözött hát Los Angelesbe, és a The Expendables – A feláldozhatók első részével végre visszatért az A kategóriás filmek világába, de az időközben lebonyolított válása miatt így is beletelt 7-8 évébe, míg anyagilag összeszedte magát.

Itt van még jó kis kontent